Október 9., csütörtök

Utolsó óra előtti szünetig teljesen lazán telt a nap, hiszen más dolgom sem volt, mint zenét hallgatni, az órákon odafigyelni és tanulni, Dorcit nyugtatni, Zorkát pedig lenyugtatni, hogy majd biztosan feloldódik a magassarkú tilalom, csak idő kell Bácskainak. A szünetben sem terveztem mást csinálni, így indultam is le az aulába, hogy folytassam ezt a rendkívül fontos tevékenységet, de Zoé állt az utamba.

- Iza, lennél szíves velem jönni? – nézett rám és természetesen a beleegyezésemre várt, mert úgy tűnt, ha nemet mondok, akkor nem lesz nyugtom a mai nap további részében.

- Leszek szíves veled menni – mondtam gúnyosan, ami miatt egyből leszólt.

- Ne humorizáljál Róner gyerek! Inkább gyere! – majd elrángatott, mily meglepő módon a női mosdóba. 

- Egy fontos dologról lenne szó.

- Kérlek, azt mond, hogy nem egy fiúról van szó! – kérleltem.

- De, egy fiúról van szó.

- Kérlek, ne Áronról!

- De, Áronról van szó – jelentette ki egyszerűen, én meg csődtömegnek érezve magamat, hallgattam a további mondókáját. Miért kell minden egyes nap hallanom róla? Még akkor is, amikor nincs itt. Ekkora igazságtalanságot!

- Nyugodj le, most nem te kapcsolódsz hozzá, hanem az ikrek – hűtött le.

- Te meg honnan tudsz arról, hogy Dorcinak bejön Áron? – néztem rá.

- Mondjuk, ha rá nézek, látom rajta. Nem nehéz kivenni, hogy kire hogyan reagál. 

- De erre te hogyan vagy képes? 

- Pálffy-Nagy technika. Szóval észrevehető volt, hogy a mai napon az ikrek mennyit vitatkoztak, nem? Szerinted ez miért van?

- Talán, mert Zoé nehezen tudja elfogadni, hogy nem az ő cipőjével balfékeskedett Áron?

- Részben. Izabella, gondolkodj egy kicsit! Ez miért jelentene neki ekkora problémát, ha nem azért, mert neki is bejön a törpe! 

- Mi vaaaan? – döbbentem le, de igazat adtam Zoé meglátásának, mert visszagondolva a történtekre valóban Zoé bepipult attól, hogy nem az ő cipőjét kérte el Áron. Meg a fenék listás sorrend, a kiakadás, hogy neki mostanában nem jönnek össze a fiú ügyei, amik ráadásul teljesen kimaradtak nála. Mindig mesélte a gólyatáborban is, hogy mennyi fiúja volt meg, hogy a helyes osztálytársaink közül válogat (ezt a részt nem írtam bele a naplómba, mert gondoltam, hogy felesleges, de eszembe sem jutott, hogy újból előjöhet a téma). De amint elkezdődött az év és megérkezett az osztályba Áron, mintha nem is akart volna pasit fogni magának. Soha nem mondta, hogy „ez a fiú mennyire helyes” meg „majd őt megkaparintom magamnak”. Mindez kimaradt, pont a nagy pasifaló Zorkánál, aki mindig meglesi a fiúkat. Tegnap is csak Áron tökéletes hátsóján csámcsogtunk, és Zorka általában meg szokott említeni ilyenkor más fiúkat is, hogy az ő testrészükben mi a csúcsszuper, de most ezt nem tette, csak a „Tolnai-féle” tökéletes faron volt a hangsúly. 

- Itt vagy még? Föld Izabellának! – játszott a kezével a szemem előtt Zoé.

- Ja, persze csak megemésztettem, amit az előbb mondtál. Vagyis inkább végig gondoltam Zorka viselkedését. De egyszerűen nem értem, te ezeket honnan tudod? Kierőszakolod belőlük vagy mi? – néztem rá, mert már eléggé kíváncsi voltam a Pálffy-Nagy technikára.

- Egyszerűen megfigyelem. Egy csomó dologról tudok. Tudtam az első naptól fogva, hogy tetszik Áron, én már akkor is tudtam, amikor te magad nem. Áronnál is ugyanez volt, tudtam az egészet, tudtam Dorcit, Zorkát ugyanígy. Tudtam, hogy összejöttetek Áronnal. 

- De ezeket hogyan? – csodálkoztam.

- Megfigyelem az arcokat, hogy ki kire hogyan reagál, mi az első dolog amit tesz, ha a közelében van. Mielőtt mondanád, hogy hú azt én is kipróbálom, szólok, felesleges, mivel nem lenne elég türelmed ehhez, mert jobban érdekelnek a barátnőcskék, az idegesítő zenék és a szenvedés.

- Naaa, nem is szenvedek!... Tegnap óta.

- Erről beszélek – mondta, majd indult is ki a budiból.

- Hé, Zoé! Ezeket miért mondtad el nekem?

- Mert, úgy gondoltam, hogy tudnod kell róluk. – Ejtett el egy halovány mosolyt, majd kiment a vécéből.

    A szünet hátralevő részét a vécében töltöttem és magamat néztem a tükörben. A hajam bénán kunkorodott összevissza, a szemem alatt hatalmas lila karikák, az enyhe sminkem semmit nem szolgált, csak úgy volt az arcomon. Úgy éreztem, hogy én engem soha nem érdekelt a külsőm és mégis jól éreztem magam a bőrömben. Soha nem akartam megváltozni. Az, hogy volt egy pár szenvedésem… ugyan! Az mindenkinek van. Mindenkivel megtörténik. Egészen sokáig elmélkedtem, mígnem a budiba léptek be az a-s lányok. 

- Szia, most egy kicsit ki mennél? –nézett rám az egyikőjük. 

- Persze, úgy sem terveztem sokáig maradni – vontam vállat, majd kimentem a vécéből.

De amint kiléptem, megszólalt a csengő, így a lányok bosszankodó visongását hallgattam én meg röhögve indultam töri órára. A helyemen ülve pakolgattam, amikor Dorci éppen Zorkával vitatkozott, gondolom a szerelemről. Zoé hátrafordult és rám nézett, a szájáról azt olvastam le, hogy most vallotta be Zorka, hogy kibe szerelmes. Eddig csak jeleket tett és amiatt volt veszekedés, most meg konkrétan elárulta. Nem sokáig tartott a vitatkozás, mert Kocsis azonnal rendre intette őket és megkezdődött a töri óra. Mivel a telefonom soha nem szólal meg, mert általában én szoktam hívni embereket, ezért nem szoktam kikapcsolni, mígnem megszólalt a csengőhangom. Megint lefagytam, de most hamar elkezdtem keresni a telefont és megláttam a kijelzőt. Áron hívott! De miért? 

- Róner, most akkor felveszed a telefont, vagy én vegyem fel?

- Az osztálytársunk hív, aki kórházban van. – Feleltem, a többiek meg mind tágra nyílt szemekkel figyeltek. Dorka és Zorka vörös fejjel.

- Nem bánom, akár ki is hangosíthatod, de siess! 

Megnyomtam a zöld gombot és kihangosítottam Áront. Köszönt, majd a lényegre tért.

- Bocsi a kellemetlenségért tegnap. Tudod, hogy nem voltam magamnál.

- Gondoltam – röhögtem el magam.

- Amúgy milyen óra van?

- Töri.

- Így van, történelem óra van kedves Áron, szóval siess a mondanivalóddal! – idegeskedett Kocsis.

- Először is ez volt, amit szerettem volna, másodjára, ha Dorka ott van, akkor megköszönném neki, hogy eljött tegnap a kórházba. – Mondta, én meg felvont szemöldökkel figyeltem Dorcit, aki iszonyat vörös volt. Zorka csak hátat fordított a telefonomnak, majd helyet foglalt. Végül letettem a telefont és Kocsis hálálkodó pillantásokkal illetett, hogy letettem és nem folytattam a csevegést, mert még Áron szeretett volna dumálni, de úgy éreztem, hogy már így is sokat köszönhetek Kocsisnak, hogy ennyit megengedett. Az óra unalmasan telt, mert Kocsis haladt az anyaggal és a telefon miatt beígértetett egy felelést nekem és Áronnak is a jövő heti órára, mert Áron addigra rendben lesz, úgyhogy ő is simán felelhet. Óra után Dorka magával hívott, végre nem a budiba, hanem a csak úgy félre, egy eldugott szegletbe.

- Figyelj, ma igazi botrány derült ki! – nézett a szemembe. – Zorka is szerelmes Áronba!

- Komolyan? Úúúú…. – tettettem ijedséget, azért mégsem árulhattam el, hogy tudom.

- Igen! Én tudod, hogy kibuktam? Lehet, hogy azért mondta, hogy öltözzek ki annyira tegnap, hogy ne szeressen belém? Valószínűnek tartom! Tisztára kiborultam rá! – idegeskedett.

- Megértelek, viszont lenne egy kérdésem. – Néztem rá.

- Mondjad csak.

- Mit kerestél te tegnap a kórházban? – kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Hát bocsánatot kérni, elvégre az én magassarkúm miatt került kórházba.

- Szerintem a saját hülyesége miatt került kórházba. – Ismételtem meg a mondatot, némi variációval.

- Képzeld, annyira aranyos volt! Ott feküdt az ágyban és a haja tök borzos volt és amikor beléptem a szobájába, először megdöbbent, de utána egy félmosolyt elengedett! Olyan helyes volt! Még a kórházban is. Szóval odamentem hozzá és megkérdeztem, hogy hogy van.

- Erre ő…

- Azt mondta, hogy egy kicsit fáj a feje, de jövő héten már jön. És azt mondta, ha azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek a cipő miatt, akkor felesleges volt eljönnöm. Erre mondtam, hogy márpedig én azért jöttem és mindketten elnevettük magunkat. Még beszélgettünk kicsit, de sokszor volt kínos csönd. Olyankor majdnem felálltam, hogy elköszönjek, de hála Istennek megtörte a csöndet. 

- Na látod! Haladás! 

- Te amúgy melyikünk pártját fognád ebben a témában? 

- Hogyhogy melyikőtökét? – értetlenkedtem.

- Hát Zorkáét vagy az enyémet? 

- Nem is tudom. A szerelem olyan dolog, hogy nem tehet róla az ember, ha megtetszik neki az ember. Miért kéne itt pártot fogni? Az, hogy azt állítod te szerettél bele hamarabb, még nem feltétlenül lehet igaz. Lehet, hogy Zorka is szerelmes volt már az első naptól kezdve, csak nem vallotta be.

- Igazad lehet. Bocs, hülye kérdés volt.

- Ugyan, semmi baj – simítottam meg a vállát.

Hamar hazaértem, anyu éppen takarított, de amikor meglátott, kikapcsolta a porszívót és elmondta, hogy holnap el kell kísérnem Danit a suliba, mivel apa is hamarabb megy dolgozni. Rábólintottam, majd a szobámba siettem jó szokásomhoz híven. Megtanultam holnapra, majd felmentem a gépre. Még be sem töltött a gép, a Skype ablak már villogott. Ricsi várt engem, mert tegnap nem tudtunk beszélni, mert az apján segített dobozokat hordani. Garázst pakoltak és ő az egyetlen fiú a háznál (van két húga) ezért ő segített neki, így nem tudott lenni. Kattintottam is a hívás gombra, és már Ricsi fel is vette.

