Szeptember 8., hétfő

Egy egyszerű nap. Nem tudom én már, hogy ki kicsoda, és azt sem, hogy én ki vagyok. Először is, amikor felkeltem, egy szürke „L” betűvel ellátott pólót vettem fel, fehér farmernadrággal. Kedvenc bőrkarkötőm ma is ott csüngött egész nap a kezemen. Vagy is majdnem egész nap. A szandi maradt, a hajamat copfba kötöttem, egy kis szájfényt tettem a számra és már indultam is. Anyu korábban elment, mert megint arra a beteg emberre kell ügyelni jó korán, apu pedig szokás szerint korán ment el, így az étkezőben csak a nagyit találtam, aki éppen kávét szürcsölgetett és az újságot olvasta. Egy puszit nyomtam a homlokára, majd gyalog indultam a suliba. A suli kapujához érve Robi fogadott, aki ugyanakkor ért be kis kempingbicikliét tolta.

- Szia, mi történt a bicikliddel? – Nézegettem a kissé behorpadt darabot.

- Ne is mondd! egy elég züllött banda sedergett valamerre, amikor elém dobtak egy nagy követ, amiben felbuktam. De mivel a gimi közelében voltam, nem akartam hazáig tolni a kerékpárt. – Veregette meg az ülést.

- Ó, értem. Nem ütötted meg magad?

- Nem. Csak a tenyeremen van egy kis horzsolás.

- Akkor jó. Ne segítsek betolni?

- Köszi, nem kell – És hirtelen egy hatalmas sikítást hallottunk – Ez meg ki a…? 

- Csak neeeeem! – Kanyarítottam felfelé a hangsúlyt.

- Hoppá, Áron barátunk egy picit hoppon maradt – mosolygott elégedetten.

A sikítás arra szólt, hogy valami nagyon laza csávó érkezett meg mellénk és Kincső nyomban rávetette magát, majd hosszasan megcsókolta a fiút. Mivel nem akartam tovább tanúja maradni a jelenetnek, ezért Robival együtt betoltuk a biciklitárolóba a kempinget. A teremben Tomi és Bence amőbáztak a táblánál, Hanga Anettel beszélt valami nagyon fontosnak tűnő dologról, Zoé egy lapon rajzolt valamit, Ádám és Molly röhögtek valamin, Endre és Edit olvastak, Az ikrek, mintha misem történt volna pénteken ölelgették egymást, Fanni pedig gyilkos pillantásokkal meredt rám. Ajaj. 

- Mi bajod van a Kincsővel? – Szólt erélyesen.

- Á, semmi – ironizáltam.

- Ezt azonnal fejezd be! Ilyet nem tehetsz!

- Ez a te birodalmad lenne, ahol kötelező szeretni Kincsőt? Mert, ha igen, akkor adj már rám valami szolga ruhát légy szí. 

- Nem vagy vicces! 

- Te meg nem tudsz engem rávenni arra, hogy ne utáljam! Úgy sem fogok hozzászólni, akkor meg minek ez a hisztéria?

Mivel látszott rajta, hogy nem tud visszavágni, lehuppant a székére és a telefonját kezdte nyomkodni. Nekem sem volt jobb dolgom, így én is helyet foglaltam és bedugtam a fülembe a fülhallgatót, majd a Linkin Parktól a One step Closert raktam be. Behunyt szemmel ücsörögtem és tanakodtam olyan dolgokról, hogy milyen fura, hogy már az első héten úgy viselkedik néhány ember, mint valami uralkodó. Most senki nem zavart meg. De tényleg senki. Tomi sem, hogy megkérdezze, mit hallgatok, Hanga sem, ő elvolt Anettel, Zoé meg szívesebben rajzolgatott, Robi pedig nem szokott zavarni. Most jöttem rá, hogy igazából még nem ismerek senkit sem és mégis már az első héten kitárulkoztam mindenkinek. Véleményt nyilvánítottam nyíltan, túlságosan mutogatom magam, hogy én ilyen meg olyan vagyok és, ha ezt csinálom továbbra is, akkor senkivel sem leszek jóban. Felkavart egy bizonyos személy olyan szinten, hogy megjátszom magam előtte és ennek hatására mások előtt is. Ebből vissza kell vennem vagy végem van. Hosszas elmélkedésem után kikapcsoltam a készüléket és a táskám legmélyére hajítottam, mert úgy döntöttem, hogy ma nem áldozok annyit a zenehallgatásra. Szomorkásan végigmértem mindenkit, aki a teremben volt, és sajnos azért a jelenlévőkre gondolok, merthogy volt egy plusz személy is, aki a termünkben tartózkodott. Igen, Kincső volt, aki Áronnal (!) csókolózott. Erre én is ás Robi is felkaptuk a fejünket. Kedvem lett volna annak a lánynak bemosni, de nem tettem, mert nem akarok reflektorfénybe kerülni, meg Robi is múltkor azt szajkózta, hogy ő nem úgy kezelné a dolgokat, mint ahogyan én tettem pénteken. Csak rosszalló pillantásokkal elleneztem a dolgot, majd előkaptam az angol cuccom és az angolterem felé vettem az irányt. A folyosón összefutottam azzal a sráccal, akivel reggel láttam a Kincsőt, de nem szóltam semmit. Mr Smith mosolyogva köszöntött, én meg mosolyogva viszonoztam a köszöntést, majd leültem a helyemre. Nem nagyon csináltam semmit, így a karomon lógó karkötőmet elemezgettem, majd egy hegyes ollóval belevéstem a monogramomat, hogyha netán elhagynám és más megtalálná, tudjam, hogy az enyém. Mázli, hogy ezt megtettem ma, de mondom, csak szépen sorjában mesélek! Végül becsöngettek, mindenki megérkezett a terembe, még Kincső (?) is, aki fogalmunk sem volt, hogy mi a fenének volt velünk, de én nem szóltam. Semmit. 

- Szörny Ella, neked nem itt kéne lenned – szólalt meg Ádám.

- Miért is? – húzta össze résnyire a szemét Kincső.

- Mert mondjuk, te nem a mi osztályunkba jársz és te nem is tanulsz angolt? – Röhögte el magát. Kincső egy búcsúcsókkal elköszönt Árontól és eltávozott. Én csak a szememet forgattam és az angol könyvemet tanulmányoztam, mikor a tanár belekezdett az órába. Nem nagyon figyeltem, mert lekötött az, hogy milyen csönd van körülöttem és valahogy örültem annak, hogy most nem beszélget velem senki, hanem csendben és magam vagyok. Óravége felé ajtónyitódásra lettünk figyelmesek. Bácskai volt és csak azért jött, hogy pár lapot adjon át nekünk, mivelhogy múlthéten elfelejtette kiosztani a nyílt szakkörök hetének beosztását, mármint, hogy melyik nap, melyik szakkörök nézhetőek meg. Az óra utolsó felében ezeket a lapokat tanulmányoztuk és én arra a döntésre jutottam, hogy ma megnézem a színjátszó kört, szerdán az úszást és nekem ennyi elég is. Második óra tesi volt, ahol elfelejtettem levenni a bőrkarkötőmet, amit sikeresen elhagytam. Felmentem az öltözőbe és visszaöltöztem normális ruhába, majd gyors léptekkel elhagytam az öltözőt. A szekrényemhez érve nemes egyszerűséggel belevágtam a tornazsákomat és beviharzottam a terembe. Sajnos nem csak én voltam ott, hanem a hajdani szerelmespár is. Éppen nagyban elégítették ki egymás vágyait, én meg rájuk sem nézve ültem be a padom mögé és elővettem a tegnap vett könyvemet. Olvastam belőle pár oldalt, de irritált, hogy mellettem 1 méterre nyalják-falják egymást, így elraktam a könyvemet és mentem volna ki, amikor megszólítottak.

- Mi a baj, talán zavar, hogy együtt vagyunk? – Kérdezte fülig érő szájjal Kincső.

- Nem. Engem semmi sem zavar. Az égadta világon semmi. – Füllentettem.

- Tőlem olvashatsz itt. – Mondta Áron.

- Már nincs kedvem olvasni, valahogy…. nincs. – Bámultam magam elé.

Mindketten vállat vontak és folytatták azt, amit az előbb csináltak. A folyosón a szekrényemhez dőltem és gondolkodtam. Mindenen, ami eszembe jutott. Hirtelen Kincsőt láttam eltávozni a termünkből és ahhoz a sráchoz tartott, akivel reggel láttam. Nyomban smacizni kezdtek! Ez már mi? Kilencedikes, de érti a dolgát. Pff. Irodalomóra után lementem az aulába. Vettem magamnak egy túrós rétest meg egy narancslét. Hirtelen megszólított valaki:

- Ma olyan csendes vagy. Minden rendben? – Kérdezte mögöttem állva Robi.

- Persze, miért ne lenne?

- Zavar a dolog igaz? – Tért rá a lényegre.

- Igen, zavar, hogy nem mondhatom el neki.

- Tőlem elmondhatod.

- De, akkor jobban utálna.

- Hidd el nem utál – simította meg a karom – Én tudom ez a lényeg.

- Mégis honnan? 

- Legyen annyi elég, hogy tudom. 

Ránéztem és halványan elmosolyodtam. Leültem egy kisszékre és megettem a most vásároltakat. De nem esett jól semmi sem.

