Augusztus 28., csütörtök

És igen, elérkezett az a nap, amit már oly régóta vártam. Amikor a kellemes, lazán eltelő nyári délelőttöket, hirtelen felváltja a sietés és a kapkodás, a folytonos rohangálás.

- Anya! Hová tetted a fehér „My day” feliratú pólómat? – ordítottam le a lépcsőhöz érve.

- Most vasaltam ki – mondta, ahogyan felhozta a lépcsőn, majd odaadta – Rakd be az utazótáskádba, én megyek és csinálom a szendvicseket. Milyeneket csináljak?

- Az egyik legyen felvágottas, a másik májkrémes, a harmadik meg Nutellás. Majd amikor elindulunk, megállunk a boltnál és veszek még pár pék sütit is – mondtam és anyu arcára nyomtam egy puszit.

    Bementem a szobámba, ledobtam a pizsamámat és egy rövid, farmer térdnadrágot vettem, fel egy fehér, szívecske mintás, ujjatlan felsővel és a kedvenc bézs, simatalpú szandálommal. Gyorsan átmentem a fenti fürdőszobába, ott oldalra kötöttem a hajam és átdobtam a vállamon, aztán egy kis szempillaspirál és egy kis szájvény és készen is voltam.

- Mehetünk? – kérdeztem izgatottan.

- Azonnal, csak rakd el a szendvicseket, tedd el a pénztárcádat és ellenőrizd le, hogy minden bent van-e – utasította anya.

Amint megcsináltam, amiket mondott, már türelmetlenül várakoztam a bejárati ajtónál és csak arra vártam, hogy anya lejöjjön az emeletről és elinduljunk.

- Edd meg azt a szilvalekváros kenyeret, rendben? Hátha attól rendbe jössz. – csukta be óvatosan az öcsém szobájának ajtaját, majd komótosan ballagott le a lépcsőn.

- Mi baja van Daninak? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

- Fáj a hasa és azt mondtam, hogy egy kicsit dőljön le, meg egyen szilvalekváros kenyeret.

- Ó, értem. De akkor indulunk végre? – kérdeztem unottan nézve a faliórára.

- Igen, indulhatunk – közölte, egy halvány mosoly kíséretében.

    Amikor kiléptünk a házból, apu fogadott minket a kocsival. Anyu átvette tőlem a csomagokat és betette a kocsi csomagtartójába (kivétel a kis kézitáskámat, mert abban volt, minden fontosnak mondható dolgom). Beültem az anyós ülésre, anya meg a kormány mögé és elindultunk. Rossz volt ránézni apura, aki mosolyogva integetett és a házra nézni, hogy most egy pár napig ilyen üres lesz. Mondjuk nem is ez volt a legnagyobb probléma, mert volt már, hogy elmentem több napra valahová, de ez most más volt. Megérkeztünk a suli elé, és amikor anyu elbúcsúzott tőlem, akkor jutott eszembe, hogy elfelejtettünk bemenni a pékségbe. Mindegy. Félve bementem az iskola kapuján és a lépcső előtt megpillantottam két szemüveges lányt. Hála az égnek nem én vagyok, az utolsó és nem is én vagyok az első.

- Szia! – kiáltották kórusban.

- Sziasztok – mondtam feszengve majd feltettem egy kérdést. – Ti is a gólyatáborba jöttetek igaz? – mondtam, majd a kérdés elhangzása után esett le, hogy eléggé egyértelmű kérdést tettem fel.

- Nem egyértelmű? – kérdezett vissza az egyik. –Egyébként, Zorkának hívnak és ő itt az ikertestvérem, Dorci – mosolygott.

- Az én nevem Iza – mondtam, majd amikor kínos csend következett, ajtócsapódást hallottam, így hátrafordultam és megláttam, hogy jön fel még egy lány. Szóval itt a lányok nagyobb extázisba estek a gólyatábortól, mint a fiúk, mivelhogy gyorsabban érkeznek.

- Sziasztok, én Pálffy- Nagy Zoé vagyok, 14 éves. Gondolom, nem kell megkérdeznem, hogy mit kerestek itt – vonta fel a szemöldökét mosolyogva.

- Először azt hittem, hogy Bridget Mendler vagy. Messziről úgy néztél ki, mint ő. Ezzel a szép, hullámos szőke hajaddal, elmehetnél a kaszkadőrének – Mondta mosolyogva Dorci (?).

- Engem ne hasonlítgass efféle Disney sztárokhoz, mert nem vagyok az. Ha a közelemben vagytok, felejtsétek el a Disney csatornát! Meg ne merjétek említeni! Sőt gondolni se gondoljatok rá! – mondta idegesen, majd elfordította a fejét hátra és újra megszólalt. – Úgy látom, újabb lány érkezik. Na, mi van? A fiúkat nem érdeklik az új osztálytársak? Pedig tudtommal a fiúk nagyobb társasági lények, mint a lányok.

- Sziasztok – üdvözölt mosolyogva az újonnan érkezett osztálytárs.