- Szia, Izamon! – köszöntött.

- Szia, Ricsi, mi lett a garázzsal?

- Felégettük – jelentette ki. Mi van? 

- Miii? Hogyan?

- Szerinted mi lett vele? – röhögött a kamerába – Kivittük a dobozokat és kitakarítottunk, rendben van az egész. Edit egész végig nyöszörgött, hogy csináljam meg a haját, mert randija lesz a barátjával.

- Hány éves a húgod?

- Tizennégy úgy, mint te és Hanga.

- Te szoktad megcsinálni a haját? – mosolyogtam a kamerába, mert szerintem ez tök aranyos, hogy ő csinálja meg a húga haját. J

- Igen, tudod, én fodrásznak készülök – vakarta meg a fejét.

- Az tök jó! – vigyorogtam.

- Ja, Eszternek is én szoktam. Ő a másik húgom és 10 éves.

És elkezdtünk beszélgetni a kistesókról. Ugye én arról, hogy van egy öcsém és, hogy imádom, de néha tényleg az agyamra tud menni. Mondtam neki, hogy suli előtt volt vakbélműtétje szegénykémnek. Erre Ricsi mesélte, hogy Eszter a nyarat szinte végig kórházban töltötte, mert agyhártyagyulladása volt. Innen következtek a mi baleseteink és betegségeink. Ricsi már törte el a lábát és nyakát (!) is. A nyaktörés az elég durva tud lenni, úgyhogy mázlija volt. Azt mondta, hogy régebben motorozott és elesett a motorral és így történt a csúnya baleset. Én meséltem neki, hogy egyszer a kulcscsontom tört el, amikor általánosban fociztam a fiúkkal. Véletlen felrúgtam vagy két fiút és a második annyira ideges lett, hogy direkt fellökött és ráestem a kezemre. Ezek után áttértünk az általános iskolára, hogy milyen volt az osztályunk. Ricsivel iszonyú sokat beszélgettünk, mert megint este volt, mikor letettük a Skype-t. 

Október 8., szerda

Egy laza nap, néhány bénáskodás (szerencsére nem velem történt), nem voltam egyedül, egész nap volt társaságom és jól éreztem magam. Nehezen keltem, tegnap este forgolódtam és gondolkodtam, de hála az égnek a mai napom nem úgy alakult, ahogyan azt tegnap este elképzeltem. Az egész éjszakámat azzal töltöttem, hogy a zsepihegyeket tüntetgettem el és a szomorú zenéket hátrébb tettem a zene listámon és újra a pörgősebb számok kerültek előre. A Facebook adatlapomon eltűntettem az összes szomorú idézetet és a szomorú zenéknél a kiírást megváltoztattam egy egyszerű „nagyon szeretem ezt a számot”-ra. Vajon Áron hányszor látta ezeket a kiírásokat? Jézusom, hogy engedhettem meg ilyet magamnak! Szóval az egész éjszakám az ilyen részletek eltűntetésével telt el, gondolkodással, hogy vajon mennyire lesz rossza a mai napom és, hogy ezek után mennyit leszek egyedül. Reggel még a Linkin Park ordibáló énekese is alig érte el, hogy kipattanjak az ágyamból, de tíz percre rá anyu toppant be a szobámba és utasított, hogy keljek fel, mert elkések. Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból és belebújtam egy egészen kellemes összeállításba. Nem túl hivalkodó, de azért stílusos. 

    A suliba érve ugyanaz a látvány fogadott, mint tegnap: Hanga „elbúcsúzott a barátjától, ő megint nekem jött és nem kért bocsánatot. Hűha, nem sok minden változott tegnap óta – gondoltam akkor, de ez a későbbiekben nem lesz igaz – azért maradjunk pozitívak. Hirtelen mosolyt varázsoltam az arcomra és úgy libbentem be az iskolába. Abban a pár másodpercben sztárnak éreztem magamat, de rájöttem, hogy nem vagyok az. Az aulában ugyanis hiába álltam el a kijáratot és rebegtettem a szempilláimat, mint valami híresség, senki nem figyelt fel rám, csak egy felsőbb éves srác, aki megkért, hogy álljak el az útból. Zavartan arrébb léptem és puffogtam egy sort magamban, hogy miért vannak ilyen bunkó emberek, de megfordult a fejemben, hogy ez még mindig normálisabb volt, mint az, hogyha fellökött volna úgy, mint Tibi. Az elmélkedésemet a telefonom zavarta meg, ugyanis brutális hangerővel elkezdett csörögni és még mindig a Linkin Park Blackout-ja volt a csengőhangom. A telefonom hangereje utcai módra volt beállítva, így érthető a fülsértő robaj, ami egy másodperc alatt keletkezett. Az aulában lévő diákok, mind az én irányomba néztek (ha érzéseim nem csalnak, talán az emeletről is a lépcső felé vették az irányt a tanulók) és úgy vizslatták, hogy miért nem veszem fel a telefont. Persze eszembe volt, hogy felveszem csak hát mindenki engem bámult és vérvörös arccal, lefagyva ácsorogtam. Néhány diák beordította, hogy „vegyem már fel, mert fejfájást okoz ez a ricsaj” meg „megadod a szám címét, na meg a te telószámodat?”. Az előbbit általánosságban a lányok mondták, az utóbbit értelemszerűen a fiúk. Végül kicsengett és mindenki visszatért eredeti tevékenységéhez, így én is a termünkhöz irányíthattam magamat. Még csak a folyosón sétáltam, amikor Zorka, mintha csak vadat látott volna, nekem támadt és berángatott a lány mosdóba.

- Mi történt? – néztem rá.

- Dorci hatalmas változáson ment át! – ujjongott – Képzeld el, tegnap elmentünk plázázni, vettünk jó pár csini rucit meg kiegészítőt, aztán elmentünk kozmetikushoz is és ma reggel kisminkeltem.

- Miért ő nem tudja saját magát kisminkelni? – kérdeztem mosolyogva, mert nekem egy kicsit furcsának tűnt, hogy Zorka ezt állította, hiszen Dorcin is szokott lenni enyhe smink.

- De ez most más. Dorci kb. olyan sminket tud, mint te, ezt az „éppen eltakarom a pattanásokat és a száraz bőrt” típusút. Én viszont nagyon sok ilyesfajta videót néztem már és abból sok mindent sikerült megtanulnom. 

- De minek ez a nagy változás? 

- Hát Áron miatt – kacsintgatott Zorka úgy, mintha valami belement volna a szemébe. – Tudod, hogy mennyire odavan érte. Hétfőn otthon nagyon sokat beszélgettünk és hát most már eléggé unom, hogy folyton gyáváskodik, és nem hoz magára kellő figyelmet. Úgy, mint te, csak te jó párszor beoltottad és merészebben álltál a dologhoz, nem úgy, mint ő. Mindketten tudjuk, hogy mennyire különbözünk. Én sokkal jobban kezelem az ilyen helyzeteket, merek mutatni magamból valamit, ő neki Áron az első fiú az életében, aki megdobogtatta a szívét, ráadásul tökre nem ért az ilyenekhez. Ha hallottad volna évelején mennyit évelődött azon, hogy most tetszik-e neki vagy sem és hányszor kérdezte meg, hogy mi történik vele, ha a nevét hallja. Akkor mondtam neki, hogy ez kérem szépen szerelem.

- Miből gondolod, hogy Áronnak bejön, ha Dorci… hogy is mondjam… másnak adja ki magát?

- Tapasztalatból tudom! 

- Mondjuk ez érthető, hiszen neked már volt vagy… Hány barátod is volt? – vakartam meg a fejemet és úgy néztem Zorkára.

- Lássuk csak… Ott volt Peti, Vendel, Bonifác, Levi… - számolta az ujjain én meg nem bírtam tovább, elkezdtem nevetni. Nem hiszem el, de ez a csaj fenomenális! Még csak kilencedikes és egy kezén alig bírja megszámolni hány barátja volt. J

    A vécéből kilépve azonnal megtorpantam. A folyosón Dorci tipegett nem tudom hány centiméteres magassarkúban, egy erősen piros miniszoknyában (hmm… októberben azért túlzásnak tartom, nem mintha amúgy nem tartanám annak), virágos felsőben, rajta egy ugyancsak erősen piros mini kardigánban. A haja be volt göndörítve és kiengedve omlott a vállára. A sminkje, enyhén szólva volt nem iskolába való, de mivel még nem kapták rajta, nem szólhatok semmit nem igaz? Nem igazán akarom összetörni a lelkivilágát, de szerintem ez nem egészen Áron stílusa (jó nem szólhatok semmit Kincső miatt). Mikor észrevett minket, odalibbent mellénk és hátradobva a haját kérdezte tőlem:

- Na, szerinted is oltárin nézek ki? – pillogott rám.

- Háát… izé… én nem szívesen keserítenélek el, de szerintem ez enyhén túlzás. Nem hinném, hogy Áronnak bejönne.

- Ahj, gondoltam, hogy Áron nem bukik az ilyenekre. Miért kellett rád hallgatnom?! 

- Mondjuk, mert tökéletesen nézel ki? Kit érdekel ha nem Áron tekintetét teszed a magadévá, hanem mondjuk más pasiét? 

- De én Áronét akarom! – ugrándozott (már amennyire abban a cipőben lehetett) Dorci.

- Akkor mosd le ezt a parádét magadról, a ruhával nem tudsz mit kezdeni, mert gondolom nem hoztál váltóruhát. 

- Dehogy mossa le! Az én művemet nem lehet csak így eltűntetni! – hápogott Zorka.

- Ezen az órán még rajtam marad, majd ha utána sem történik semmi, akkor lemosom, és máshogy próbálok közeledni – kacsintott ránk Dorka.

    Az első órán pont egy csoportban voltunk, mivel a két ikerlány közül Dorka pont franciára jár. Helyet foglaltunk, de alighogy belépett a tanárnő a terembe, rögtön megfagyott. Természetesen Dorka természetellenes külseje miatt (jó tudom, hogy nem mindenkinek az, de számomra eléggé idegen ez az egész). Nyomban elordította magát és borzalmas angol akcentussal – még nem vagyunk olyan profik franciából – elordította magát, hogy mossa le magáról ezt a bohóc sminket. Dorka először szótlanul pislantott párat, majd amikor odahajoltam hozzá és elmondtam, hogy róla van szó, akkor felállt a helyéről, de egy pillanatra megállt.

- Nem jönnél velem? – kérdezte, én meg elég hülye fejet vághattam, mert újra megszólalt. – Naaa, léci, csak amíg lemosom ezt a hülye sminket! – kérlelt, én meg nyomban ugrottam és a tanárnőre néztem válaszra várva. Mrs Almassy bólintott, így nyugodt szívvel hagytuk el a francia termet. A lány mosdóba érve (fogalmam sincs, hányszor jövök még ide a mai nap, de esküszöm ennyiszer nem jártam nő vécében, mint mostanában szoktam) Dorci már mosta is le a sminket közben hozzám beszélt.

- Gondolhattam volna, hogy ez lesz. Jobb lett volna még óra előtt lemosni a sminket. És tudod mi a legrosszabb? Az, hogy még Áron sem láthatta, mert háromnegyedkor már a francia teremben kellett lennünk, ő meg még meg sem érkezett akkor.

- Nyugi, majd szünetben bebizonyítod neki, hogy milyen fantasztikusan elbűvölő vagy! – tettem a vállára a kezemet biztatás jeléül. 