    Délután visszajöttem a suliba, ami igazán csendes volt. Letettem a bringámat, majd a dráma terem felé vettem az irányt. Éppen léptem volna be a terembe, amikor megakadt a szemem egy rasztán, egy skullcandy fülhallgatót viselő és egy nagydarab fiún. Totál megijedtem, mert csak ők voltak a teremben, így megfordultam és hazafelé vettem az irányt, miszerint én be nem megyek oda. Túl ijesztőek voltak. A gimi ajtaján kiérve Áron jött velem szembe.

- Hát te? 

- Semmi, csak… valamit itt hagytam. – Hazudtam, mert egyáltalán nem akartam azt a ciki dolgot elárulni, miszerint én nem merek bemenni idegenek közé.

- Esetleg nem a színjátszó kör miatt jöttél? 

- Lehet – vontam vállat.

- Bekísérjelek? – Ajánlotta fel.

- Ugyan miért tennéd? 

- Miért ne?

- Mert pénteken…..

- Figyelj, attól, hogy te azt mondtad, nem leszek olyan. Gondolhatod úgy, de engem nem érdekel. Na gyere, bekísérlek! – Mosolyodott el, és ketten besétáltunk újra az épületbe. A teremben hirtelen többen lettek és döbbenten néztem, hogy Robi is ott volt, Anettre meg amúgy is számítottam. Leültünk a kikészített székekre és néztük, ahogyan a hét amúgy is színjátszó körös diák magyaráz nekünk. Arról beszéltek, hogy milyen lesz az év menete, mire kell készülni. Először is október 23. ünnepségre, utána a Valentin-hét utolsó napján adunk elő szerelemmel kapcsolatos darabot, majd a Ki mit tud?-ra és végül a tanár kiválaszt pár nagyon tehetséges diákot, akikkel külön darabot csinálnak a Tánc és Dráma Fesztiválra. Tökre megörültem, mert nagyon jó dolog előadni valamit és eddig is jártam színjátszóra. Nagyon izgalmas lesz! J Mivel ez a nyílt szakkörök hete, Szurdi Georgina tanárnő drámás játékokkal készült, amikben mi is részt vehettünk. Az igen érdekes szakkör után a folyosón vártam Robit, amikor Hangát láttam kijönni a mellettünk lévő teremből. Odaköszöntem neki, mivel ma nem nagyon beszéltünk.

- Te, hogyhogy itt vagy? – Érdeklődtem.

- Nem mondtam? Rajszakkörön. – Vigyorgott.

- Nem mondtad. Ma nem is beszéltünk…

- Az lehet – tűnődött – Tök jó volt! Nézd, rajzolhattunk mesehőst! 

- Kitalálom kit rajzoltál – majd tettetett gondolkodással szünetet hagyva rávágtam – Hidan! 

- Ííííígen! Szerinted jó lett? – Mutatta meg a művét.

- Aszta! Nagyon jó! – Bólintottam elégedetten. 

Még beszélgettünk egy kicsit, utána kijött Anett a drámateremből, így együtt indultak haza. Én még vártam egy darabig Robira, de egyre jobban kezdtem unni magam, már majdnem azon voltam, hogy elindulok egyedül, de nyílt az ajtó és Áron lépett ki rajta. 

- Nem láttad Robit? 

- Ja, még bent beszélget a tanárnővel – mutatott vissza a drámaterem felé.

- Ó, értem, köszi.

- Szerintem egy óránál hamarabb nem fog onnan kijönni.

- Mindegy, megvárom.

- Oké, szia! – Köszönt el, majd a barátnőjéhez sietett és kézen fogva sétáltak ki az épületből. Legszívesebben odaordítottam volna, hogy már meg is csal, de nem voltam bunkó. Még tíz percig vártam, amikor végre kijöttek az utolsó emberek is. Ezt Robira és a tanárnőre értettem. 

- Mi volt olyan fontos, hogy negyven percig várjak rád?

- Hazamehettél volna. – Felelte, közben pedig elindulta a bejárati ajtó felé.

- Hé, azért megvárhatnál! Jogom van arra, hogy ezt kérjem tőled!

- Én nem kértelek arra, hogy várj meg.

- Tényleg? Pedig én úgy emlékeztem – húztam el kínosan a számat.

- Pedig nem. Na, de, hogy ne legyek olyan igazságtalan megvárlak.

- Köszönöm! – Mosolyogtam rá.

Amikor hazaértem, ledobtam a cuccom és ettem valamit, mert igazán éhes voltam. Megcsináltam a leckémet másnapra, majd Danival beszélgettem kicsit és beültem a gépem elé, mert úgy éreztem, hogy itt az ideje annak, hogy Narutot nézzek. Anyu benyitott a szobámba és leült az ágyam szélére.

- Minden rendben? 

- Miért ne lenne? – Állítottam meg a legjobb résznél a videót.

- Hát mert nem nagyon beszéltél a suliról – próbálkozott.

- Mit mondhatnék róla? Még nem ismerek senkit sem annyira, vannak jó fejek, vannak idegesítő alakok és vannak olyanok, akikkel semleges a kapcsolatom. Van olyan, aki még belőlem is kihoz olyat, amit nem kéne már az első héten. Van, akivel egy húron pendülünk, van, aki irányítani akar és kb. ennyi.

- Ki az, aki kihoz belőled olyat, amit nem kéne? – Kérdezett vissza, úgy, mintha a többi jelzőt nem hallotta volna.

- Az lényegtelen – legyintettem.

- Nekem elmondhatod. Csak nem egy fiú? 

- Neeeeeeem, dehogy! – Füllentettem.

Végül beadtam a derekam, anyunak nem lehet hazudni. Még én sem tudom, hogy én hogyan érzek egyáltalán. Semmit sem tudok én már! Azt sem tudom, hogy kivel, hogyan kéne bánnom, mert félek, hogy olyat mondok, amit nem kéne. Félek, hogy ez a túlzott megfelelési kényszer lesz a vesztem. Talán Ő is emiatt kerül engem.

Szeptember 7., vasárnap

Reggel az volt az első dolgom, hogy átmenjek Dani szobájába és meglessem. Az elsötétített szobába belépve megláttam az irtó édesen alvó öcsikémet, aki pont felém volt fordulva. Leültem az ágy szélére és egy jó darabig bámultam. Jó volt végre látni, csak egy valami hiányzott. Az életkedve. Rossz volt ránézni a szürke arcára, a vézna kezeire és arra, hogy a szája le van konyulva. Megsimítottam az arcocskáját, majd lementem a konyhába és csináltam magamnak pirítóst. Amikor megtekintettem a közösségi portáljaimat, Hanga írt, hogy nincs-e kedvem elmenni sétálgatni a ligetbe, mert annyira ideges, hogy valakivel beszélnie kell, így engem és Anettet is elhívott. Természetesen elmentem, mert semmi olyan dolgot nem találtam, amivel elfoglalhatnám magam. A ligetbe érve már javában beszélgettek, de az érkezésemre mindketten felkapták a fejüket és megvárták, míg odamegyek.

- Szia, Iza! – köszönt Hanga, az eredeti állapotához képest vidámabban.

- Hali! – intett Anett is.

- Sziasztok! Na, mizu anyuddal? – aggodalmaskodtam egy kicsit.

- Most sokkal rosszabb! Mindenért ordibál velem. Bármit is csinálok, folyton szidást kapok érte. Már a ligetbe is alig akart elengedni. – Biggyesztette le a száját.

- Uhh.

- Komolyan mondom, kezd bekattanni! Apunál akarok lenni! 

- De apukád konferencián van, csak a nagynénédhez tudnál menni – magyarázta Anett.

- Igaz, de még nála is százszor jobb lenne! Sőt ezerszer!

- Akkor minek vitt el téged, ha csak kiabálni tud veled? – Csodálkozott Anett.

- Na, ez az – Szomorkodott, mikor hirtelen felvonta a szemöldökét és egy szőke hajú lányra nézett, aki egy alacsony fiút ölelgetett és puszilgatott. Rögtön tudtuk kikről van szó.

- Hah, mondtam én! – Emeltem meg a hangom.

- Hőőőőőőő, ez tiszavirág életű lesz! – Rázta a fejét Anett is.

- Körülbelül.

A lány újból megpuszilta a fiú arcát, aki nevetve csapkodott, hogy hagyja abba. Anett és Hanga újból beszélgettek, míg én bámultam azt a két személyt, akik az előbb vállalták fel közelebbi kapcsolatukat. Sóhajtva visszafordultam a lányokhoz és folytattuk a beszélgetést. Végül elindultunk valamerre és tovább beszélgettünk, mire egy cukrászda előtt álltunk meg. 

- Figyi, Iza. Mi Anival bemennénk enni egy sütit. Hoztál pénzt?

- Nem, de nem is vagyok éhes. Egyetek csak – simítottam meg a vállát. Majd elindultam hazafelé, amikor egy barna hajú fiú jött velem szembe. A haja kócos volt és zöld melegítő felsőt viselt. Azonnal megismertem és mosolyra húztam a számat.

- Szia, Robi! 

- Szia, Iza! 

- Haragszol még rám? – Kérdeztem félénken.

- Miért haragudnék? – Nézett rám értetlenül.

- Hát, amiért összevesztünk pénteken… - Halkultam el.

- Nézd, én nem haragszok meg ilyen apróságok miatt emberekre. Te azt láttad jónak, ha kimondod a véleményed. Én meg csak elmondtam, hogy nem gondoltam volna rólad, de ez nem azt jelenti, hogy haragszom is rád. 

- Óóóóó – húztam el a számat.

- Van kedved sétálni?

- Van. 

- Remek! Akkor elmehetnénk a ligetbe – Tanácsolta.

- Inkább menjünk más felé, most voltam ott.

- És? Attól még elmehetünk arra nem?