- Szia, Róner Iza – nyújtottam felé a kezemet.

- Balázs Anett – fogott velem kezet.

- Te idióta! Csak a fiúk fognak kezet egymással bemutatkozáskor! – csapott a homlokára Zoé.

- Hát, mint látod, vannak furcsa szokásaim. – vontam meg a vállam és rámosolyogtam.

- Mindegy, kinek mi – adta meg magát és ő is nevetett. Majd mindannyian.

Egész sokat kellett várni a következő osztálytársra, addig meg elbeszélgettünk csajos dolgokról, meg úgy az érdeklődési köreinkről. De hamarosan megjött még egy lány, Hanga és ő is csatlakozott a beszélgetésünkhöz. Majd egy negyedóra múlva szinte az egész hiányzó fiúcsapat megérkezett.

- Mi történt? Nem lelkesedtetek túlságosan a táborért vagy miért jöttetek ilyen későn? – kérdezte felvont szemöldökkel Zoé.

- Jaj, látom már lesz egy hercegnőnk! – röhögött össze a fiúkkal egy……… lány?!

- Fogd be! A fiúk mind egyformák – Zoé kijelentésére alábbhagyott a fiúk hangja. Először nem értettem, majd amikor megszólalt a rövid, hidrogén szőke hajú lány, akkor megértettem.

- Még is kire mondtad, hogy FIÚ? – kérdezte, a „fiú” szót erősen megnyomva a lány.

- Rád mondta, te kis FIÚ! – visította azt hiszem Zorka, majd ő, Dorci és Anett elkezdtek nevetni.

- Ugye csak vicceltek? – kérdezte a száját tátva a lány.

- Miért viccelnénk? Talán lány vagy? – kérdezett vissza most már eléggé értetlenül Dorci.

- A nevem Herczeg Imola. IMOLA értitek?! Szóval lány vagyok!!! Ti barmok! – Ordította le azonnal a lányok fejét Imola.

- Te barom, gondolkozzál már és nézz rá mielőtt lefiúzod – mondta hátulról, egy magazint tanulmányozva az egyik fiú.

Hirtelen figyelmes lettem arra, hogy valaki megfogta a két hátul álló fiúnak a vállát és megszólalt.

- Látom már összeismerkedett a csapat – mosolygott kedvesen a kissé vékony, viszont nagyon magas termetű, hosszú, válláig érő, hullámos hajjal és kicsi bajusszal megáldott férfi. – Mielőtt megkérdeznétek, ki vagyok, elmondom, hogy Bácskai Zsoltnak hívnak, és mostantól én leszek az osztályfőnökötök. Ő itt mellettem az egyik osztálytársatok, aki most érkezett, Koncz Endre.

Abban a pillanatban mindenki az osztályfőnök mellett álló, kissé zömök testalkatú, szemüveges fiúra nézett.

- Nos, lássuk csak – pillantott végig rajtunk Bácskai, majd hirtelen mosolyra húzta a száját – Ez nagyszerű, mindnyájan megvagyunk. Csak az a három ember hiányzik, akiket ide felírtak.

- És kik azok? – kérdezte Anett.

- Hajós Edit, Tolnai Áron és Zhlagyiv Fanni.

- Egészségére! – Szólalt meg az egyik fiú, mire mindannyian elnevettük magunkat.

- Köszönöm, de nem hapciztam. A lányt így hívják, hogy Zhlagyiv Fanni.

- Megtudhatnám, hogy magyar-e? – érdeklődött Zoé.

- Szerbiában él a családjával, de egyébként kiválóan tud magyarul. Na, de most gyertek és üljünk le ott kört alkotva, törökülésben – mutatott az udvar hátsó része felé.

Mire mindannyian leültünk, az osztályfőnök már el is mondta, hogy mi a „feladat”.

- Most szeretném, ha mindenki elmondana magáról néhány dolgot- kezdte – Például, hogy mi a neve, kedvenc színe, életkora és érdeklődési köre. Kezdem én, és balra haladunk – majd tett egy kört a mutatóujjával, jelezve, hogy merről merre halad majd a kör- Én Bácskai Zsolt vagyok, 42 éves, kedvenc színem a zöld, engem érdekel a művészet.

- Én Koncz Endre vagyok, 14 éves, kedvenc színem szintén a zöld és az érdeklődési köröm a filmek –mutatkozott be a zömök testalkatú srác. Majd jött a következő fiú is.

- Az én nevem Bulatovicz Ádám, 15 éves vagyok, kedvenc színem a szürke, és rajongok az izmos testért –darálta el a bemutatkozását Ádám és már fogta is az előbb tanulmányozott magazint és elkezdte olvasni.

- Én Herczeg Imola vagyok, Szeretem, ha Mollynak hívnak…

- Jól van Imi! – szólt oda röhögve a mellette ülő fiú, mire mindnyájan felröhögtünk.

- Pofa be! Szóval, korom 14, kedvenc színem a fekete, érdeklődési köröm, a HipHop.