- Gondolod? – nézett rám egy szomorkás mosollyal.

- Majd megmutatod Áronnak, hogy milyen is az igazi Petneházi Dorka! 

- Persze, majd bemutatom Robert Pattinson filmjeinek listáját? Vagy eléneklem neki Miley Cyrus Wrecking ball-ját? 

- Akár – nevettem el magamat, de rögtön befejeztem, amint láttam Dorci fájdalmas arcát. – Hidd el, minden esetben az a legjobb, ha önmagadat adod, és aki ezt nem értékeli, az nem tudja mit veszített. Ne akarj mindenki kedvében járni. Most légy velem őszinte jó?

- Ez természetes! 

- Valóban szerettél volna így kinézni vagy csak azért tetted, mert Zorka az ikertesód és nem akartad azzal megbántani, hogy nem rá hallgatsz? – néztem mélyen a szemébe.

- Na jó, tényleg csak miatta tettem. Engem nem vonz annyira a kitűnés, a hivalkodás, mint őt. Én mindig is el voltam magamban, a magam stílusával, egyediségével. Mindig úgy voltam vele, hogy elég, ha Robert-nek és Taylor-nak megfelelek. Ők elfogadtak így is, ahogy eddig voltam.

- De hisz nem is láttak!

- Pont ezért. Eddig elvoltam magamban, mindent úgy alakítottam, ahogyan nekem tetszett. Aztán megjelent Ő, aki teljesen elvarázsolt és mindenáron… Hahaha, mindenÁron – nevetgélt saját poénján, majd visszaváltotta a szót komolyra – szóval, mindenáron arra törekedtem, hogy elbújjak és, hogy ne vegyen észre. Nem értettem miért érzem ezt, miért akarok előle eltűnni vagy szupercsajként megjelenni előtte. De teljesen igazad van, hiszen beléd is amiatt szeretett, mert ilyen vagy és nem más. – mondta végül, én meg teljesen elérzékenyültem. 

    Végül nem maradhattunk a vécében, mert már így is éreztük, hogy eléggé elidőztünk és, ha vissza is megyünk a terembe Mrs Almassy letépi a fejünket. Nem is lett másképp, kérdőre vont, majd a helyünkre hessegetett. Egyébként a francia óra gyorsan lepergett és már nyomultunk is ki a teremajtón egyenesen az aulába. A fiúk egy csoportban beszélgettek, Zoé külön, a zajtól távolabb telefonált, Anett Edittel együtt tanulmányozott át valami újságot, Endre a büfében vásárolt, Fanni az a-sokkal lógott. Hangát nem láttam mozgolódni, így nem is tudtam hol van. Hárman ültünk a székeken és a fiúkat figyeltük.

- Fel sem tűnik neki – támasztotta meg az állát Dorci.

- Türelem! Fogadjunk, hogy ide fog jönni, mert szüksége lesz valamire! – biztattam.

- Mégis mire lenne szüksége? Rólam azt sem tudja ki vagyok, Zorkát nagy ívben kerüli, mert nem nagyon akarna összekerülni egy ilyen lánnyal, mint ő, te meg nem rég szakítottál vele és nem hiszem, hogy pont az exével akarna beszélni.

- Hé, mit mondtál az előbb? Mi az, hogy ilyen lánnyal? Miért, milyen vagyok?

- Hát, tudod… nagyon pasis vagy… és feltűnt már párszor, hogy… izé… szóval, érted, kerülnek emiatt.

- Valóban? Nekem nem tűnt fel! Múltkor is, amikor a buszon voltunk egy csapat srác bámult… - kezdett bele a sztorizgatásba Zorka, én közben halkan számoltam visszafelé:

- Három… kettő… egy… - behunytam a szememet és mire újra kinyitottam, felfedeztem a felénk közeledő Áront, majd egyből a veszekedő ikerpárhoz fordultam. – Lányok, ezt a vitát most hanyagoljátok!

- Már miért is hanyagolnánk? Nagyon megsértett! 

- De tudod, hogy én nem úgy gondoltam, na! 

- Miért gondolod, hogy azok a fiúk csak a fenekemet bámulták?

- Mert vonzódnak hozzá – állt meg mellettünk Áron.

- He? – vonta fel a fél szemöldökét Zorka, Dorka pedig rákvörösen forgatta a fejét.

- Úgy, mint Iza az én hátsómhoz – nézett rám, szemtelenül mosolyogva. Egyenesen a szemébe néztem és nyomban elpirultam. Ahj! Megígértem, hogy Dorcinak segítek! 

- No, de nem ezért jöttem – tért rá a lényegre. – Dorka, kölcsönadnád a cipőd? – kérdezte tök természetesen. Mi van? Minek kell Dorci cipője Áronnak? 

- Minek kell az neked? – nézett rá döbbenten Zorka.

- A srácokkal fogadtunk, hogy elmerem énekelni a kedvenc számomat egy rohadt magas magassarkúban.

- Az enyém esetleg nem megfelelő? – kérdezte sértetten Zorka.

- De a Dorkáé jobb – mondta egyszerűen. Dorci nagyot sóhajtott, lenyugtatta magát és elkezdte levenni a cipőjét.

- Köszi, majd mindjárt visszaadom! – mosolygott rá Áron, amitől Dorci kényszeredett mosolygásba kezdett. 

- Amúgy – szóltam utána – miért jó halmozni a balhékat?

- Mert – vont vállat. – Amúgy is spanok vagyunk az igazgatóhelyettessel – kacsintott.

- Miért is lennétek ti spanok? – vontam fel a szemöldökömet, mert fogalmam sem volt, hogy miről beszél.

- Nem is emlékszel rá? Akkor tényleg eléggé rövid lehetett a kapcsolatunk, ha azt sem tudod, hogy az igazgatóhelyettes volt az, aki kihúzott minket a pácból, amikor becsöngőkor csókolóztunk. – Nevetett, majd ott is hagyott minket.

    Hármunkból én totál falfehéren, Dorci totál elvörösödve, Zorka pedig totál értetlenül meredt utána. Én ugyebár az előbb megemlített csók miatt fehéredtem el, mert szerintem nem kellett volna ezt annyira mások előtt mondani (pláne Dorci előtt, aki totál bele van zúgva), mintha olyan egyértelmű lenne. Ráadásul szakítottunk! Persze, szép emlék meg minden, de pont az exed előtt mondod, pontosan „azok a szép idők”-ös fejjel. Értem én, hogy nem vagyok neki közömbös, ahogyan nekem sem ő, de ez van, túl kell lépni. Dorci egyrészt azért volt vörös, mert Áron tőle kérte el a cipőjét, másrészt azért, mert egy kicsit dühös volt rám, amiért Áron két dolgot is megemlített velem kapcsolatban. A csók és a feneke. Ami még… atyám! Hogy lehet valakinek ennyire formás popója? De most komolyan! Annyira jó lett volna… mondjuk… mondjuk belemarkolni! Hűűű! Jézusom! Térjek már észhez! Na, szóval nem értem ezt az egészet. Múlthét szerdán anyánk fejtegette, hogyha lehet, kerüljük egymást. Én ezt be is tartom, erre ő! Idejön és felhoz két olyan témát is, amitől zavarba jövök. Zorka értetlen tekintete abból fakadt, amitől én zavarba jöttem, no meg attól, hogy nem az ő cipőjét kérte el Áron. 

- Milyen már ez! Dorkától a cipőt kérte el, rólad meg állításokat mondott, mint például, hogy seggfüggő vagy meg a csókotok miatt lettek spanok az igazgatóhelyettes asszonnyal és én mit kapok? Semmit! De várjunk csak… Miért is lennél te seggfüggő? – kérdezte.

- Őőő… semmi, semmi.

- Ez nem ciki! Hidd el, hogy igen sok minden múlhat egy fiúnak a fenekén, megértem ha szereted ezt az igen kényes testrészt. Van egy listám az osztályban lévő fiúk hátsójának sorrendjéről.

- Komolyan? – döbbentem le. Zorka tényleg minden apró részletre odafigyel, ha fiúról van szó.

- Aha, és messze Áron feneke viszi a prímet. Egyszerűen fantasztikus a feneke, de nem csak az osztályból, hanem úgy az összes fiú ismerősöm közül neki van a legformásabb. Az a kerekded, de még is nem túl óriási, pont megfelelő méretű, markolásznivaló farocska, az én ikrecskémre vár! – lelkesült be Zorka a popó kérdésbe. 

- Most ti komolyan a fenekéről vagytok hajlandóak beszélni? Na és a belső értékei? Azok hol maradnak?... – kérdezte Dorci, de mi már nem tudtunk rá válaszolni, mert felcsendült a Burn It Down. Na, ezt nem hiszem el! Komolyan az a kedvenc száma, mint ami nekem is? Egyből az a nap jutott eszembe, amikor összejöttünk. A zene stimmelt, az, hogy ő énekli szintén. Már csak a rózsa hiányzott. Helyette Dorci magassarkúja volt és abban tipegett, amikor hirtelen megcsúszott és fejre esett. A zene elhallgatott. Diákok tömkelege állt meg és bámulta a földről felpattanó Áront, aki a fejét vakargatva tántorgott… felém?! Minek? 

- Iza… Adsz egy cuppanóst? – jött felém csücsörítő szájjal. Szerintem ez az esés eléggé érte a fejét. 

- Tolnai fiam rendben vagy? Azonnal gyere velem!

- Nem, nem akarok! Én itt akarok maradni! Velük! – mutogatott ránk.

- Azt kötve hiszem! No, gyere, elviszlek az orvoshoz – ment oda hozzá, majd Áron egyik karját átrakta a vállán.

- Hová visznek? Én még nem állok erre készen! Miért van magából kettő? – húzta össze résnyire a szemét Áron és úgy vizslatta Keleti igazgatóhelyettes asszonyt.

    Szegény Áron eléggé beverte a fejét, mivel még bent tartották a kórházban, ahol azóta már hányt is, meg folyamatosan ordibál, hogy márpedig ő visszajön a egyedi barátnőjéhez, aki nem mellesleg imádja a seggét. Ezt valahogy így mondta. Remek, most már majdnem mindenki tudja, mennyire imádom Áron kényesen szép és ápolt popóját. Igen, ez minden bizonnyal így van, mert következő francia óra végéről elkért minket az osztályfőnök, hogy megbeszéljünk néhány dolgot és, hogy elmondja Áron hogy van. Többek között azt, hogy mostantól ne hordjanak a lányok és a fiúk se magassarkút. Meg megbeszéltük a múltkori töri órát, hogy Áron és Ádám miért kapott karót. 

- Azt hiszem, ha rendbe jön Áron, akkor majd egy kicsit beszélgetek vele. 

- Tanár úr! – lóbálta a kezét Bence

- Igen?

- Velem is beszélgetne?

- Persze, majd beszélgethetünk – mosolygott rá kényszerülten Bácskai.