- De, igen, csak…. Na, szóval… Most inkább más felé menjünk – próbálkoztam. 

- Ahogy gondolod – vont vállat és el is indult.

- Köszönöm! 

- Mit?

- Hát azt, hogy nem arra megyünk. 

- Ha nem akarsz, nem megyünk arra. Ennyi. Nem tettem túlságosan hősies dolgot.

Mosolyogva megráztam a fejem és Robi után mentem. Sétálás közben olyan dolgokról beszélgettünk, mint például, hogy milyen volt az általános iskola, meg, hogy milyen munka érdekel minket a közeljövőben. Megtudtam, hogy Robi totál egyedül volt egész általánosban. Egy barátja sem volt, ami végül is a maga módján érthető, hiszen Robi köztudottan nem egy társas lény. De irtó rendes és szerintem jó a társasága. A fél városon végig vonultunk és még mindig beszélgettünk, amikor elértük a könyvesboltot. 

- Ide be kell mennem! – Jelentette ki és már indult is be.

- Hé, várj! Én is megyek! – Majd ahogyan betoppantam a levegőt azonnal könyvillat töltötte meg. Robi után mentem, aki tudatosan járt a könyvespolcok között és már meg is torpant, majd elkezdte nézni az előtte lévő könyveket, megfogta az egyiket és már ment is az eladóhoz. – Hű! Ehhez tehetség kell! Szerintem én is nézek valamit.

- Nézzél csak. Én majd kint várlak. 

- Rendben. – Fordultam vissza a könyvekhez. Mind nagyon szimpatikus volt és érdekelt, hogy mi van benne, de mivel nem egyedül voltam, próbáltam a legszimpatikusabbat kiválasztani. Mivel engem az ifjúsági regények vonzanak, így a Testvérek?! Na ne! akadt a kezembe, így gyorsan mentem is fizetni. Épphogy léptem volna ki a boltból, amikor az üvegablakon keresztül Áront láttam megérkezni a „hercegnőjével” és kérdőre vont tekintettel nézett Robira. Mivel nem nagyon volt kedvem kimenni, megvártam még elmennek, így bentről szemléltem az eseményt. 

- Te meg mit csinálsz itt? 

- Könyvet vettem, néha te is vehetnél.

- Milyen humoros vagy, úgy, mint a Facebookon igaz? - nevetett lesajnálóan Áron.

- Mondom, szerintem van olyan könyv is, ami a „Hogyan legyünk kulturáltak” címet viseli. 

- Amúgy meg miért vagy még mindig itt, ha már megvetted azt a vackot? – Mutatott a kezében tartott könyvre.

- Izát várom, mert tudod, vannak még olyan emberek, akik mernek olvasni.

Áron még jobban felvonta a szemöldökét, majd az ablakon keresztül megpillantott engem. Megrázta a fejét, én meg „minden mindegy” alapon kivánszorogtam a könyvesboltból és magasról tettem rá, hogy ott van ő is és Kincső is. 

- Sziasztok – köszöntem kelletlenül.

- Csá – szaladt ki Áron száján is.

- Mehetünk? – Kérdezte Robi rám nézve.

- Természetesen! – Mondtam indulatosan és gyors léptekkel indultam el. Nem néztem vissza, hogy ott vannak-e még, csak mentem előre. Robi mellettem ment és gyanúsan méregetett, mert érdekes fejeket vághattam.

- Te most színi tanfolyamra mész, hogy így gyakorlod az arcjátékot vagy csak ideges vagy? – Méregetett.

- Ideges vagyok! Utálom a bunkó embereket! Hiába csak egy hete ismertem meg, de attól függetlenül eléggé ki tud borítani! – Magyaráztam.

- Vannak ilyen emberek, de ne izgasd magad rajta – legyintett.

- Megpróbálom, de rossz, hogy…

- Nem változott meg, csak mert leszóltad? – Nézett rám furán.

- Igen. Tudom, hogy hülyén hangzik, de ez van. 

- Mondtam, engem nem zavar, hogy te máshogy látod a dolgokat. 

- Hát akkor jó. De most már megyek, mert itthon van végre az öcsém és még a szobámat is ki kéne takarítani.

- Akkor, szia! – Köszöntünk el egymástól, mert én balra vettem az irányt viszont Robi egyenesen ment. Hazaérve egy aprócska mosoly ragadt az arcomra, mert Dani jött le a lépcsőn és egyből felém vette az irányt, amikor meglátott. Megölelt én is őt és bevánszorogtunk a nappaliba, majd leültünk. Anya mindkettőnknek behozott egy joghurtot és hozzá egy kiskanalat. Dani úgy ette, mint kacsa a nokedlit. Én nem ettem olyan gyorsan, csak egy nyugodt tempóban és közben a tévét néztem. Apu és anyu is megérkezett, így filmet néztünk. A kedvenc vígjátékunkat, a Johnny English-t. 

Szeptember 6., szombat

Reggel, ahogy kinyitottam a szemem, öröm töltött el. Dani ma jön haza! Egy halvány mosollyal az arcomon kikeltem az ágyból és egész nap pizsamában voltam. A gépemhez ülve nem a Facebookra mentem fel, hanem csak néhány hírt néztem meg, aztán zenét hallgattam. Olyan gyorsan meguntam mindent, hogy tizenegy órától csak fetrengtem és a gépemből szóló zenékre csináltam eléggé érdekes mozdulatokat, meg persze ordítottam a dalszöveget. Mikor már kellőképpen megfájdult a torkom és zengett a fülem a maximális hangerőre állított zenétől, kinyomtam a gépem és lementem ebédelni. Délután megcsináltam a házimat és újra kezdetét vette az unalom. Tehetetlenségemnek hála felmentem Facebookra és egyáltalán nem voltak érdekes dolgok, csak azok amikre számítottam. Bemásolom:

Áron Tolnai 20 új képet töltött fel Bandázás :DD című albumába.

- 20 személy kedveli ezt.

Hanga Trómer: ahjjj – kedvetlen.

Áron Tolnai Kincső Wagner társaságában: csokifudzsiii :DD <3

- 3 személy kedveli ezt.

Fanni Zhlagyov és Áron Tolnai ismerősök.

Fanni Zhlagyov: Holnap, ugyan itt? <3 Áron Tolnai és Kincső Wagner társaságában

Áron Tolnai: természetes! (Y)

Kincső Wagner: Széééép<3

Róbert Lorvai: Nagyon örülök, hogy találkoztok, csak ne itt örömködjetek! Értelmes dolgokat szeretnék látni! Köszönöm. 

- te és további 3 személy kedveli ezt.

Áron Tolnai: Akkor görgess lejjebb! ;D

- 2 személy kedveli ezt.

Na, igen. Gyors leléptem és unalmamat egy ajtónyitódás törte meg. Végre! Kirohantam a szobámból és lerohantam a lépcsőn, majd a sántikáló öcsémre pillantottam és megöleltem.

- Engedj el, mert megfojtasz! – szólt nevetgélve.

- Jaj, úgy hiányoztál! 

- Te is nekem, de most komolyan, ha nem engedsz el vissza kell mennem a kórházba. 

Végül elengedtem és egy puszit nyomtam a homlokára. Szegény Dani elég sápadt volt és mintha éheztettük volna, irtó sovány. Felkísértem a szobájába, mert nagyon sántikált, így elkélt a segítség. Dani az ágyában pihent én meg lementem anyuhoz és megkérdeztem tőle, hogy ne menjek-e el valamit venni, mert úgy is unatkozom, szóval szívesen segítek. 

- Hm…. – tűnődött – Tej, kenyér, tejföl jól jönne. 

- Rendben, akkor megyek is! – Bólintottam.

A közeli kis boltba mentem, így bicajra pattantam és a még kellemes időben körbetekintgettem a házak között és egy mélyet sóhajtottam. Valahogy máshogy éreztem magam. Nem volt semmi dolgom és nincs kivel társalognom. Dani még túl gyenge, hogy bármit is csináljunk, anyu és apu szeretnek pihenni hétvégén, és nem is szeretnek velem lógni, maximum filmet nézünk, de én nem csak filmen élek! Hangával sem tudok beszélni, mert most nincs olyan passzban. Robi nem akar felőlem hallani, a többiekkel meg nem is nagyon beszéltem, így nem vagyok velük olyan viszonyban. A kisebb bevásárlás után leültem a kanapéra és benyomtam a tévét. Semmi érdekes nem ment benne, csak bámultam és néztem ki a fejemből. Mit ne mondjak, volt már ennél jobb szombatom is.

Szeptember 5., péntek

Ma mindenki megbolondult? Több vita, mindenki a másikat választja. Mi lett velünk ez alatt az egy nap alatt? Reggel felébredtem és a szokásos módon rendbe szedtem magam. Az iskolába érve, már puskaporos volt a levegő, mert még első óra előtt történt egy kisebb balhé. Beértem a terembe, ledobtam a padomhoz a táskám, majd felpattantam az asztal tetejére. Már mindenki megjött, csak Zorka és Dorka hiányoztak, amikor nyílt az ajtó:

- Engem nem érdekelnek a kifogásaid! – ordította Dorci Zorka arcába.

- Ez nem kifogás! Ez az igazság! Törődj bele, hogy nem minden körülötted forog! Miért mit gondoltál, hogy majd elhozom neked Robert Pattinsont? – nevetett lesajnálóan Zorka.

- Még egy kis papír fecni is jó lett volna azzal a felirattal, hogy „Boldog névnapot”. De semmi, semmit az égvilágon nem adtatok! Nem kívántatok „Boldog névnapot”. Nem csináltatok semmit. 