- Áron is HiPHopozik – mondta, az újságjából fel sem nézve Ádám.

- Ez mind nagyszerű, de hagyjuk szóhoz jutni a következőt, hogy ne ezzel teljen el az idő! – mondta sürgetően Zoé.

- Na, ez az én jövök! A nevem Cövek Tamás, 14 vagyok, kedvenc színem a kék, szeretem a kultúrát.

- Te és a kultúra? – Kérdezte szinte egyszerre Zoé és Molly, csak az egyik rossz viccként kezelte, míg a másik fetrengett a röhögéstől.

- Karsai Bence vagyok, 14 éves, kedvenc színem a fekete, szeretek gitározni.

- Khm… Khm… - kezdte mondandóját Zoé és szerintem mindnyájan éreztük, hogy ez nem 2 perc lesz – A nevem Pálffy- Nagy Zoé, A szentesi kórházban születtem, bár Öcsödön éltem egészen az általános iskoláig. 14 éves vagyok. A kedvenc színem a halvány rózsaszín, mert az egyszerűséget, a megnyugvást és a kedvességet jelzi. Érdeklődési köröm nagyon sok van. Többek között a környezetvédelem, ami a mai világban igen fontos, de amúgy szeretem a….

- Jó, köszönjük – fejezte be helyette a mondatot az osztályfőnök és a fejével jelezte, hogy jöhet a következő, vagyis én.

- Róner Izabella vagyok, 14 éves….

- Mi az, hogy „jó, köszönjük”? Szerintem ez a kis bemutatkozás egyáltalán nem volt hosszú! – ordított a tanárral szemben Zoé.

- Zoé kérlek, fejezd be a hisztit és hallgasd meg a többiek bemutatkozóját is.

Azzal Zoé morcosan összefonta a kezét a mellkasa előtt és ügyet sem vetve az osztályra, sértődötten leült.

    Végül mindenki bemutatkozott, majd láttuk, hogy a másik osztály már talált programot magának. Mi is elkezdtünk, gondolkodni, hogy mit csináljunk.

- Megvan! – jelentette ki Endre, majd elővette az okos telefonját és bekapcsolt rajta egy videót.

- Ez jópofa, szerintem irtó vicces lenne! – nevetgélt Dorci.

- Szerintem is ellennénk egy jó darabig –mosolyodtam el én is.

Mivel a többség beleegyezett Endre javaslatába, így négyfős csoportokat alkottunk és kezdetét vette a cetlik teleirkálása, amit Bácskai nyomott a kezünkbe.

- Mindenki jegyezze le a cetlire az ötletét, majd rakja bele a kalapba.

Eltaláltuk. Ez a játék vagy 2 órán át foglalkoztatta az osztályunkat és utána is mindenkit megfogott az ihlet, így volt egy csomó program, ami legalább a tábor végéig elég volt.

Amúgy ez a szituációs játék, amit Endre vetett fel a Beugróból van. A befutó. A feladat az, hogy négy ember van, és valakinek odébb kell mennie, mert ő más feladatot kap. De előtte elmondják, hogy mi lesz a szituáció. Utána az ott maradt három játékos, kap egy kisebb feladatot, ami ilyen lehet: „bármilyen szám elhangzásakor kezdj el táncolni” vagy „ha hozzád érnek, akkor kezdj el beszélni a csókról” és ehhez hasonlók. A félreállított személynek, persze ki kell találnia, hogy ki milyen feladatott kapott. Nekem (és a többieknek is) nagyon tetszett az egész.

    Végül, amikor már úgy besötétedett, hogy a tanár úr úgy ítélte meg, hogy nincs több program, akkor beirányított minket a koliba, ahol kipakoltuk a cuccainkat a négyfős szobákba. Én Zoéval és a két ikerlánnyal voltam egy szobában. Molly üvöltött egy sort Bácskaival, hogy ő a fiúkkal akar lenni és nem pedig a „dagadt némberrel” és a „nyomi kislánnyal”, mire a tanár úr közölte, hogy nem érdeklik az ilyen jellegű problémái és, hogy ne ordibáljon már, mert megsüketül, így hát Molly kénytelen volt szegény Anettel és Hangával egy szobában lenni. A fiúk úgy voltak, hogy bevittek plusz egy „ágyat”, mert nem akartak külön aludni. Így hát Endre bevitt egy hálózsákot a szobába, és ledobta a közepére. Nagy nehezen elcsendesült a társaság és szerintem a tanároknak is jobb lett így.

És igen, mi leszünk a 9/B osztály. Mit ne mondjak, elég érdekes arcok járnak ide az tuti. Az egész általánosban nem láttam olyan embert, aki képes szembeszállni a tanárral, az új osztályomban meg mindjárt akad kettő is. Már nagyjából azt is látom, hogy kivel leszek jóban, és kivel nem. Viszont kíváncsi vagyok a hiányzó emberekre is, Editre, Fannira, na és persze Áronra.