A napom további része azzal telt, hogy Dorcit próbáltam feloldani, hogy higgye el, ha rendbe jön majd Áron, akkor kiveri a fejéből ezt a marhaságot és, hogy majd később hódítsa meg. Hát igen, Áronról eddig is tudtuk, hogy nem volt komplett, a jó fenék még nem minden. :D

Október 7., kedd

Tegnap még annyi történt, hogy a nagy szomorúságom közepette, otthon csak beüvöltöttem egy „sziasztok”-ot és már rohantam is a szobámba. Nem teketóriázhattam, így bekapcsoltam a gépemet, azon is az internetet, majd írtam Ricsinek, hogy azonnali Skype beszélgetésre van szükség. Nem is várakoztatott, hamar felvette, majd megkérdezte, hogy mi olyan sürgős. És akkor elmeséltem neki töviről-hegyire a napomat, azt is, hogy az terjeng rólunk, hogy járunk. Ricsi vette a lapot és azonnal válaszolt.

- Figyelj, ha úgy gondolod, hogy a jövőben kevesebbet kéne találkoznunk, akkor én ezt elfogadom. Gondolom, nem vágysz még egy meglepetésre a suli előtt, nem igaz? – nevetett kedvesen én meg szomorúan folytattam:

- Ricsi, tudod, hogy nagyon bírlak, csak hát ez most nem a legjobbkor történt. Igazából nem is a te hibád volt, mert én voltam az, aki „megerősítette” a járásunkat – mutattam idézőjeleket a levegőbe.

- Ugyan, akkor most nem találkozunk személyesen, de a Skype meg a chatelés mehet nem? – mosolygott bele a kamerába.

- Igen, az mehet – mosolyogtam rá, majd még beszélgettünk kicsit és letettem, mert tanulnom kellett.

Ma sem jött értem senki és én sem mentem senkiért reggel, hanem egyedül vágtam neki a nem túl hosszú útnak. Hanga kézen fogva érkezett meg Tibivel a suli elé, majd egy búcsúcsókkal (vagy inkább smacival, mert amit láttam az inkább arra hasonlított) elköszöntek egymástól. Tibi felém indult el, mert gondolom arra van a sulija, és lazán nekem jött. Nem mondott semmit, még egy bocs sem csúszott ki a száján, hanem kikerült és ment is tovább. Kedves egy ember nem igaz? Mindenesetre nem foglalkoztam vele, hanem én is besiettem a suliba. A teremben a helyemet kerestem, de azon éppen egy nem kívánatos személy ücsörgött. Molly kényelmesen elhelyezkedett a padom tetején. Én felvont szemöldökkel bámultam a tanári asztal mellől, hogy mikor óhajt leszállni onnan, de úgy láttam nem nagyon akaródzik neki, mivelhogy kedves hím nemű osztálytársaim körbezsongták ő meg élvezkedett a hírnévben. De én akkor is le akartam ülni a helyemre, szóval nem érdekelt hányan állnak ott és fogják látni a jelenetet, de odamentem és szimplán leültem a székemre a töri felszerelésemet Mollyra pakoltam, aki hirtelen felpattant, ezzel leverve az összes holmimat, amit ráraktam. 

- Mi a bajod? – nézett rám kérdőre vonva a pakolászásomat.

- Csak gondoltam leülök a helyemre és előkészülök törire – vontam vállat.

- Aha. Azért szólhattál volna, hogy le szeretnél ülni.

- Á, ugyan, nem szerettelek volna feleslegesen nyaggatni. 

- Vagy úgy. Hé, Áron a volt csajod nagyon laza! Milyen kár, hogy ezt csak így mutatja és belül egy nyuszi, aki fél a kihívásoktól – nevetett jót saját poénján, majd leült a saját helyére. Felvont szemöldökkel ráztam meg a fejem, majd a cuccomat visszapakoltam az asztalomra. Kocsis feszülten libbent be a terembe és már szólította az első felelőt.

- Bulatovicz, kifelé! A többiek csendben figyelnek, ha bárki is megszólal, írom be az elégtelent! – fenyegetett meg minket a tanárnő. Ádám nagy nehezen elkezdte a felelést, de félúton eléggé megakadt. Szívesen segítettem volna neki, már lapozgattam is a töri füzetemet, hogy onnan súgok, mikor a szemem sarkából figyeltem, hogy Áron mutogatással, meg alig hallhatóan súg Ádám irányába, aki veszi a lapot és egyből folytatja a felelést. Kár, hogy Kocsis nem egy idióta, akkor jó terv lett volna.

- Bulatovicz, Tolnai, mindketten vegyétek elő az ellenőrzőtöket és írjatok be egy-egy egyest! Ádám felelésre, Áron pedig órai munkára. – utasította őket a tanárnő fel sem nézve a napló lapozgatásából – Ha beírtátok, hozzátok ki és majd aláírom.

Áron és Ádám gyorsan beírták a jegyet, majd amikor kivitték az ellenőrzőjüket, összepacsiztak és annyit olvastam le Ádám szájáról, hogy „kösz haver!”. Akkor tegnap nem láttam rosszul, valóban újra jóban vannak. Ennek örülök, mert lehet, hogy vannak viták köztük, de mindig megbeszélik azokat. Egy teljes hónapig nem beszéltek egymással, és máris olyanok a másikkal, mintha mi sem történt volna. Én egyelőre nem tervezek békülni Hangával, mivel úgy érzem nem nekem kell bocsánatot kérnem tőle, azért, mert nem helyeslem a kapcsolatukat Tibivel, meg mert engem ócsárol a folyamatos magamba roskadásom miatt, ami tudjuk, hogy Áron miatt van. Erről nem tehetek. A történelem hamar lepörgött előttünk, mert kicsengettek és mindenki egy emberként tódult a terem ajtajához. Miután sikeresen kiszabadultam a teremből, az MP3-as lejátszómmal a kezemben indultam le az aulába. A szokásos helyemre leülve bekapcsoltam a Lucy-t. Úgy éreztem, hogy most ez a zene tökre passzol hozzám. Még mindig egyedül voltam, Robi még mindig nem kereste a társaságomat én meg szomorkásan bámultam a tolongó tömegre. Az idő keserű volt, az eső csepergett, így a diákok többsége a szünetet vagy az aulában vagy a tantermében töltötte. A szám lejárta után, vettem magamnak valami ennivalót, hogy ne éhezzek majd következő szünetben, majd visszaültem és folytattam a melankolikus zenehallgatást. 

    A következő órák a szünetekkel egyetemben ugyanilyen hangulatban teltek. Unalmasak és szomorúak voltak. Rossz volt, hogy egyedül voltam és, hogy senki nem foglalkozott velem, viszont a zene, az mindenegyes szünetben megnyugtatott, hogy legalább egy valami velem van. Már éppen indultam volna haza, mikor Ádám lépett mellém.

- A barátodhoz indulsz? – kérdezte halvány mosollyal az arcán.

- Mondtam, hogy nincs barátom! – szóltam vissza indulatosan 

- Tudom, csak gondoltam hamar felidegelhetlek vele – nevetett.

- Hát igen, ezzel könnyen fel lehet.

- Amúgy csak azért jöttem, hogy megkérdezzem, minden rendben?

- Őszintén?

- Hazudj a szemembe, kérlek! – rázta a fejét nevetve.

- Semmi sincs rendben! Totál egyedül érzem magamat, senki nem törődik velem és nagyon zavar, hogy mindenki így elvan körülöttem, csak én szenvedek.

- Mitől szenvednél?

- Mondjuk Árontól? – kérdeztem vissza elvörösödve.

- Meg ettől a Ricsitől gondolom. Figyelj, az embernek vannak ilyen problémái. Emlékszem, amikor első nap sztorizgattunk és meséltem a fesztiválról, ahol felszedtem egy hétre egy csajt. Akkor te ott kuncogtál és látod veled is ez történt. Lett egy barátod egy hétre – röhögött ki.

- Nem is igaz! Hat nap volt… - rövidítettem le az első kapcsolatomat.

- De miért volt neked ez szakító ok?

- Magam sem tudom, talán zavart, hogy nem én lehetek neki az első.

- Azt észrevettem. Ennyire talán még nem bántott senkit, hogy nem ő lehet az első másnak az életében. 

- Jut eszembe, hogyhogy kibékültetek Áronnal?

- Hát, igazából már nem volt okunk a másikra haragudni, egyik nap megbeszéltük a dolgokat és rájöttünk, hogy gyerekes dolog volt egy ilyen apróságon összevesznünk. Gyerekkorunk óta legjobb barátunk vagyunk, boldogítjuk egymás életét, és ennyi miatt összeveszni… Hát nem voltunk komplettek az biztos – röhögte el magát.

- Én se voltam komplett, amikor szakítottam Áronnal – szontyolodtam el azonnal.

- Van ez így, de ne hidd, hogy Áronnál közömbös maradtál – kacsintott egyet biztatóan – Áron folyton arról beszél, hogy igazából nem akarta, hogy kitudódjon a dolog, de ugye Tominak elmondtam, amikor rosszban voltunk, ő meg tovább adta neked.

- Komolyan? Honnan tudod, hogy még mindig nem közömbös irántam?

- Folyton arról beszél, hogy éppen milyen kedved van a suliban, meg tegnap totál kiakadt, amikor megtudta a téves információt rólad és arról a Ricsiről.

- Ez mit takar?

- Hát, amikor találkoztunk az egyik utcánál, mert éppen mentem anyunak venni egy csokor virágot a mai szülinapjára…

- Ó, boldog születésnapot neki! – vágtam közbe.

- Köszi, átadom majd neki. De akkor folytatom – jelentette ki és nem is várt sokat, folytatta – Szóval találkoztunk és igen zaklatottan köszöntött, én meg láttam rajta, hogy nincs rendben, ezért megálltam és beszélgettünk. Folyamatosan azt hajtogatta, hogy ő nem érti, hogy miért ilyen szerencsétlen és, hogy miért kellett ennek így lennie, majd felrúgott egy kukát, amiért kijött a ház tulaja és összeszedette vele a szemetet, ő meg tök mérgesen pakolt, az idős hölgy pedig látta rajta, így meginvitált minket a házába és ott beszélgettünk.

- Hű, ez komoly? Kedves néni lehetett.

- Az is volt. Áron elmondta az összes bánatát, és… a néni meg segített neki feldolgozni. Esküszöm, sokszor láttam Áront mérgesnek és szomorúnak is, de ennyire még soha nem.

- És ez mind miattam volt? 

- Hááát, úgy nagyjából, azért ne lovalld bele magad.

- De az előbb mondtad, hogy nem vagyok neki közömbös, meg hogy egy kukát is felrúgott miattam.

- Mondom, az összes bánatát. Abba beletartozott, úgy nyár óta minden. 

- Mik voltak ezek? – kérdeztem, bár éreztem, hogy ez a kérdésem túlságosan is személyes volt.

- Figyelj, Iza, bírlak meg minden, de múlt héten dobtad a legjobb haveromat, akiről én tudom a legtöbbet. Most éppen az ex csaja vagy ráadásul lényegében tudod a választ a kérdésedre. Nem szeretném feszegetni a titkait. 

- De akkor a néni miért tudhat a titkokról?

- Nézd, néha egy idegennel jobban megosztasz titkokat. Egy olyan személy, aki nem ismeri annyira a környezetedben lévőket, jobban tud tanácsokat adni, mert nem ítéli el a személyeket, mert nem tudja kikről van szó. Ha neked mondta volna el ezeket, te előtérbe helyezed az ítélkezést a megértés és a tanácsadás helyett. A néni nem ismerte egyikünket sem. Így ő a megértésre és a tanácsokra hagyatkozott, az elítélést csak úgy tette meg, ahogyan a mesélő – ezesetben Áron – szemszögéből hallhattuk. 