- Nyugodj már le! Az csak egy névnap, lesz majd másik. – ülte le vállat vonva a helyére.

- Úgy, mint a pasijaid mi? Elmúl a „nagy szerelem” majd jön a másik mi? 

És ekkor láttam először ledöbbeni Zorkát. Olyan szinten, hogy csak ült. Szemöldöke az egekig felment, szája tátva maradt és csak nézett előre. Majd hirtelen felállt, megfogta a vastag matek könyvét és óriásit vert ikertestvére fejére, aki a szemünk láttára csapódott hátra, a padlóra.

- Te eszednél vagy? – kérdezte visítva a fejbekólintott Dorci.

- Meg ne merd említeni többet a névnapod! Ne merj siránkozni még egyszer te szemét dög! Hogy képzeled, hogy TE majd itt kiosztasz engem?! Hogy merészeled ezt? Undorító, nyálas gyerek vagy, aki nem tudja, hogy mikor fogja be száját! Mocskos baromságokat nézel és mérgezed az agyadat! Elegem van belőled, de rohadtul! Mindig, minden körülötted forog, soha nem volt olyan, hogy ÉN, mindig csak TE! Mert te kis ártatlan, akire folyton vigyáznak a szülök! Nekem soha sem lehetett igazam, mindig csak NEKED! Unom már! Gyűlöllek, de nagyon! – fejezte be Zorka, majd fenyegető pillantásokat vetve Dorcira helyet foglalt. Jernyik csöngetésre beért a terembe és újra monoton tempóban kezdett magyarázni. Szerintem fel sem tűnt neki, hogy történt valami. Mivel tudtam az egyik feladatot, kimentem a táblához és megoldottam, közben pedig a többiekre néztem. Dorci falfehér arccal ült a székén és fájdalmasan nézte a padján lévő képeket, néhány könnycsepp végig gurult fehér arcán és a képet érte. Minden szünetben egy-egy veszekedéssel lett gazdagabb az osztályunk. Az unalmas matekóra után, jött egy másik veszekedéssel telő szünet. Hangus és én kimentünk a teremből, majd Áron lökött félre minket.

- Hé! Érthető, hogy nem a legjobb óra a matek, de attól még lehetnél türelmesebb is. – szóltam utána.

- Jó, bocs! - Mondta rám sem nézve.

- Bro, nem jössz focizni? – Fogott egy labdát a kezében Ádám, mellette pedig Tomi, Bence, Endre és Molly álltak válaszra várva.

- Ő, nem, bocs. 

- Már megint? Már harmadjára hagyod ki.

- Majd holnap focizunk.

- De holnap szombat és tudod, hogy nem érek rá.

- Akkor majd máskor – felelte sürgetve Áron, mert valahová nagyon igyekezett.

- Mindig ezt mondod. A szünetben is alig találkoztunk és végre lenne alkalmunk pótolni, meg minden, erre te meg mész azok után a libák után.

- Nem is azok! 

- Mi az, hogy nem? Nézz már arra a kikent szemű Szörny Ellára. Ott vicsorog és idiótán integet és te inkább azzal a kis madárral lógsz. Egyszerűen nem értelek. Te nem voltál, hogy is mondjam….. Ennyire lánymániás. Most meg ilyen Kincső félékre pazarolod azt az időt, amit velem is tölthetnél, mert ugyebár nyáron nem sokat láttalak, táborba nem jöttél, suli kezdete óta a nyomorult lányokkal törődsz, most meg már az ilyen Franken Stein „lányokkal” vagy. 

- Te meg egy transzvesztita szörnnyel menőzöl. Azért lássuk már, hogy kinek van esze.

- Biztosan nem neked. – Szólaltam meg hirtelen, majd Hanga odatette a kezét a szám elé. Mindenki felvont szemöldökkel nézett rám. Ádám és Molly elégedetten, hogy nekik adok igazat, Áron viszont lesajnáló pillantásokkal meredt rám.

- Te meg milyen jogon szólsz bele? Ismerlek? Azt sem tudom ki a fene vagy. A te véleményed rohadtul nem érdekel! Vágod? – Mondta eléggé idegesen.

- Érdekel engem, hogy tudod, hogy ki vagyok? Nem. Nagyon nem. De eléggé eszetlen gondolat, hogy olyan vámpírokkal kezdj ki, mint azok ott – mutattam az a-s lányokra – Én kerekperec kimondom, hogy egy nagystílű, bunkó senki vagy, aki azt hiszi magáról, hogy olyan nagy legény. De hidd el az ilyen fiúkra azoknál az intelligencia hiánnyal rendelkező és agyilag fogyatékos, „tündérhercegnőkön” kívül más lány nem néz rá. 

A monológom elhangzása után Áron idegesen beletúrt a tökéletesen belőtt hajába, majd kínos röhögést hallatva elment az a-s lányokhoz. Mondhatom szép. Mit esznek a fiúk, az ilyen 4 kilogramm sminkkel rendelkező, 12 centiméteres magassarkút viselő „csinibabákban”? Pfuj. 

    Szünetben tehát elmentünk focizni és tök jó volt a meccs, Molly is tökre kedves volt velem, mert nagyra értékelte, hogy végre Áron és ő közül Áront égettük be. A foci nagyon jó hangulatban telt és mivel én voltam a kapus néha kitekintgettem oldalra, hogy meglessem Kincsőék mennyire szórakoznak jól. Valahányszor odanéztem erőltetett nevetés hallatszott, így tudtam, hogy látják, hogy figyelem őket. Csalódottan visszafordultam és a meccsre koncentráltam. Nem ilyennek gondoltam Áront. De legalább a többiekkel együtt tudtunk mulatni és néha rajtuk is láttam, hogy csalódtak benne. Főleg Ádám. Ő gyermekkora óta ismerte, a legjobb barátok voltak és ő meg képes volt a 9/A-s bandát választani. Következő óra angol volt és haladtunk az anyaggal. Mr Smith látta rajtunk, hogy nem vagyunk túl jókedvünkben, így az anyag ledarálása után (ami negyedóra volt) azt csinálhattunk, amit akartunk. Mivel az egész táskámat hoztam, így kivettem az zenelejátszómat és benyomtam a Three Days Grace – Animal I have become zenét, amire szomorkásan tekintgettem ki a mellettem lévő ablakon. Egy kicsit lelkiismeret furdalásom van, amiért beszóltam, de sajnos előfordul, hogy van olyan nap, amikor „ami a szívemen az a számon” napot tartok. És ez a nap pont ma volt. Következő szünetben lementem az aulába, hogy vegyek valami finom ennivalót. De pechemre megállított a kedvenc lány, akivel pont nem akartam összefutni. Kincső nagystílűen odajött hozzám megrángatott és elkezdett velem ordítani:

- Mi az, hogy bunkó és nagysíltűűűű???? – sipította.

- Engedj már el! És az amúgy is NAGYSTÍLŰ és nem nagysíltű. – Nevettem egyet, majd kirántgattam magam a kezei közül és szembefordultam vele.

- Tudod engem mennyire érdekel, hogy hogyan kell kimondani? Engem csak az érdekel, hogy szállj le a barátomról!!!!!! – Visította, olyan hangerővel, hogy majd’ kiszakadt a dobhártyám.

- Ne vinnyogj már légy szíves! – Fogtam be a fülem, mire végre elhallgatott – Még csak ez az ötödik nap, nem biztos, hogy annyira nagy barátod lesz később, mint amennyire gondolod most. Sajnos vannak emberek, akiket másképp képzelsz el, azt hiszed olyanok, mint a fejedben, majd később bebizonyítják, hogy teljesen mások tudnak lenni. Megjátsszák magukat előtted. – Majd egy kisebb szünetet hagyva a Kincső mellett álló Áronra néztem – Na, én pont az ilyen alakokat gyűlölöm! – túrtam bele a hajamba és nem érdekelt, hogy mit akart hozzáfűzni vagy, hogy mennyire akart volna kiabálni velem, csak az érdekelt, hogy ráébresszem egy kicsit. Még itt az elején. Mert nem az a divat, hogy mindenki előtt mássá válsz. Azt szeretném, ha belátná a hibáját mielőtt még egy nagyon jó barátság veszne kárba. Mélyen a szemembe nézett és láttam a szemében a csalódottságot és azt, hogy fáj neki. Gyorsan tovább mentem a francia terembe, mert most jön végre az az óra, amit már úgy vártam. Csak sajnos a történtek után nem volt jókedvem. Nem szeretem a konfliktusokat, de sajnos azt sem, ha valaki másnak mutatja magát. Végül elértem az olasz termet, ahová belépve rögtön Hanga mellé ültem le. 

- Na, nem ment utánad Kincső? – kezdte máris. 

- De, és megrángatott, meg ilyenek, de nem érdekelt. 

- Látszik is egy kicsit a karodon – simította meg a kezemet.

- Á, nem vészes – legyintettem, majd elhalkultam, mert mindenki bejött a terembe és a tanárnő is megjött. Mrs Almassy egy rövid, erősen hullámos, vörös hajú, szemüveges nő volt. Nem volt kövér, nem volt alacsony se magas. Mosolyogva köszöntött minket és elkezdte az órát én erős lelkiismeret furdalással figyeltem az órát, közben az ujjaimat piszkáltam, mer egész órán mellettem ült Áron. Hogy miért? Fogalmam sincs, pedig nem ő ért be utolsóként, még volt egy csomó hely, amikor beért. Ezt utálom magamban, mindig megbánom, amikor csak kimondom valakire a véleményem. Franciaóra után egy fantasztikus tesióra. De előtte óriási hangzavar a folyóson. Csak a suli boxokhoz mentünk Hangával, amikor a szülei óriási veszekedés közepette megérkeztek Hangához.

