Szeptember 4., csütörtök

Reggel gyors összekaptam magam, majd a lépcsőn lerohanva tapasztaltam, hogy már csak én vagyok otthon. Megláttam az étkező asztalra rakott cetlit, amin az állt, hogy „Kincsem, hamarabb kellett bemennem, mert az egyik betegnek szüksége van folyamatos ügyelésre, apád meg tudod, hogy mindig korán megy. Itt van a pénzed, hogy tudj ennivalót venni a büfében. Puszi: Anyu!”. Nyomban elvettem az asztalra kikészített pénzt, és indultam is.

    Első órán, Tóth tanár úrral átbeszéltünk néhány költőt és írtunk vázlatot, majd verseket olvasgattunk. Következő irodalom órán pedig hangos olvasás jegyre. Szünetben a kinyomtatott képeimet néztem át, és néhányat kihagyva beragasztottam őket a szekrényembe, majd odaadtam Hangának azt a rajzot, amit még tegnap megígértem, ő meg boldogan ragasztotta a szekrényébe. 

- Szia! – Köszönt rám egy eléggé ismeretlen hang.

- Szia, Fanni! – Mosolyogtam rá.

- Nem tudod, hogy hol vannak Kincsőék?

- Kik? – Meredtem rá, mert fogalmam sem volt kikről beszél, hiszen az osztályunkba egyetlenegy Kincső sem jár.

- Hát a 9/A-s lányok! – Szólt egy kicsit élesen. 

- Passz, nem szoktam velük beszélni. – Mondtam.

- Akkor biztosan rámásztak, Á….. vagyis Hunorra, hogy legyen a pasijuk. – Közölte kissé zavartan, majd tovább ment.

Vállat vonva vonaglottam le az olasz terembe, mert egyértelműen a franciát kell az utolsó napra tenni. Pff.

    Ugyanaz a séma, semmi nem változott a tegnapi orosz és német órához képest, mivel a székek ugyanúgy sorba rendezve, Hangával megint úgy foglaltunk helyet, hogy egy fiú ült előttünk. Az olasz tanárnő egyébként egy bájos arcú, fiatal nő volt, ráadásul kedves, de zárkózottabb, mint például a némettanár. Az óra kezdete után tíz perccel Fanni és jó néhány a-s lány lépett be a terembe, majd Fanni leült mellém.

- Hol voltál? – Súgtam neki.

- Kincsőékkel az udvaron, csak ők még vécére mentek, ahogyan én is.

Majd újabb ajtónyitódás és Áron is megérkezett és az utolsó szabad helyre ült le.

- Te is vécére mentél? – fordultam hátra hozzá.

- Hogyne! – Röhögött fel. – Az udvaron voltam Fanniékkal, utána meg megvártam még végzik a dolgukat. 

- Te igazán türelmes ember vagy, ha megvársz kettő, három, négy, öt lányt! – feleltem az ujjaimat számolva.

A tanárnő odafordult hozzánk és mivel nem tudott magyarul, csak angolul és olaszul, ezért az előbb említett nyelven ránk mordult.

- Please, quiet! – szólt erélyesen eléggé rossz akcentussal.

Következő szünetben vettem magamnak egy Lekváros buktát és egy narancsos üdítőt, majd az udvaron lévő legközelebbi padra ültem le. Amint befejeztem a tízóraim elfogyasztását, egy kövérkés, szemüveges, göndör hajú, tengernyi pattanással rendelkező fiú ült le mellém.

- Szia! – köszönt.

- Szia.

- Rácz Hunor, 9/A. – mosolygott és azt hiszem kezet akart velem fogni.

- Te vagy a Hunor? Az egyik osztálytársam mondta, hogy teljesen rád vannak szállva az osztálytársaid.

- Ez igaz. Teljesen rám vannak szállva. De nyugodtan leszállhatnának rólam! Folyton piszkálnak és nagyon idegesítőek! De most mennem kell, szia! – majd idegesen elviharzott. Ha ez az a Hunor, akkor Fanni „véletlenül” összekeverte valakivel. Mindegy. Ráhagyom. Ahogy Hunor elment, hirtelen hangos vihogás hallatszott a padig, ahol ültem. Balra fordítottam a fejem és megláttam, ahogy Áron Fannival és az a-s lányokkal vihog valamin. Hah, szóval Áron volt! De miért nem akarta elmondani? Mindegy is. 

     Utolsó óra után Robival mentem haza, ezúttal gyalog, mivel sétálva jöttem suliba, hogy az MP3-mamra rakott új zenéket meg tudjam hallgatni. Olyan érdekes témákról beszélgettünk, minthogy kinek milyen nevek jönnek be. Én egyszer olvastam neveket és lány nevek közül megállapítottam, hogy a Kunigunda a kedvencem. Így fogják hívni a lányomat, a fiamat meg Garának. Egyrészt, mert Narutoba van olyan szereplő és láttam, hogy van ilyen magyar név is. Ezen jót nevettünk, Robi pedig elhívott kutyát sétáltatni én meg belementem, csak fel kellett hívnom anyut, hogy elenged-e. Elengedett, azzal a feltétellel, hogy vigyázzak magamra, meg, ha hazaérek, csináljam meg a dolgomat. Bólogattam vadul a telefonnak, majd leraktam és Robiékhoz mentem. Ahogy beléptünk az utcaajtón, Gizmó örömmel fogadott minket. Rám elkezdett ugrálni. Robi beszólt az anyukájának, hogy elmegy kutyát sétáltatni és már indultunk is. Nem sok mindent csináltunk közben, csak folytattuk a beszélgetést, és megláttam az egyik a-s lányt, azt hiszem Denisszát, aki éppen fagyit evett és nagyokat sóhajtozott, mert egyedül volt a ligetben. Mindenesetre én nem törődtem vele, mert Robival sétáltam, így nem igazán akartam most odacsörtetni egy igazából ismeretlen lányhoz, hogy „mi a baj?”. Amikor hazaértünk megcsináltam a lecómat holnapra és beszéltem telefonon Danival, aki szombaton jön haza. Éljen!