- Értem. És igazad van, bocs, hogy így rád törtem, de sajnos nagyon kíváncsi tudok lenni.

- Tudom. Hidd el, nem éri meg ennyire szomorkodni. De most rohanok, mert mennem kell a tortáért, szia! – intett, majd szó szerint rohanni kezdett. 

Otthon átfésültem, hogy mi kell holnapra, majd a falon lévő képeket bámultam. Szeptember 27-én, szombaton Áron nézte a falamat és akkor eldöntöttem, hogy szerzek róla egy képet. A kép meg volt, de nem mertem kitenni a falamra, mert attól féltem, hogy sokan egy „túl nyálas” lánynak tartanak, ha belépnek a szobámba és a csókolózós képünket bámulják. Ezért a szekrényem belsejére ragasztottam, ahonnan Hanga szakította le és dobta ki a szemetesbe, mert ugyebár szakítottunk. Nagy sóhajjal fordultam vissza a francia házihoz, de nem sokra jutottam, mert folyamatosan az Ádámmal való beszélgetés járt a fejemben. Vajon tényleg érez még irántam valamit Áron? Valóban miattam bukott ki annyira, hogy felrúgott egy szemetest? Nem tudom, de úgy érzem, nem tehetek semmit, mivel már vége van és ennek így kell maradnia. Ezennel az Áronos mizériát lezárom és segítek Dorcinak, mert ő megérdemli, ha már én így elrontottam.

Október 6., hétfő

Miért érzem úgy, hogy nincs egyetlen ember se, aki támogatna? Tökre úgy érzem, hogy mindenkinek jobb dolga van, mint velem lenni. Mondjuk nem kizárt, totál bezárkóztam az utóbbi napokban és csak szombaton lógtam ki, de igazán megérthetnének az emberek! Nem kéne folyton egy szimpla dologban keresni valamit, amit fel lehet ellenem használni. A mai napomat leginkább ezek a szavak jellemzik: csalódás, hírbehozás, ikrek, ölelés, egyedüllét. 

    Reggel meglepőmódon felébredtem. Utána felöltöztem. Ugye ez is milyen furcsa? Általában pizsiben megyek suliba, de ma meggondoltam magam. A reggeli gyors elfogyasztása után elindultam a suliba. Az új kabátom és sálam volt rajtam, mert egyszerűen annyira jól állt, meg persze tetszett is, hogy ezt vettem fel. Még anyu is el volt hűlve, hogy milyen csini vagyok benne. J Az osztályteremben már javában folyt a duruzsolás Tomi Bencével hülyült, Fanni a telefonján böngészett, Ádám pedig nagy meglepettségemre Áronnal beszélgetett. A hangulatuk nem tűnt rossznak, néha-néha felnevettek meg minden, valamikor komolyan dumáltak, majd csengetéskor elköszöntek egymástól. Angolon csakis a helyes kiejtéssel voltam elfoglalva, mert iszonyatosan idegesített, hogy nem tudom kiejteni olyan szépen a szavakat, mint az angolok. Jó mondjuk, nem vagyok angol, de attól még tök jó lenne, ha így tudnék beszélni. Smith tanár úr párokba osztott minket én Hangát kaptam. Bár ne kaptam volna! Tudom múltkor azért csináltam hülyeséget és szakítottam Áronnal, mert a múltban hibázott. De Hanga! 

- Figyi, muszáj mesélnem! 

- Nem lehetne szünetben, most dolgunk van! Mit jelent a composition? 

- De ezt csak most tudom elmondani! Kit érdekel az angol, ha van egy tuti sztori!

- Mondjuk engem?

- Te mindig is ilyen izéke voltál, túlságosan érdekelt a tanulás…. – legyintett.

- Mondjuk, mert engem érdekel, hogy milyen évet zárok?

- De miért érdekel az téged? Soha nem értettem, hogy miért kell annyira hajtani, hogy évvégén jó legyen a bizi… Miért olyan fontos az, hogy jó bizid legyen?

- Mondjuk, hogy azt mutogathasd az unokáidnak, hogy milyen jó tanuló voltál.

- De engem ez hidegen hagy. Na szóval, Tibiről lenne szó.

- Engem meg ő hagy hidegen – válaszoltam egy kicsit indulatosan, mivel szerintem egyáltalán nem volt fair, hogy egy friss szingli előtt szippantották egymás száját.

- Képzeld el a Tibi ott aludt nálam szombaton. Tudod azután, hogy elmentél Ricsi nem volt hajlandó másról beszélni csak rólad. Egy kicsit idegesített az, hogy Tibivel el kell viselnünk, amíg ő rólad áradozik. Azt mondta irtó vicces csajszi vagy, meg, hogy te olyan kedves vagy még egy olyan alakkal is, mint ő és ráadásul még szép is vagy. Na, de nem Ricsi a lényeg. Tibi, miután Ricsi már lekanyarodott, eljött hozzám és filmeztünk, de mivel uncsi volt a film inkább kinyomtuk és Tibi mutatott sokkal izgalmasabb dolgot. 

- Mi volt az a sokkal izgalmasabb dolog? – Kérdeztem rosszat sejtve.

- Hát tudod…. amikor a nő és a hapsi, szóval együtt vannak és meztelenek.

Na neeee! Ez a Tibi mekkora egy paraszt! Eddig sem volt szimpatikus, mert teljesen átmosta Hanga agyát, de most már igen is problémás a dolog. Mármint az oké, hogy magadba, amikor egyedül vagy és senki nem lát, akkor olyanokat teszel, amiket már régen akartál, csak nem közönség előtt, de az, hogy egy tizennégy éves lányt vegyen rá, hogy az ő kedvéért nézzenek ilyet, ez eléggé felháborító. Sajnos éreztem, hogy Hanga mondanivalójának még nincs vége. Éreztem, hogy még mondani fog valamit, amire felkészültem ezek után.

- Szóval ezt néztük és Tibi teljesen feldobódott és irtóra mosolygott, meg bizsergett. Aztán lazán megcsókolt, de sokkal szenvedélyesebben a szokottnál és levette a kardigánomat.

- Hanga, ugye nem dőltél be neki? – Kérdeztem igen idegesen, de hagytam, hogy folytassa.

- Te nem tudsz semmiről! Had fejezzem be! Szóval Tibi a kardigánom után a felsőmet is levette és megkért, hogy én is segítsek neki vetkőzni. Én segítettem és ami ezután következett az maga volt a legromantikusabb dolog, ami valaha történt velem! Egyszerűen fantasztikus volt minden! 

- Hanga, tizennégy éves vagy! Neked ez még nem való! – ordítottam el magam. A tanárral együtt mindenki felénk fordult, Hanga vöröslő fejjel húzódott lejjebb a székén. Csöngetés után dühösen ostromoltam meg a büfét és vettem két kakaós csigát meg egy szendvicset. Az aulában elhelyezkedtem és elkezdtem zabálni (jó, igaz, hogy lány vagyok, de idegességemben képes vagyok irtózatosan zabálni). Áron, Molly és Ádám éppen az aulában lévő Bencéhez és Tomihoz tartottak (Tomi és Áron is megbeszélték a dolgokat, gyorsan lerendeztek mindent, az egyszer biztos). Molly valami oknál fogva átölelte Ádámot Áront, Áron pedig átkarolta a derekát. Ádám odaloholt a srácokhoz, Áron pedig, mintha egy dedóssal lenne dolga, felemelte Mollyt, aki sikítva csapkodott, hogy engedje el. 

- Engedj már el te nyomi! – visongott.

- Miért tenném? Talán nem jó, hogy ilyen magas vagy? – szemtelenkedett Áron.

- Remek egy másodpercig, de tegyél le! – förmedt rá, majd végre leengedte Mollyt és ő már rohant is a fiúkhoz. Áron még ácsorgott egy olyan pózban, mintha jól végezte volna dolgát. A jelenet szemlélése közben megettem mindkét kakaós csigámat, a szendvicset pedig későbbre vettem, de egyszerűen muszáj volt még ennem valamit, így hát nekiláttam a szendvicsnek is. Ahhoz képest, hogy egy perce még milyen gyermeteg hangulatban nevetgélt Molly, most olyan mérgesen szúrta le Áront. Valamin összekaptak és, mivel én a közelükben ültem, tisztán hallottam, hogy miről megy a vita.

- Te ütődött! Mi az, hogy az ilyen béna rap meg rock zenék a menők? Eléggé béna a stílusod – sértegette Molly Áron zenei stílusát.

- Csak egy okot mondj, hogy miért jobb egy nyomorult tuc tuc szám, mint a rock és a rap?

- Te mindig is ilyen nyomi voltál, képtelen voltál különbséget tenni a menő és ultragáz között.

- Miért lenne ultragáz az, hogy a rap jobb, mint a tuc tuc?

Persze idáig rendben is van, hogy ennyin veszekednek, de az, hogy ebből az ártatlannak induló vitából, milyen óriási nagy cirkusz lett! A végére már olyan szavakkal illették a másikat, hogy azt inkább nem írom le. Már éppen kezdtem volna röhögni, hogy hogyan lehet egy apróságon így összekapni, amikor falfehér lettem. Molly ugyanis békülésképpen megölelte Áront, amit ő is viszonzott. Lehet, hogy nem tartott sokáig az egész ölelés, mert két másodper múlva már szét is rebbentek egymástól, de ott helyben tátott szájjal figyeltem hol Áronra, hol Mollyra, akik mintha mi sem történt volna beszélgettek újra a bandával. Még bámultam volna egy ideig de arra lettem figyelmes, hogy mögülem folyamatosan a nevemet ismételgeti két hasonló hang, majd hirtelen elállták az utamat Zorkáék. 

- Végre megvagy! 

- Miért végre?

- Egész végig téged kerestünk! 

- De miért?

- Budiba! – mondta Zorka, majd bevontattak a lány mosdóba.

- Mi olyan fontos, hogy ide kellett engem rángatni? – néztem rájuk eléggé bambán.

- Hááát Hanga….

- Nektek is elmondta?

- Igen és azt is, hogy amióta elmondta neked, nem szólsz hozzá és nem érti miért, mivel amikor a plázában ittunk, akkor pont arról beszélgettünk, hogyha valaki ilyen idős korában „kipróbálja” a dolgot az nem bűn. 

- Én nem mondtam, hogy szentként fogom tisztelni az illetőt! Áront azért bántam meg, mert amikor ő megtette még nem is ismertük egymást, ráadásul szégyelli is a dolgot és nem úgy beszél róla, mint „élete legszebb élményéről”. Hangát ez a pasi teljesen megrontja! 

- Mi is ezt mondtuk neki, de ő azt hajtogatta, hogy nem érti az egészet. Nekem is voltak pasijaim, de én ravasz voltam és nem vittük el odáig…. – Szólt bölcsen Zorka.

- Persze, persze de ha nem nyitok rátok akkor már nem ezt mondanád – forgatta a szemét Dorci.

- Jó, Vendel lehet, hogy már azt tervezte, de ezért szeretlek, mert megállítasz az ilyen helyzetekben! Vagy várjunk… Talán Hugó volt az? Vagy Szabi? Már tökre nem emlékszem…. – vakarta a fejét Zorka.

- Bolond. Ezért szeretem én a filmsztárokat! Az igazi pasik csak kihasználnak és tönkreteszik az érzéseidet!

- Nem is tudod milyen egy igazi pasival járni, aki él és akit kedved szerint csókolgathatsz. Nem tudod, mert csak az ilyen Taylor Lautner félékért vagy oda. 