- Nem érdekel László! Nem adod be csak úgy a nagynénjéhez, mikor én meg otthon vagyok! A lányom! Miért ne vigyázhatnék rá?

- Azért, mert nem szeret nálad lenni. Akkor meg minek vigyem hozzád? 

- Ki mondta, hogy nem szeret? Hm?

- Anyu, apu, ti meg mit kerestek itt? – Nézett nagy szemekkel a szüleire.

- Hát, azért vagyunk itt, hogy eldöntsük hogyan lesz a hétvége. – Vakarta meg a fejét Hanga apukája.

- Mi az, hogy hogy lesz? Már megbeszéltük, hogy a nagynénémnél leszek a hétvégén nem?

- De miért lennél nála, ha nálam is lehetsz? 

- Mert így lett megbeszélve. Majd vasárnap este, úgy is megyek hozzád. 

- Nem! Most jössz hozzám! 

- Jó napot! Bácskai Zsolt, az osztályfőnök. 

- Jó napot! Szeretném kikérni Hangát a következő három óráról, családi okok miatt. 

- De én nem megyek sehová!

- Így van! Már megbeszéltük, hogy a nővéremnél lesz, amíg én ezen a konferencián leszek. 

- Én már megírtam a kikérőt! 

- A tudtomon kívül! Anya senkinek sem mondtad, hogy te nem akarod, hogy a nagynénémnél legyek. Elfogadtad és nem mondtad, hogy neked ez ellenedre van. Most meg az utolsó pillanatban írsz egy kikérőt anélkül, hogy egy szót is szólnál! 

- Elnézést tanár úr, de már megyünk is! Hanga, pakold össze a holmidat, mert jössz velem. László te pedig menj arra a konferenciára. 

Hanga sírógörccsel a torkában ment be a cuccáért. Tehát a szülei elváltak. Azért voltak olyan furák a táborban is. Amikor elmentek elmentem átöltözni folyton kattogott az agyam. Ez még csak az ötödik nap és már ilyen dolgok történnek. Most mutatja ki mindenki a foga fehérjét. éppen a pólómat vettem fel, amikor Zoé megállt mellettem és fura tekintettel mért engem.

- Csak azt ne mond, hogy megbántad.

- De, sajnos igen – szomorodtam el.

- Dehogy is! Igazad volt! Ne félj kimondani, amit gondolsz! Az ilyen emberektől nekem is felfordul a gyomrom! 

- De, most haragszik rám és én nem szeretem, ha haragszanak rám.

- Pedig el kell viselned. Nem fog mindenki kedvelni. Ne akarj megfelelni mindenkinek. – Azzal ki is ment az öltözőből. Zoé az tényleg nem fél kimondani semmit, sőt utána meg sem bánja. Orovecz már várt engem, mert én voltam az egyetlen, aki nem készült el időben. Egy kisebb szidás után suli köröket futottunk.

    Irodalom óra után, Robival is összekaptam egy kicsit, miszerint ne legyek ennyire szókimondó, mert szerinte nem illik hozzám ez a stílus. Én mondtam, hogy csak ritkán van ilyen és többet nem is lesz, ő viszont azt mondta, hogy szeretné, ha megígérném. Utolsó óra osztályfőnöki volt.

- Gyerekek! Hoztam pár papírt, amire a választott nyelvet kell ráírni meg persze a nevedet, ha megtettétek, adjátok vissza a lapot nekem. A tankönyvekért, ma délután négy órától lehet menni. Akik nem itt laknak és hamar megy a buszuk vagy éppen hiányoznak, azok hétfőn délelőtt vehetik át a könyveket. 

Én természetesen a franciát választottam. Robi az oroszt. A többieket nem tudom. Bácskai kérdőre vont minket, hogy miért hallotta folyton a mi hangunkat minden szünetben. Azt mondta, hogyha van is bajunk a másikkal halkabban oldjuk meg a dolgokat. Könnyű azt mondani, de ha az ember egyszerűen kiakad, azt nem lehet halkan lerendezni. Óra után bedugott fülekkel mentem ki a teremből és indultam haza gyalog. Egyedül. Hanga az anyjával van, Robi most éppen nem nagyon akar velem beszélgetni, Ádámékkal meg azért nem vagyunk puszipajtások, Áronról meg ne is beszéljünk. Zoé kocsival megy haza. Óriási, nem éppen erre számítottam már az első héten. Egy kicsit örülök is, hogy hétvége lesz.

Szeptember 4., csütörtök

Reggel gyors összekaptam magam, majd a lépcsőn lerohanva tapasztaltam, hogy már csak én vagyok otthon. Megláttam az étkező asztalra rakott cetlit, amin az állt, hogy „Kincsem, hamarabb kellett bemennem, mert az egyik betegnek szüksége van folyamatos ügyelésre, apád meg tudod, hogy mindig korán megy. Itt van a pénzed, hogy tudj ennivalót venni a büfében. Puszi: Anyu!”. Nyomban elvettem az asztalra kikészített pénzt, és indultam is.

    Első órán, Tóth tanár úrral átbeszéltünk néhány költőt és írtunk vázlatot, majd verseket olvasgattunk. Következő irodalom órán pedig hangos olvasás jegyre. Szünetben a kinyomtatott képeimet néztem át, és néhányat kihagyva beragasztottam őket a szekrényembe, majd odaadtam Hangának azt a rajzot, amit még tegnap megígértem, ő meg boldogan ragasztotta a szekrényébe. 

- Szia! – Köszönt rám egy eléggé ismeretlen hang.

- Szia, Fanni! – Mosolyogtam rá.

- Nem tudod, hogy hol vannak Kincsőék?

- Kik? – Meredtem rá, mert fogalmam sem volt kikről beszél, hiszen az osztályunkba egyetlenegy Kincső sem jár.

- Hát a 9/A-s lányok! – Szólt egy kicsit élesen. 

- Passz, nem szoktam velük beszélni. – Mondtam.

- Akkor biztosan rámásztak, Á….. vagyis Hunorra, hogy legyen a pasijuk. – Közölte kissé zavartan, majd tovább ment.

Vállat vonva vonaglottam le az olasz terembe, mert egyértelműen a franciát kell az utolsó napra tenni. Pff.

    Ugyanaz a séma, semmi nem változott a tegnapi orosz és német órához képest, mivel a székek ugyanúgy sorba rendezve, Hangával megint úgy foglaltunk helyet, hogy egy fiú ült előttünk. Az olasz tanárnő egyébként egy bájos arcú, fiatal nő volt, ráadásul kedves, de zárkózottabb, mint például a némettanár. Az óra kezdete után tíz perccel Fanni és jó néhány a-s lány lépett be a terembe, majd Fanni leült mellém.

- Hol voltál? – Súgtam neki.

- Kincsőékkel az udvaron, csak ők még vécére mentek, ahogyan én is.

Majd újabb ajtónyitódás és Áron is megérkezett és az utolsó szabad helyre ült le.

- Te is vécére mentél? – fordultam hátra hozzá.

- Hogyne! – Röhögött fel. – Az udvaron voltam Fanniékkal, utána meg megvártam még végzik a dolgukat. 

- Te igazán türelmes ember vagy, ha megvársz kettő, három, négy, öt lányt! – feleltem az ujjaimat számolva.

A tanárnő odafordult hozzánk és mivel nem tudott magyarul, csak angolul és olaszul, ezért az előbb említett nyelven ránk mordult.

- Please, quiet! – szólt erélyesen eléggé rossz akcentussal.

Következő szünetben vettem magamnak egy Lekváros buktát és egy narancsos üdítőt, majd az udvaron lévő legközelebbi padra ültem le. Amint befejeztem a tízóraim elfogyasztását, egy kövérkés, szemüveges, göndör hajú, tengernyi pattanással rendelkező fiú ült le mellém.

- Szia! – köszönt.

- Szia.

- Rácz Hunor, 9/A. – mosolygott és azt hiszem kezet akart velem fogni.

- Te vagy a Hunor? Az egyik osztálytársam mondta, hogy teljesen rád vannak szállva az osztálytársaid.

- Ez igaz. Teljesen rám vannak szállva. De nyugodtan leszállhatnának rólam! Folyton piszkálnak és nagyon idegesítőek! De most mennem kell, szia! – majd idegesen elviharzott. Ha ez az a Hunor, akkor Fanni „véletlenül” összekeverte valakivel. Mindegy. Ráhagyom. Ahogy Hunor elment, hirtelen hangos vihogás hallatszott a padig, ahol ültem. Balra fordítottam a fejem és megláttam, ahogy Áron Fannival és az a-s lányokkal vihog valamin. Hah, szóval Áron volt! De miért nem akarta elmondani? Mindegy is. 

     Utolsó óra után Robival mentem haza, ezúttal gyalog, mivel sétálva jöttem suliba, hogy az MP3-mamra rakott új zenéket meg tudjam hallgatni. Olyan érdekes témákról beszélgettünk, minthogy kinek milyen nevek jönnek be. Én egyszer olvastam neveket és lány nevek közül megállapítottam, hogy a Kunigunda a kedvencem. Így fogják hívni a lányomat, a fiamat meg Garának. Egyrészt, mert Narutoba van olyan szereplő és láttam, hogy van ilyen magyar név is. Ezen jót nevettünk, Robi pedig elhívott kutyát sétáltatni én meg belementem, csak fel kellett hívnom anyut, hogy elenged-e. Elengedett, azzal a feltétellel, hogy vigyázzak magamra, meg, ha hazaérek, csináljam meg a dolgomat. Bólogattam vadul a telefonnak, majd leraktam és Robiékhoz mentem. Ahogy beléptünk az utcaajtón, Gizmó örömmel fogadott minket. Rám elkezdett ugrálni. Robi beszólt az anyukájának, hogy elmegy kutyát sétáltatni és már indultunk is. Nem sok mindent csináltunk közben, csak folytattuk a beszélgetést, és megláttam az egyik a-s lányt, azt hiszem Denisszát, aki éppen fagyit evett és nagyokat sóhajtozott, mert egyedül volt a ligetben. Mindenesetre én nem törődtem vele, mert Robival sétáltam, így nem igazán akartam most odacsörtetni egy igazából ismeretlen lányhoz, hogy „mi a baj?”. Amikor hazaértünk megcsináltam a lecómat holnapra és beszéltem telefonon Danival, aki szombaton jön haza. Éljen!

Szeptember 3., szerda

Átlagos nap, már is égek, egy kisebb beszélgetés, az első orosz és német órám. Az iskolába megérkezve tapasztaltam, hogy most társaságunk nagyobb része az udvaron van. Zoé kiengedett, hullámos szőke haját a lágy szél fújta, miközben ő a szemét forgatta a mellette álló és ökörködő Tomira. Felugráltam a lépcsőn és megálltam mellettük.

- Szia! – köszöntött Tomi.

- Sziasztok! – néztem rájuk vigyorogva.

- Nem találtál ennél jobb szerelést? – vizsgált Zoé.

- Miért, mi bajod van ezzel? – mutattam a sötétkék, rácsmintás, ujjatlan felsőmre.

- Á semmi – legyintett és ezzel le is rendezve a dolgokat bement az épületbe.

Én ráérősen álldogáltam és arra vártam, hogy a szellő belekapjon a hajamba. Behunyt szemmel és kitárt karokkal. Olyan volt, mintha a Titanic –ban én lennék Rose és… és Jack is egyben? Mert elkezdtem magamat ölelgetni. Tomi és Bence ezen elkezdtek szakadni. Amikor két perc múlva kinyitottam a szemem, azt vettem észre, hogy Hanga és Anett is furán néznek rám, Tomiék még mindig szakadnak és Ádámék felvont szemöldökkel „mi a fene?” pillantásokkal néznek rám. Uhh szóval egy kicsit égtem…. Gyorsan berohantam az aulában és kínomban elröhögtem magam. Robi egy csokis muffint fogva nézett rám, majd odajött, hogy megkérdezze mi a bajom.

- Semmi – feleltem két röhögés között – csak történt egy olyan aprócska dolog, ami szóra sem érdemes. Egy jó tanács: ha eszedbe jut egy filmjelenet, ne játszd el! Legalábbis iskolában biztosan ne! – mire újra kitört belőlem a röhögés, Robi pedig meredt rám, majd vállat vonva otthagyott és felment a termünkbe. Az első óra egyébként orosz volt, amit mindenkinek meg kellett néznie az osztályból, tehát hiába nem akart az ember oroszt tanulni, kénytelen volt megnézni az órát, hátha változik a véleménye. Az orosz terembe belépve elfoglaltam az egyik, direkt nekünk kikészített széket és jobbra-balva tekintgettem, hogy mikor kezdődik az óra, mert őszintén? Semmi kedvem sem volt oroszt tanulni sem hallgatni. Végre becsöngettek és beözönlöttek a diákok, majd az óraadó is, akit Szmirnovnak hívtak. Mindenki oroszul beszélt és én egy mukkot sem értettem belőle. Hanga néha odasúgott az előttünk ülő fiúnak, hogy miről beszélgetnek, a fiú pedig elmondta, hogy arról milyen volt a nyári szünet. Tíz perccel később is megkérdezte, a fiú pedig ugyanazt válaszolta. Végre lement az óra és szünet jött én pedig úgy döntöttem, hogy most az aulában töltöm a szünetet és zenét hallgatok. Természetesen nem az történt, amit elterveztem, mert, ahogy leértem az aulába Robi már messziről intett nekem, így tudatva velem, hogy márpedig ő odajön hozzám és oda is jött. 

- Te melyik nyelvet fogod tanulni? – érdeklődött.

- Nem tudom, talán a francia? – kérdeztem vissza.

- Orosz. Az a legjobb. Az óra is érdekes volt számomra.

- Aha – forgattam a szemem.

- Mi a baj? 

- Ááá semmi – játszottam tovább a „sértődött kislányt”.

- Az, ahogyan tegnap kirángattalak a teremből?

- És még kérdezed? Mire kellett az? Mire volt az jó? – kérdeztem egy kicsit kikelve magamból.

- És ez mire jó? – kérdezett vissza jogosan – Egyszerűen hibáztam és kitoltalak a teremből. Nem öltem meg senkit sem és el sem loptam tőled semmit, szóval igazán nem tudom, hogy miért kell egyből hisztériázni ezen. Minden lány egyforma. Mindegyik nyájaskodik az elején, elhív beszélgetni meg minden, utána meg, amikor viszonozná a fiú, besértődik. Egyszerűen nevetséges. – fejezte be, majd felállt és indult volna el, de én megállítottam.

- Állj! Ezzel rám céloztál igaz?

- Kire másra?

- Óóóóó – biggyesztettem le a számat.

- Na, most már mehetek?

- Nem! 

- Jól van, akkor miért maradjak?

- Hát…. beszélgetni. – próbálkoztam.

- Te aztán érdekes vagy.

- Tudom, mondták már – nevettem el magam, majd folytattam – Akkor te az oroszt tanulod. Én nekem egyáltalán nem tetszett az óra, sem a nyelv. Már bocs.

- Miért kérsz bocsánatot? Nem vagyok orosz – röhögte el magát. – Nekem bejön. Érdekes és olyan… olyan rejtelmes. 

- Már akinek.

- Miért a francia mivel jobb?

- Hát, mert nem orosz? – majd mindketten felnevettünk. Igazából Robi egész jó fej, csak nem túlságosan társas lény, de jókat lehet vele beszélgetni. Egész szünetben dumáltunk, majd amikor látta rajtam, hogy nagyon vágyódom a büfésnél látott isler után, egyből meghívott, én meg elfogadtam. J

     Német óra. A német terembe lépve ugyanúgy székek voltak kikészítve, amikre nyomban le is csaptunk. A terembe belépett a tanár, aki egy fiatalos kinézetű, vastag keretes szemüveget viselő fickó volt. Nagyon élveztem az órát, még egyszer-kétszer fel is nevettem (bár nem azért, mert értettem, amit mondtak, hanem mert a hátsó asztalnál ülő fiú folyton fordította az óra anyagát, mert Hanga megkérte rá). A teremből kilépve boldogan siettem le az aulába, hogy most már a tervezett zenehallgatásom idejét töltsem, de természetesen megint felbukkant Robi és megint odajött hozzám, így megint nem hallgattam zenét. 

- Tetszett a német óra?

- Aha. A tanár nagyon közvetlen volt – mosolyogtam.

- Mitől virulsz ennyire?

- Nem tudom, csak egyszerűen jó kedvem van. – tapsikoltam vidáman.

- Következő óra nyelvtan utána ének, majd angol és ma csak ennyi óránk van.

- Hála az égnek! 

- Biztosan nem szeretnél oroszt tanulni? – kérdezte.

- Nem. Előbb németet, mint oroszt!

- Te tudod. Nem tudod mit hagysz ki.

Még egy darabig vitatkoztunk vagy éppen beszélgettünk, amikor menni kellett nyelvtan órára. Mázlink volt, ugyanis a tanár előtt egy másodperccel értünk be. Huh. 

- Szervusztok! Tóth Edvin tanár úr vagyok, magyar szakos tanár. Remélem, hogy ebbe az osztályba alázatos, jól nevelt diákok járnak. – mutatkozott be Tóth tanár úr.

- Ez csak természetes! – bólintott röhögve Bence.

És sikeresen elkezdődött az óra. Mindenki elővette a tankönyvét, amiből olvasni kellett pár dolgot. Írtunk a füzetbe és az óra vége felé beszélgettünk. Nem is volt olyan rossz az óra, de úgy gondolom, hogy nem lesz mindig ilyen jó magyar óránk, mint amilyen most volt… 

    Szünetben Hanga odajött és megkérdezte, hogy hoztam-e már képeket vagy csak egyáltalán valamit a szekrényembe és megint sikeresen eszembe juttatta sokadjára előforduló „bűnömet”. Mire szomorkásan megráztam a fejem, előszedett a táskájából újabb képeket és mondta, hogy válogassak belőlük. Megint csak egyet választottam, mivel annyira nem vagyok nagy rajongója Beyonce-nak vagy Shakira-nak. Újabb Naruto-s kép. Elkértem tőle a celluxot és beragasztottam a képet, majd egy gondolat futott végig az agyamon. Besuhantam a terembe, elővettem egy lapot és szép mesecímnek illő betűkkel írtam rá a nevem fekete filccel. Utána kiszíneztem valahány betűt világoskékre, majd kivágtam és Hangától újra elkértem a celluxot és beragasztottam a szekrényembe. 

- Jó ötlet – bólintott elismerően Hanga.

- Nem rossz, nem rossz. – Érkezett meg Zoé.

- Te meg? Mikor jöttél meg? – Tártam szét a karom.

- Akkor, amikor nem figyeltél. 