- Tudod, hogy a kedvencem Robert! – csillogtatta a szemét Dorci.

- Őőő lányok, akkor csak ennyit akartatok mondani? – néztem rájuk, mivel már kezdett kínossá válni, hogy csak úgy ácsorgok ott. Sajnos az ikrek nem hallották meg, hogy hozzájuk szólok, így tovább „beszélgettek”:

- Ugyan már… Tudjuk melyik Robert ÁRobert – heherészett Zorka.

- Jóvanna’ – vörösödött el Dorci.

- Nekem most nincs barátom, de én is szívesen lennék együtt a lovagoddal hidd el! Szívdöglesztően helyes és ráadásul nem is buta, mint a Bence volt, vagy az Ubul? Uhh… rohadtul nem emlékszem, de mindegy. Szóval, ahh nem hiába, jó az ízlésed.

- Kiről van szó? – néztem Dorcira.

- Őőőő…. ÁRobertről? – kérdezett vissza.

- Ajj, arról az Áronról, aki az osztálytársunk és járt veled, de te dobtad egy hülyeség miatt – mondta egy levegővel Zorka. Tessék? Dorci bele van zúgva Áronba? Na neeee. Ráadásul Zorka is „leszívdőglesztőzte”. 

- De te nyomorék! Miért mondtad el? Pont Iza előtt! 

- Ugyan, előttem nem titok. – Mosolyogtam rá – Mégis mióta tetszik? – tértem a lényegre.

- Első nap megtetszett! Egyszerűen a stílusa, annyira helyes meg okos is ééééés, annyira szeretem! Még soha nem éreztem így senki iránt, csak Robert iránt, meg az összes hollywoodi sztár iránt, de azok se voltak olyanok, mint ahogyan ő iránta érzek. Amikor belépett a terembe és megláttam, egyből elvörösödtem. Remegtek a lábaim, ha ott jött el mellettem és iiiiigen, amikor a szél odafújta az illatáááát. Hmmm…. – szagolt bele a levegőbe – legszívesebben elraktam volna egy befőttes üvegbe – áradozott, szinte nyál csorgatva. 

- Mármint Áront vagy az illatát? – kérdeztem nevetve.

- Mindkettőt.

Még szívesen kérdezgettem volna, de becsengettek, így nem tudtam neki mesélni Áronról, hogy mit kell úgy nagyjából tudni róla. Lehet, hogy szeretem Áront, de nekem befejeződött, így hanyagolnom kell őt, viszont az, hogy segítek egy olyannak,aki igazából megérdemli a szerelmet, mert semmi rosszat nem tett, na igen ez jó érzés és tökre örülök, hogy van kivel pletykálnom Áron tökéletességéről. 

Az egész napot innentől kezdve egyedül töltöttem, ami eléggé rossz volt. Hiányzott Hangus (nem, nem ez a Hanga, aki itt van és máris összemelegedett a hapsijával!) és Robi. Ó, igen, Robi. Ma egész nap nem keresett. Hiányzott, hogy legyen mellettem valaki, még ha nem is az az ember, akivel mindent meglehet beszélni, de azért jó lett volna, ha ott lett volna a közelemben. Zoé ma nem volt túl jó kedvében, úgyhogy ő nem hiányzott annyira. De ami suli után következett az egyszerűen hihetetlen volt! Hazafelé gyalogoltam, egyedül. Vagyis azt hittem, hogy egyedül! A suli kapujához érve Ricsit pillantottam meg. Egy egyszerű fekete dzseki volt rajta, a haja szintén tökéletesen be volt lőve, a nadrágja barna csőnaci volt és ugyanaz a bakancs, mint ami szombaton. Totálisan ledöbbentem azon, hogy ott láttam, de mivel már eléggé várt rám, úgy éreztem, hogy nem hagyhatom csakúgy ott. Így hát mellé léptem és már köszöntött is:

- Szia macsek! 

. Hányszor mondjam, hogy nem vagyok macska? – nevettem el magam.

- Akkor mi lennél szívesen? 

- Hmm…. Digimon! – Mondtam, majd elnevettem magam.

- Rendben Digigirl.

- Ahjj! Digimon! Nem Digigirl!

- Akkor Izamon – nevetett, majd átkarolta a vállam – elkísérhetlek valahová?

- Háát nem is tudom. Talán haza? 

- Ugyan már, egy gyors hamburger belefér nem? 

- Na, jó menjünk – adtam be a dereka, majd elindultunk a Mekibe. 

Ricsi irtó lelkes volt, beszámolt arról, hogy a sulijában ma cicaharc volt. Egy kilencedikes lány lesmárolta Tibit, majd egy másik lány egy akkora taslit adott a kilencedikes lánynak, hogy agyrázkódása lett.

- Jézusom! De Tibi nem Hangával jár? – rémültem meg.

- De, és ezt tiszteletben is tartja, ezért a smaci után nyomban lekoptatta Kincsőt.

- Kit?

- Kincsőt, úgy hívják a kilencedikes csajt.

- Meglepő módon ismerem.

- Komolyan? Honnan? Mondjuk nem rég jött a sulinkba egy másik gimiből…

- A mi giminkből ment át, az évfolyamtársam volt és előttem járt a volt barátommal.

- Neked volt barátod? – nézett rám ledöbbenve.

- Igen, de csak egy hétig, mert egy hülyeség miatt szakítottunk.

- Uhh, sajnálom – nézett le rám igen szomorúan. 

- Mindegy, nem számít – mosolyogtam rá, amolyan „már nem fontos, majd túl leszek rajta” stílusban. 

    Egyébként nagyon elvoltunk Ricsivel. Kajoltunk hambit meg kólát, aztán mivel szorított az idő és vissza kellett mennem színjátszóra, ezért könnyes búcsút vettünk egymástól és gyorsan visszasiettem a suliba. Mondjuk teli hassal igen nehéz futni, de végül is sikeresen beértem. Az aulába lépve várakoztak a diákok a szakkörökre és többen is „hú”-zással köszöntöttek, meg „ez a lány gyorsan túlteszi magát a történteken”. Amikor leültem az egyik székre, Hanga állt elém.

- Tök gyorsan összejöttetek Ricsivel! Ez olyan jó!

- Mi van? Én egyáltalán nem vagyok együtt Ricsivel, csak elém jött és bedobtunk egy hambit.

- Te nem érted a lényeget! Eléd jött és elvitt hambizni! Ez azért jelent valamit!

- Nem hiszem, hogy egy Mekiben töltött nap után egyből le akar fektetni – utaltam Hanga esetére.

- Most miért cukkolsz? Azért mert én nem ijedtem be attól, amitől te? Hogy engem nem zavart, hogy Tibinek már volt több csaja is előttem és én mégis mertem vele lenni? 

- Nem, Hanga nem arról van szó! – mondtam és már éppen mondani akartam, hogy Tibi ma csókolózott azzal a Kincsővel, akivel Áron járt. 

- Akkor miről? Nem értelek mostanában. Folyton csak a saját gondjaiddal vagy elfoglalva, mindig csak „Áron így….” „Áron úgy….”. És amikor végre örülhetnél, hogy van valaki, aki törődik veled és elhív különböző helyekre akkor meg megrázod a fejed és hátrálsz! Nem értem miért teszed ezt! Miért nem bírsz örülni Ricsinek? Vagy egyáltalán annak, hogy a legjobb barátnőd boldog?

- Mondjuk, mert eddig sem szívleltem a te Tibikédet, ráadásul még itt híreszteled a tegnapelőtti „csodálatos” estédet! Ha legalább megtartottad volna titoknak! Én tudod, hogy nem vagyok híve a „fiatalkorban elvesztem” stílusnak. 

- Akkor te minek vagy a híve? Áronnak? Őt már elveszítetted a saját butaságodból és most itt van Ricsi, aki…

- RICSI A BARÁTOM! – üvöltöttem el magamat, mert igen bepöccentem Hangára. Utólag belátom marhaság volt ezt kiáltani, mert az aulában lévők többsége félreértelmezte a mondatomat. Mindenki „húú”-zni meg tapsolni kezdett és gratuláltak nekünk. Sajnos arra már nem maradt időm, hogy megmagyarázzam a dolgokat, mert megérkezett a tanár, aki betessékelt minket a drámaterembe. Majdnem szakkör végéig gyakoroltunk az ünnepségre, amikor a tanár megszólalt:

- Gyerekek! Egy nagyon jó darabot találtam a karácsonyi műsorra, mivel Október 23. után arra kell készülnünk! A neve jégszerelem. És van benne egy valódi csók jelenet. 

- Hurrá! Melyik gyönyörűséggel kell eljátszani, mert akkor nyomban vállalom a királyfi szerepét! – kiáltotta be egy tizenegyedikes srác, de a tanár csendre intette.

- Nincs benne királyfi sem királylány. Egy nemes hölgy és egy szegény családból származó úr szerelméről lenne szó. Robi, esetleg vállalnád a szegény urat? – fordult Robi felé a tanár.

- Ki van zárva! Nem szeretnék szerelmi szálakba keveredni, köszönöm.

- Hmm…. Akkor esetleg.. Áron?

- Na, jó én elvállalom.

- Remek, akkor Izabella lenne a hölgy – jelentette ki egyszerűen. Na ne már.

- De tanárnő, én ezt nem vállalhatom el, mivel…

- Van egy barátja és ez megcsalásnak számítana – fejezte be helyettem Áron. A manóba, ő is hallotta, amikor kiordítottam, hogy „Ricsi a barátom!”. 

- Sajnálom, de ezt már előre kitaláltam, ezt a szerepet rád öntötték, a barátod meg biztos megérti majd, hogy a siker kedvéért teszed és, hogy ne hozz ránk szégyent. 

    Szakkör után dühösen léptem ki a dráma teremből, de előtte befutottam a lány mosdóba, hogy mennyire nézhetek ki szörnyen, mivel a kínos szituáció-sorozatoktól égett a fejem és melegem is volt. A gyors ellenőrzés után kiléptem a suli ajtaján, majd Áron várt valakit a korlátnál. Gondoltam bizonyára nem engem, hiszen megbeszéltük, hogy nem dumálunk egymással most egy ideig, de pechemre megszólított.

- Hé, várj egy kicsit léci! 

- Igen? 

- Mióta van barátod? – nézett a szemembe a válaszra várva.

- Nincs barátom.

- De az aulában ordítottad – röhögött – Iza, ami elmúlt, elmúlt, ha te már beújítottál azzal nincs bajom tudod, engem nem zavar….

- Áron, miért hiszed azt, hogy most azért nem lenne barátom, mert veled jártam és szakítottam? Miért? De ha tudni akarod az a Ricsi, akiről mindenki azt hiszi, hogy a pasim, nem rossz arc és nagyon is bírom! Képzeld el, nem akarta, hogy megfagyjak ezért teljesen önzetlenül vett nekem kabátot egy nagyon csinos sállal együtt! És még elém is jött a suliba, hogy elvigyen Mekizni. Nyugodtan mondhatnám, hogy a pasim, meg minden, de én nem érzek úgy iránta, hogy azt mondhassam, járunk. 

- Értem én, nem szeretem ha ideges vagy.

- Pedig most rohadtul az vagyok, mert mindenki összevissza terjeszt pletykákat rólam és ráadásul olyat, ami rohadtul nem igaz! Rohadtul utálom, hogy ezek a rohadt emberek mást se tudnak csinálni csak rohadt pletykákat terjeszteni! 

- Azt én sem szeretem… - mondta, csakúgy, mellékesen, amiből egyből leesett, hogy mire célzott: arra, hogy már mindenki tudja mi történt vele a nyáron és, hogy én ezért szakítottam vele. Még mielőtt elsírhattam volna magamat, megelőzött: - Igazad van, ebben a rohadt világban ezek a rohadt pletykák mindig fontosabbak, mint az, hogy annak az embernek higgy, akiben megbízol, és akit szeretsz. Még ha igaz is, akkor is úgy érzed becsaptak… - fejezte be, majd egy laza mozdulattal ott hagyott a suli előtt. 

Október 4., szombat

Borzalmasan eseménydús nap a javából! De haladjunk csak szépen sorjában. Az utóbbi két napot nem érdemes említeni, csak annyi történt, hogy suli után bezárkóztam a szobámba és zsepihegyek mellett erősen szomorú dalokat hallgattam. Mivel amúgy is nagy Naruto fan vagyok így leszedtem a gépemre a Sadness and sorrow-t és még jópár másik Naruto-s szomorú zenét. Anyuék ritkán benyitottak, hogy „kész a vacsora”, „kész a házid?”, „újabb fejlemény van? Mert ha igen megbeszélhetjük”. Erre a mondatra felálltam a gépemtől és anyuhoz rohantam, akit szorosan átöleltem.

- Jó lenne, de hamarosan mész dolgozni.

- A „hamarosanig” még van egy másfélóra, addig van időnk megbeszélni a dolgokat.

- Igazából nincs túl sok, csak annyi, hogy egyre jobban bánom, hogy ennyi miatt szakítottam vele. 

- Honnan gondolod?

- Huszonegyedik század, Facebook – válaszoltam egyszerűen.

- És mit láttál a Facebookon, hogy ennyire bánsz mindent és félnapokat a szobádban töltesz? – Kérdezte anyu.

- Hát egy lánnyal volt rajta és mosolyogtak meg ökörködtek. A képek címe „Hiányoztál már” volt. A csaj szivecskéket meg ilyen smiley-kat írt neki, Áron is írt egy csomó mosolygós smiley-t. 

- Jaj, azt a képet én is láttam!

- Neked ismerősöd Áron? – Ijedtem meg anyától.

- Nem! A lányt Kittinek hívják és egyszer vakbélgyulladása volt, ezért műteni kellett és én voltam az ápolója. Sokat beszélgettünk, amikor bent voltam mellette és mesélte, hogy van egy unokatestvére, aki abba a gimibe jár majd, ahová te.

- Te meséltél neki rólam? – Döbbentem le újból.

- Mondtam, hogy sokat beszélgettünk. Szóba kerültél te is. Aztán jött a huszonegyedik század és a Facebook. Amikor kikerült a kórházból bejelölt, azóta ismerősök vagyunk. Aranyos kislány én nagyon kedvelem, amikor jóban lettünk folyton várta, hogy ott legyek a betegágyánál, hogy tudjunk beszélgetni.

- Ezt honnan gondolod?

- Ő mondta. Sokszor unatkozott, a tévében sem ment jó film, sorozat, amit nézhetett volna, így jó volt amikor odamentem, mert megtörtem az unalmat és sokat megtudtunk egymásról. Tulajdonképpen Áron már ismert engem mielőtt még te ismerted volna. – Mondta, majd kuncogott egy jóízűt.

    Ez volt tegnap. De azóta egy újabb fél nap eltelt, addig ismételten a szobámban döglöttem (az alvás nem számít) és ugyanazt tettem, amit eddig. Böngésztem az adatlapját, megnéztem a Kitti adatlapját is. Meg kell mondjam eszméletlen szép a lány! Szép, egyenesre vasalt szőkésbarna haj, ami a háta közepéig ér, enyhe, de még is gyönyörű smink és hozzáillő ruhadarabok. A Tolnai család meglehetősen jó stílusú, akármilyen rokonság is van a két illető között, ha köze van a Tolnaiakhoz, akkor jól néz ki és kész. 

Ma reggel nehezen keltem fel. Forgolódtam és a taknyos zsebkendőim közt turkáltam, hátha találok még használhatót, de kénytelem voltam az íróasztalomon lévő zsepisdobozomból venni, mivel már mindegyiket tövig fújtam. Nagy nyögdécselések árán, de fel tudtam ülni az ágyamban és a karomat kinyújtva elértem a zsepisdobozt is. Az utolsó zsebkendő. Ügyesen kell bánni vele! Nem szabad teljesen elhasználnom! Túlságosan erőtlen vagyok egy újabb doboz zsepiért lemenni a fürdőszobába, szóval csak okosan a sok fújással! Mivel mégsem szerettem volna teljesen unatkozni, ezért nézegettem filmeket a neten végül a Schlinder listájára esett a választásom. Anyu már látta és az a kedvenc filmje, csak már annyiszor látta, hogy nem nézi mostanában, szóval most itt az ideje, hogy én is megnézzem. Három röpke órácska az egész. Úgyis ráérek. Éppen indítanám a filmet, amikor megcsörren a telóm. Hanga volt az és azt kéri engedjem be a szobámba. Mi van? Mit keres ez a szobámnál? Gyorsan felpattantam és kinyitottam az ajtót.

- Hát te? – Néztem rá karikás szemekkel.

- Ahj, jöttem, hogy rendbe szedjelek. Most azonnal elmegyünk a plázába!

- De szerdán is ott voltunk. Meg nincs is nagy kedvem hozzá…

- Ne kéresd magadat! Vegyél fel valami normi rucit és indulunk is a plázába.

- De már épp kezdtem volna filmet nézni…

- Magasról teszek a filmedre! – Jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.

- De ez Oscar-díjas! Anyu kedvence! Ideje lenne nekem is megnéznem! 

- Majd megnézed az új barátoddal este, de most sürgősen keress valami divatos göncöt és induljunk máááár! – Nyávogott.

- Milyen újdonsült pasi? Mi ez Hangus? Egyáltalán veled beszélek?

- Mi az talán nem lehetek egy kicsit erőszakosabb? Hallod nem akarom, hogy hónapokig leépülve járj iskolába csak, mert szakítottál az első barátoddal. Úgy érzem, hogyha hagylak, akkor megemészted saját magadat. Szerintem egy új fiú segíthet a dolgokon.

- Pont te említed a fiúkat, mikor még neked sem volt barátod…. – forgattam a szememet utalva arra, hogy Hanga csöppet furán viselkedik. 

- Ezek a ruhák jók is lesznek – dobta le elém a csíkos hosszú ujjúmat a fekete kardimmal és csőnacimmal, majd egy összegyűrt papír fecnit vágott a Spongya Bobos kukába. Hirtelen a szívemhez kaptam, majd a szekrényemhez ugrottam és a nyitott ajtón benézve konstatáltam, hogy az eddig odaragasztott Áronos képem hűlt helye látszik és bizonyára jó helyen van a kukában.

- Mi van veled Hangus? Tisztára máshogy viselkedsz most…

- Hát ő… izé… meglehet. 

- Csak nem… – vonogattam a szemöldököm.

- És ha igen? Te se avattál be a szerelmi életedbe csak utólag… - legyintett.

- Miért vagy ilyen bunkó? Tudod mit? Menj egyedül abba a nyomorult plázába, de nekem nincs kedvem hallgatni ezt a stílust. 

- Nekem sem az örökös nyavalygásodat! Nekem is van százszor fontosabb dolgom, de neeem jóbarátnő módjára elhívtalak plázázni, hogy ne érezd magad egyedül és esetleg bepasizhass! Plusz ingyen is vehetted volna a rucikat, meg minden cuccot is, mert nem én fizettem volna, de te elutasítottad! Sírjál csak Áron miatt léci, sírjál még! – „utasított”, majd a szobám ajtaját becsapva elviharzott. Nem tudom ki ez a fiú, de már is utálom. Hangussal már másodjára vesztünk össze szerda óta. Azért, mert hirtelen szókimondóbb lett és ez eléggé zavar, mert könnyen megmond mindent. Gondolom a fiúja miatt van ez az egész. De várjunk csak! Mi az, hogy nem ő fizetett volna? Lehet, hogy az a fiú! 

    Nagyon érdekelt, hogy ki Hanga megrontója, így amikor kiment a szobámból, gyorsan összekaptam magam és az ágyamra dobott összeállítást választottam, mivel nem volt időm arra, hogy most gondosan kiválasszam a megfelelő ruha összeállítást, majd rohantam is Hanga után. Még sminket sem tettem fel magamra, a hajamat is lóhalálában kötöttem fel és rohantam is (persze tartottam a tisztes távolságot, hogy ne sejtsen semmit se). Az utcából kiérve a liget felé tartott. Aha! Szóval a ligetben találkozik a fekete lovaggal és úgy indulnak a plázába. Engem ebbe akart belerángatni, hogy én legyek a harmadik, aki csak úgy lesz? De jó, hogy nem mentem bele! Mindenesetre ott leszek mögöttük, szóval tökre olyan, mintha elfogadtam volna az ajánlatot. Mindegy. Várjunk csak! Senki sincs a ligetben, csak Hanga sétál és meg sem áll. Hm… talán csak kitérőt tett? De minek? Legszívesebben utána kiáltottam volna, hogy most akkor hogy is van ez, de nem tehettem, mert lebuktam volna. Szóval csak csendben követtem és próbáltam halkan lépkedni, hogy a nagy csendben ne hallja meg a cipőm trappolását. Már majdnem ott voltunk a plázánál, mikor lekanyarodott egy utcára. De miéééért?! Ó, ide már nem követem! Egészen biztos, hogy a pasijához ment! Inkább megyek a pláza elé, ott úgyis sok az ember és el tudok vegyülni. De mennyit kellett várnom! Azt a türelmetlen és felőrlő félórát, amit a pláza előtt ácsorogtam! Közben még egy kisfiú ráejtett valami ragadós cukorkát a cipőmre. Végre megjöttek! Nem is, csak Hanga jött meg. Egyedül. Nem hiszem el, akkor minek tett ennyi kitérőt? Gyorsan be a plakát mögé! Amíg ott ácsorogtam egy kislány megszólította az édesanyját, hogy milyen életű plakátokat csinálnak, mikor elindultam a plakát mögül. Akkorát sikított, hogyha nincs vele az anyja, kirohan a kocsik közé. Végre bejutottam a plázába. Vacogva dörzsölgettem a kezeimet (elfért volna egy dzseki, de a nagy rohanásban elfelejtettem felvenni) és figyeltem a folyamatosan mozgó tömeget. Hangát viszont már nem láttam, teljesen eltűnt a látóhatárról. Nem hiszem el! Azért fagytam meg egész idáig, hogy elveszítsem?! Hurrá! Még pénzt sem hoztam, így most megfagyva vacoghatok egyhelyben és várhatom Hangát, amíg nem végez. De mi ez a csörgés a zsebemben? Nem hiszem el! Egy kis pénz! Ó már emlékszem honnan van. Anyu múltkor elkérte a kardimat, mert nem találta a sajátját és egy a méretünk. Pénztárcát viszont nem vitt, így a pénzt a zsebbe tette. Remek, akkor menjünk is és igyunk valami kellemesen meleget! Ahogy beálltam a sorba, megszámoltam mennyi apró maradt a zsebemben, de nem csalódtam, mert pont elég volt egy forró csokira. Ahogyan odafértem a pulthoz és megkaptam a forró csokimat már rontottam is ki a folyosóra. Csak a csokit bámultam és úgy sétáltam a tömeget kerülgetve, mígnem megcsúsztam és kiejtettem a kezemből. Szerencsétlenségemre egy fiú állt előttem én meg olyan pechesen csúsztam meg, hogy lefejeltem… a fenekét. Gyorsan felpattantam, de már mindegy volt, mert a forró csokim a fiú feje búbján landolt én meg vörösre váltott arcszínnel léptem volna elé, hogy tisztázzam a dolgokat, mikor megláttam, hogy kivel van dolgom. Áron felvont szemöldökkel fordult felém én meg legszívesebben fejvesztve menekültem volna a plázából, de nem tehettem, mert akkor azt hitte volna, hogy megvisel a szakítás, pedig én szakítottam vele, meg ilyenek. Bár mondjuk rá kellett jönnöm, hogy mindegy lett volna, mert ő maga is tudja, hogy megvisel a dolog, de azért égő lett volna így lerázni.