- Na, adtam ötletet? 

- Nem. – legyintett Zoé.

- Nekem igen! – csillant fel Hanga szeme – Csinálnál nekem is? 

- Persze! Majd kövi szünetben, mert mindjárt vége a szünetnek – húztam el a szám.

- Jut eszembe! Iza, Hanga, ti melyik nyelvet választjátok? – Kérdezte.

- Német, német, német! – lelkendezett Hanga.

- Én nem tudom. Ezek közül egyiket se igazán választanám. Szerintem franciát fogok. – Magyaráztam. 

- Én is franciára gondoltam. – Értett egyet Zoé.

- Ne máááár! Ti mindketten franciát fogtok tanulni? Velem mi lesz? – kérdezte vinnyogva Hanga.

- Ugyan Hangus egyáltalán nem biztos, hogy ezt tanulom, csak a választhatóak közül ez a legszimpibb. De változhat még ez. Vagy esetleg neked, lehet, hogy majd a francia fog tetszeni – mosolyogtam rá.

- Ááá nem hiszem – biggyesztette le a száját.

Énekórán megismerkedhetünk a fantasztikus hangú Lukács Máriával. Az óra iszonyat gyorsan eltelt, szünetben Robival voltam és vitattuk a nyári könyveket, mert ő is nyáron igen sok könyvet kölcsönöz ki és, így ajánlgatott, meg én is neki. Utolsó órán Mr Smith haladt az anyaggal és elkezdtünk igazából angolozni, ami még nem nehéz, de meglestem a könyvbe néhány leckét és nehéznek tűntek. 

     Hazaértem, átnéztem, hogy mi kell holnapra, megcsináltam a leckét, majd anyu odaadta a telefont, hogy beszélgessek az öcsémmel, mert „beszélhetnékje” van és kíváncsi, hogy mi történt ma velem és én is kíváncsi vagyok, hogy mi van vele, szóval beszélgettünk vagy egy húsz percet. Benyomtam a gépem és megnyitottam pár közösségi portált, majd az egyik villogni kezdett, tehát valaki írt nekem. Hanga volt az, hogy nincs-e kedvem sétálni a közeli ligetben. Persze, hogy volt! Úgy is készen voltam mindennel és semmi dolgom nem volt, szóval összekaptam magam és mentem is.

Szeptember 2., kedd

Egy átlagosnak ígérkező nap. Reggel csak úgy kipattantam az ágyból, mert vártam a mai napot. Így van ezzel az ember vagy két hétig, utána meg mégis csak iskola az iskola, így a tanulás is el fog kezdődni. Mivel a meteorológus azt mondta, hogy ma is kellemes idő várható, így csakugyan ujjatlan felsőbe bújtam és egy farmer sortot választottam mellé. A szandi maradt, a táska a nagyobb, sötétkék válltáskára váltódott, ami teli volt könyvekkel. Anyu még otthon volt és csinált nekem szendvicset. Egy tányér müzli volt a reggelim, majd az elkészült szendvicset betettem a táskámba, nyomtam anyu arcára egy puszit és elindultam. A biciklimet lelakatolva rápillantottam a kulcstartómon csüngő szekrénykulcsra is és rögtön elmosolyodtam. A bejárati ajtóhoz lépve megpillantottam Zoét, aki telefonált, így jobbnak láttam, ha nem zavarom, ezért csak intettem neki és tovább mentem. Az aulán áthaladva kakaós csiga illat csapta meg az orrom, de mivel nem hoztam pénzt nem vehettem, kénytelen voltam ellenállni az eszméletlenül csábító illatoknak. A terembe beérve elfoglaltam a helyem és mosolyogva körbenéztem a termen. Robi Endrével tárgyalt valamiről, Bence Tomival hülyült, Molly pedig egymagában ült és engem vizslatott. Mikor ránéztem egy szimpla „Mi van?” kijelentéssel üzente, hogy ne bámuljam. Aha, szóval ő ok nélkül bámulhat, de én nem nézhetem. Érthető. Szép lassan érkeztek a többiek is, Zoé is beténfergett a terembe és a padjára tette a töri könyvét, majd elegánsan elhelyezkedett a székén és várta, hogy becsengessenek. Háromnegyed nyolckor. Hanga is megérkezett, köszöntünk egymásnak és elkezdtünk csevegni.

- Nézd – vett ki a táskájából pár képet – én ezeket ragasztom a boxomba.

- Juj, én teljesen elfelejtettem, pedig akartam nyomtatn
i –mondtam csalódottan.

- Esetleg adhatok neked – nyújtotta felém a képeket – ha valamelyik tetszik, akkor szívesen odaadom. – mosolygott.

- Köszönöm! – bólintottam vidáman. – Hmm… Lássuk csak… Ez! Ez a kedvencem! – mutattam az egyik képre, ahol kedvenc karakterem félig átváltozva volt.

- Rendben odaadom – nyomta a kezembe a képet.

- Amúgy, köszi, de nem kérek többet, majd holnapra nyomtatok úgyis. – jelentettem ki.

- Ahogy gondolod – bólintott.

Nyolc óra előtt tíz perccel már mindenki megérkezett. Éppen a képet nézegettem, amit Hangától kaptam, amikor fél füllel hallottam egy beszélgetést:

- Az a csaj nagyon bejövős! Szőke, egyenes hajú, érett lányról van szó! – mondta szinte elájulva az egyikük.

- Nem gondolod, hogy ez még korai?

- Á dehogy, ha lányokról van szó, sosincs korán.

- Amúgy hányadikba jár?

- Tizenegyedikes – ámult el újból.

A két fiú, akik beszéltek Ádám és Áron voltak. Áron már is a lányokra koncentrál. Talán Robinak igaza van és lehet, hogy nem éppen a tanulásra fognak figyelni, de attól még nem hiszem, hogy olyan rossz emberek lehetnének. Mindenesetre tovább vizsgáltam a kezemben tartott képet és újra arra a megállapításra jutottam, hogy a kedvenc képem. Egy pillanatra behunytam a szemem és sóhajtottam. Mikor kinyitottam, egy árnyékot láttam. Tomi volt az.

- Rajongó vagy?

- Igen, ez a kedvenc képem – újságoltam el neki a megállapításomat.

- Én is bírom ezt az animét, de inkább mangában olvasom.

- Úgy is érdekes lehet – értettem egyet.

Megkezdődött az első óra, ami töri volt. Mivel még nem érkezett meg a tanár, folytattuk a csevegést, így én Tomival csevegtem zenékről, meg sorozatokról. Egyszer csak magassarkú kopogására lettünk figyelmesek. Hamarosan nyílt az ajtó és egy alacsony termetű, szőke hajú, fiatal nő lépett be a terembe. Mosolyogva végig mért minket, majd bemutatkozott:

- Sziasztok! Én Kocsis Enikő vagyok, 26 éves – húzta még nagyobb mosolyra a száját a tanárnő.

- Jó napot tanárnő! Én meg Bulatovicz Ádám vagyok 25 éves! 

- Látom, járnak ide humoros gyerekek is. – jelentette ki, majd a sokadjára elsütött poént, egy szemforgatással díjazva utasított minket, hogy vegyük elő a füzetünket, mert ismétlünk. Valóban nem tréfának szánta, mert egymás után tette fel az ötödikes anyag kérdéseit, amik válaszát a füzetbe kellett írni. A tíz kérdés elhangzása után, újra feltette a kérdéseket és várta, hogy válaszoljunk. Igazából írtam a kérdésekre választ, de nem tudtam, hogy jók-e vagy rosszak, így motyogtam, de erőt vettem magamon és jelentkezni kezdtem. Meglepő módon az én karommal egyszerre lendült fel a szomszéd padban ülő Áron karja is. A tanárnő hálás pillantásokkal köszönte meg, hogy nem hagyjuk cserben és felszólított arra, hogy közösen olvassuk fel az első kérdésre adott választ, ami szinte teljesen megegyezett,  ezután mosolyogva összenéztünk és vártuk, hogy mikor hangzik el a következő kérdés. Na, jó az, hogy először és másodszor is megegyeztek a válaszaink, az még oké, de az, hogy az utolsó kérdésig ugyanaz volt… Mindketten elröhögtük magunkat, Kocsis pedig örömmel firkantott be egy ötöst a naplóba. Éljen az első ötösöm! Az óra következő része annyival telt, hogy átbeszéltük az őskort, meg úgy mindent, amit eddig tanultunk és ezzel vége is lett az órának.

- Ti aztán nem felejtettetek el készülni az órára – veregette meg a vállam Ádám, aki éppen Áronhoz tartott.

- Viccelsz? Törire tanulni? Minek? – röhögött Áron.

- Vááárjatok! Ti azt mondjátok, hogy nem is szoktatok tanulni törire? – Ráncolta a szemöldökét Hanga.

- Igazából nem. Szerettem és még most is szeretem a törit. Így nem nagyon szoktam rá készülni. – vontam vállat.

- Mintha nem lennétek emberek! – nézett rémülten Tomi, aki hátrálva lépett ki a teremből.

Még mindig a törin vihogtunk, amikor valaki megfogta a vállam és elrántott. Robi volt az. A vállamat fogva kitolt a teremből a folyosóra én meg kérdőn felé fordultam:

- Mi a fene bajod van? – kérdeztem eléggé fennhangon.

- Csak gondoltam elmehetnénk beszélgetni a padhoz.

- Ehhez pedig ki kellett, hogy tolj a teremből, mikor éppen beszélgettem? Ha beszélgetni szeretnél velem, akkor kérdezd meg, hogy akarok-e. Különben is eddig nem nagyon voltál szociális lény nemde? – vontam fel a szemöldököm.

- Igaz. Bocs. Menj vissza, ha gondolod – vakarta meg a fejét, majd sarkon fordult és elment.

Értetlenül néztem utána és egyáltalán nem értettem, hogy mire volt ez jó. Nem is nagyon beszéltünk. Ha elég régóta ismernénk egymást és egy vészhelyzet miatt rángatna el, akkor megérteném, de még alig ismerem és nincs is vészhelyzet, mert csak beszélgetni akart velem. Mindenesetre visszamentem a terembe és a többiekre néztem, akik már nem dumáltak. Leültem a padom tetejére és összekulcsoltam az ujjaimat. Nem tudom, hogy mire volt ez jó nekem, de elfoglalt. Matematika óra következett. Mégpedig dupla óra. Gyorsan lepattantam a padtetejéről és előszedtem a matek cuccom és, mint valami angyal, helyet foglaltam. A terembe egy idősödő nő lépett be és üdvözölt minket. Nem tudni, hogy boldog volt-e vagy ideges, mivel elég monoton tempóban beszélt és a szája is egyenes volt. Mikor elmondta becses nevét, mind leülhettünk a helyünkre (mert eddig állnunk kellett) és elővehettük a régen látott matematika tankönyvet. Jernyik nem teketóriázott, hanem egyből el is kezdte magyarázni az anyagot. Mindenki unottan figyelte a fabábuként magyarázó Jernyiket és nagyokat pislogva azon volt, hogy el ne aludjon. Én első órában még egészen lelkesen koncentráltam, viszont második órára az agysejtjeim abbahagyták a koncentrálást. Így elővettem a kis képecskét, mert még nem sikerült felragasztanom és azt elemezgettem. Ma már sokadszorra állapítottam meg azt a tényt, miszerint ez a kép a kedvencem, és mivel nem volt mit nézni a képen visszatettem a padomba és tettem egy gyors körbetekintést a termen. Szinte mindenki aludt (Bence tényleg bealudt, de úgy látszik, hogy szegény tanárnőt nem nagyon izgatta, hogy érdekel-e minket az órája, csak darálta az anyagot). Már én is a szememet készültem behunyni, mikor csengőszóra mindenki felkapta a fejét és pakolászni kezdett. Szünetben Molly menőzött gördeszka tudásával, amit Ádám értékelt is, de Áron lenézően megjegyezte, hogy „az ő deszkatudása, annyit ér, mint egy arany, amit nem találtak meg”. Erre mindenki egy jóízűt mosolygott, Molly pedig vörösödő fejjel elviharzott, miszerint „szemetek” vagyunk. Ki akartam fújni az orrom, így kutakodni kezdtem a táskámban, mire pénzcsörgésre lettem figyelmes. Előhalásztam a pénztárcámat a táskámból és belelesve láttam, hogy igen teli van. Nyomban lementem a büfébe venni valamit, mert erősen korgott a gyomrom. Kakaós csigát akartam, de addigra elfogyott. L

    Angol órán egy igazi angol származású tanárral ismerkedtünk meg, Smith tanár úrral. A tanár úr vezetékneve eredetileg „Kovács”, de édesanyjával élt Angliában, aki angol volt és angol nevet adott neki és csak nem rég tért vissza Magyarországra. Természetesen tudott magyarul, de a kiejtése nem volt tiszta, így nem sok mindent lehetett érteni, de ügyesen kisilabizáltuk a mondandóját és beszélgettünk egy kicsit magunkról. Nagyjából ezzel el is telt az angol óra, majd jött a rajz. Tudtuk, hogy az osztályfőnökünk lesz a rajztanárunk, így Bácskait mosolyogva köszöntöttük. 

- Gyerekek, tudom, hogy ez nem osztályfőnöki óra, de most fontos megbeszélni valóink vannak! – tapsolt egyet az osztályfőnök – A hátralevő három napban választhatjátok ki a második nyelvet. A héten heti négy órában tanuljátok a másik nyelvet, így holnap dupla óra, csütörtökön és pénteken egy órában lesz. Összevontan lesztek az idősebbekkel, akik már máshol járnak, de két évig foglalkoztok az alapokkal utána az alapfokú nyelvvizsgát teszitek le, majd a hátralevő két évben pedig a középfokúra gyúrtok. Holnap a németet és az orosz órát nézhetitek meg, csütörtökön a franciát pénteken pedig az olaszt. 

- Remek én tuti németet fogok! – csillant fel Hanga szeme.

- Én majd az órák alatt döntöm el, kíváncsi vagyok, hogyan tanítják a nyelveket. Tehát a tanárok munkája is szerepet fog játszani a döntésemben. – közölte Robi.

- Én is németet fogok – mondta Tomi.

Mindenki elkezdte mondani, hogy szerinte melyik nyelvet fogja tanulni. Én a franciára teszem a voksom, de Robinak valamilyen szinten igaza van, mert úgy csak élvezetesebb tanulni egy nyelvet, ha maga a tanár is jól tanítja és közvetlen a diákokkal (nem olyan, mint a matektanár). 

- Amúgy az eddigi órák hogyan teltek? – érdeklődött Bácskai.

- Rendben! – feleltük egyszerre.

- Annak örülök. Na, de akkor a rajzóra az rajzóra, szóval vegyetek elő egy lapot és rajzoljátok le legjobb nyári élményeteket.

Én a „sziklamászást” választottam és megrajzoltam magam, ahogyan a sziklát fogom egy kézzel és az arcomon a rémültség látszik, vállig érő, közepesen hullámos hajamat pedig erősen hátrafújja a szél. Nem is lett olyan rossz, még színezés után sem. Nagy büszkén beadtam a rajzom és visszaültem a helyemre, majd vártuk, hogy Bácskai megnézze őket.

- Gyerekek, attól, mert nem osztályozom le a rajzaitokat lehetett volna igényesebb munka is! Meg például nem hiszem, hogy az a legjobb élményed Iza, hogy le akarsz esni a szikláról! - Nézett rám és körbemutatta a rajzom. – Ja, és Ádám ez a fekete lap, középen egy citromsárgára színezett folttal mi lenne?

- Egy koncert.

- Tessék?

- Csak éjszaka, a feketeség a tömeg, a kis folt pedig a színpadon világító fény. – magyarázta.

- Jó. Zorka, mik ezek a szívecskék benne különböző fiúnevekkel? 

- A fiúk nevei, akik megtetszettek, és akikkel jártam.  Rózsaszín szívben vannak, akik tetszettek, pirosban, akikkel jártam.

Bácskai egy fejcsóválással értékelte műveinket, mire kicsöngettek és mehettünk öltözni, mert tesi óra következett. A suli boxomhoz érve, gyorsan kirángattam a benne lévő tornazsákom, majd, ahogy becsaptam a szekrényajtót, nagy lendülettel fordultam jobbra, de nem láttam, hogy a szomszéd szekrény ajtaja nyitva van, így óriási erővel csapódtam neki.

- Úúúú, jól vagy? – kérdezte egy kicsit aggódva Áron.

- Aham, nem vészes – simítottam végig az orrom.

- Ezer bocs! 

- Á, semmi! – mosolyogtam rá, majd visszafordulva még eszembe jutott valami – Ja, és kövi töri órán megismételjük? – vigyorogtam.

- Mindenképp – válaszolta nevetve.

A tesióra az a-sok társaságában történik. Közös a tesi tanárunk, Orovecz Péter. Sikeresen átöltöztünk és bementünk a tornaterembe, ahol a tanár beállított torna sorba (fiúk és lányok külön). Balról Zoé állt mellettem (ez azt jelenti, hogy magasabb vagyok nála, hah!), másik oldalt meg egy a-s lány, azt hiszem Denisszának hívták. Bemelegítőként két tornatermi kört futottunk, majd gimnasztika és futóiskola. Az óra végére jól elfáradtam, de jól esett. Első rendes tanítási nap, mondjuk, minden jól esik, kivéve a karó. A tornazsákomat visszadobva a szekrényembe, eszembe jutott, hogy a Hangától kapott képet még mindig nem raktam ki, gyorsan visszaszaladtam a terembe, összepakoltam a cuccom és Hangától kértem celluxot, hogy rá tudjam ragasztani. Hangával együtt mentünk haza egy darabig, amikor lekanyarodott balra én meg még egy utcával később jobbra kanyarodva tekertem haza. Otthon átnéztem, hogy holnapra mit kell tanulni, és mivel nem sokat benyomtam a laptopom felnéztem a közösségikre. Facebookon bejelölt Áron. Visszajelöltem és láttam, hogy Hanga fent van.

Hanga Trómer: Na nyomtattál képeket??

Izabella Róner: Még nem, mert anyu ül a másik gépnél. :/

Hanga Trómer: Vigyek még képeket??

Izabella Róner: Nem, nem kell! :D

Hanga Trómer: Ok J Hogy van az orrod??

Izabella Róner: Óóóó szóval mondták? Amúgy miért írsz mindig két kérdőjelet? 

Hanga Trómer: Aha, Áron mondta Ádámnak én meg pont hallottam, miért talán baj??

Izabella Róner: Nem. :D

Hanga Trómer: Skype??

És elkezdtünk Skype-olni. Elkezdtünk vitatkozni azon, hogy miért ír annyi kérdőjelet, és mindketten röhögve keresgéltünk ellenválaszt egymás mondandójára. Ezzel elvoltunk egészen este hatig. Khm.. Ami azt illeti, 2 órát beszéltünk.