- Őőőő… izé… Bocs, csak megcsúsztam és… kiesett a kezemből a csoki forró… mármint a forró csoki! – Magyarázkodtam. Csoki forró? Hogy lehetek ilyen béna?! Áron még mindig felvont szemöldökkel vizslatott, majd elröhögte magát. 

- Tőled nem vártam volna mást – nevetett – amúgy az arcod is olyan.

- Mi? 

- Csoki forrós az arcod – röhögött, de nem sokáig, mert Kitti (az unokatesója, aki mellette sétált) közbeszólt.

- Neked meg a feneked! De nem kis helyen! 

- Basszus! Pedig ez új gatya! Te még mindig rá vagy kattanva a faromra – röhögött.

- Na, gyere már! Majd a vécében leszeded – karolta át a nyakát Kitti és elirányította a mellettünk lévő mosdóhoz, ahol elég sokáig ácsorogtunk, de végül Kitti megtörte a csendet – Na én nem várom meg ezt az idiótát, mert nem érek rá. Szia Iza! – Köszönt el.

- Szia! – Köszöntem mosolyogva, majd utána kiáltottam – Honnan tudtad, hogy Iza vagyok?

- Szerintem anyukád már mesélte! – Mondta hátra sem nézve.

Így történt, hogy újra találkoztam Áronnal. Most már értem! Ő nem haragszik rám, csak annyit mondott, hogyha megoldható ne nagyon találkozzunk, de ha egy véletlen baleset történik, akkor megmaradunk ugyanolyannak. Ennek valamilyen szinten örülök, de azért egy romantikusabb befejezésre számítottam. Mondjuk, amikor megszólalok, elhallgattat egy csókkal vagy csak megölel és szerelmes szavakat súg a fülembe. De kezdetnek ez is megteszi. Végül is jobb mintha egy szót sem szólt volna hozzám. Úgy gondoltam, hogyha már a vécénél vagyok bemegyek a női mosdóba is leellenőrizni magam, mert kíváncsi voltam, hogy látott Áron. A mosdóba belépve máris elborzadtam a látványtól. A hajam izzadtan és kuszán meredezett az égnek, az orrom totálisan piros volt az arcommal egyetembe, amin barna csoki csík folydogált le. Gyorsan rendbe szedtem magam, majd a budiból kilépve kiabálásra lettem figyelmes. Valaki a nevemet kántálta. Hátrafordultam és Hangát pillantottam meg felém loholva. 

- Iza! Végre már, hogy megtaláltalak! Az egész plázát végigüvöltöttem, és a budira gondoltam utoljára.

- Miért?

- Mert nem vagy abban az állapotban, hogy a budiban intézd a külsőd? - Csípett belém egyből – különben is, nem ez a lényeg, hanem nézd meg ezt! – Mutatott a telefonja képernyőjére, ahol az látszott, ahogy eltaknyolok és lefejelem Áron hátsóját a forró csokis arcommal, ő rá meg ráesik a csokim. 

- Hogyan lehet meg ez neked videón? 

- A Tibi vette fel a telómmal.

- A Tibi?

- A barátom. Tudom, reggel lehordtalak, hogy ne kérdezgess róla, meg minden, de muszáj, hogy elmondjam neked! Nagyon jó fej! Gyere bemutatlak titeket egymásnak meg a Ricsinek is!

- A Ricsinek?

- A legjobb haverja, ő is eljött, na gyereee már! – Kérlelt izgatottan.

Megmarkolta a karomat és elrángatott. Egy pillanatra még visszapillantottam a vécék irányába, ahol Áron mosolyogva figyelte, ahogyan elhurcol Hanga. De nem csinált semmit. Nem jött oda, hogy segítsen, nem ordított utánam, hanem hátat fordított és elment. Sóhajtva visszafordultam és nehezen viselve a rángatást, figyeltem hová visz Hanga. Egy szinttel lejjebb, valami butiknál álltunk meg (ahonnan tökéletesen lehet látni azt a helyet, ahol leégettem magam…) ahol két ürge várakozott, az egyik nagyokat szívott a cigijébe, a másik meg nyomkodta a telefonját. Mivel nem bírtam ki, hogy rendre intsem a szabályszegőt (tilos a plázán belül dohányozni) megszólaltam:

- Akármelyik is vagy Tibi vagy Ricsi, a plázán belül nem lehet cigizni.

- Leszarom – vonta meg a vállát. Hűha, gondoltam, hogy nem lehetnek valami jó emberek, na de hogy ennyire!

- Csak nem te vagy az a bula, aki eltaknyolt ott? – Bökött a fejével a felettünk lévő szintre a telefonos srác.

- De, ő az! Iza ő itt Ricsi, Tibi legjobb haverja. Ricsi ő itt a barátnőm, Iza.

- Csáó – nyújtotta felém a kezét. Abban az egy másodpercben, amíg hezitáltam, hogy most kezet fogjak-e vele, alaposan szemügyre vettem. Tökéletesen belőtt szőke haj, kis borosta az arcon, fehér póló, rajta egy farmer mellénnyel, amin kitűzők lógtak (valaki még ilyenkor sem fázik), sötét farmer csőnaci és fekete bakancs. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt helyes, de a stílusa abszolút nem volt szimpatikus. De mivel nem voltam barom, kezet fogtam vele. Rákérdeztem, hogy dohányzik-e, de ő hála Istennek rázta a fejét és általában a telefonos játékban elért eredményét mutogatta nekem, hogy mennyire csúcs, hogy ilyen gyorsan rekordot döntött és, hogy biztosan én vagyok a szerencsecsillaga. Hanga jót kuncogott rajta, közben a nekem be nem mutatott Tibivel enyelgett. A kis gonosz! Tudom mit tervezett! Össze akar hozni ezzel a Ricsivel! Hát még mit nem! Ricsi észrevéve a rosszalló fejrázásomat, felnézett a telefonjából és rám mosolygott.

- Mi az cica, csak nem ki akarod próbálni a Flappy Birdet? – Kérdezte, én pedig automatikusan lefagytam. 

1, Mi az, hogy cica? Nem járok vele, ráadásul nem is ismerem, szóval nekem ne cicázzon!

2, Most komolyan a fejrázásomból arra következtetett, hogy én játszani akarok a Flappy Birddel? Mondjuk az a kedvenc telefonos alkalmazásom és a rekordom is száz felett van, de nem hiszem, hogy egy fejrázásból arra kell gondolni, hogy én játszani akarok vele. Bár most, hogy belegondolok… Kedvet kaptam hozzá.

- Igen, szeretnék – válaszoltam és Ricsi habozás nélkül a kezembe nyomta a telefonját. Először tágra nyílt szemekkel gondoltam vissza az iménti jelenetre, majd feloldottam a telefont (nem volt rajta kód, így nem volt nehéz) és kikerestem a játékot. Ricsi mosolyogva figyelte, hogy narrátorként kisérem a játék eseményeit, mint például „hú, ez közel volt” vagy „vigyázz madár, ne menj bele!”. Egész sokáig elvoltam, mígnem felordítottam:

- Ez az! Megdöntöttem a rekordomat! Sőt, még a tiédet is megdöntöttem – nyomtam az arcába a telefon kijelzőjét, ahol az eredménynél háromszáz feletti szám szerepelt.

- Hű, köszönöm, hogy megdöntötted nekem – borzolt bele a hajamba, én meg hitetlenül ránéztem.

- Mi az, hogy neked? Miért pont neked döntöttem volna meg?

- Hát, mert az én telefonom játszottál.

- Ó, így már mindjárt érthető – nevettem el magam és kezdtem úgy érezni Áron után először, hogy jól érzem magam. Még ha nem is a legjobb társaságba kerültem. Tibi továbbra sem tűnt szimpatikusnak, mert a Hangussal való enyelgés közben is szívta a cigit. Pff… Ricsi viszont tök aranyosan viselkedett (leszámítva a „bula” és a „cica” szavakat). Elindultunk egy plázában lévő étterem felé, de én megtorpantam.

- Nos, srácok úgy gondolom, hogy itt elválnak útjaink, mivel én otthon ebédelek. 

- Jaj, mert? Anyuci bepöccen vagy mi? – Röhögött ki azonnal Tibi. 

- Nos, nincs is pénzem kajára meg hát… a telóm is lemerült – szemléltem a telefonomat, amit visszacsúsztattam a zsebembe. 

- Ne legyél hülye kislány – tette a vállamra a kezét Tibi – megvársz minket azon a padon – mutatott egy fehér pad felé, közben röhögött Hangával együtt a remek poénján.

- Ugyan skacok, majd én meghívlak – kotorta elő a pénztárcáját Ricsi.

- Mondtam, hogy megyek haza… 

- Az kéne, hogy újból szétfagyj! Ahogy látom még dzsekid sincsen és odakint meg esik. - Mutatott a tetőablak felé.

- Csak be van borulva. Attól, hogy szürke az ég még nem biztos, hogy esik.

- Dehogynem! Hallod, ahogy kopog az ablak?

- Még a zenét sem hallom a hangszórókból, nemhogy az eső kopogását…

- Mindegy, akkor is meghívlak! 

- Jól van, rendben – fogadtam el végül a meghívást, amire Hanga tapsikolni kezdett, Tibi pedig belecsípett a fenekébe. Hanga felvisított, majd hihetetlen természetességgel - mintha nem is plázában lennénk – lekapta a barátját. Sajnos ezt a jelenetet a közelben járőröző biztonsági őr nem hagyta szó nélkül, így odajött hozzánk és széthajtotta a turbékoló párt, majd megkérte őket, hogy ne nagyon csókolózzanak ilyen vadul, mert sok gyerek is tartózkodik itt. De Tibi mit sem értve a kérésből újból lesmárolta Hangát, ő meg vissza és a biztonsági őr nemes egyszerűséggel kivitte őket a plázából. Ricsivel ketten maradtunk és még mindig döbbenten bámultunk a kijárat felé, ahol az őr veszekedett (vagy inkább az őrrel veszekedtek) Hangáékkal. 

- Akkor… megyünk? – Vakarta meg a fejét.

- Inkább indulok haza – mondtam, de aztán megláttam, hogy Hangáék két perc kint léttől teljesen eláztak, úgyhogy módosítottam – Rendben, mehetünk, de aztán tényleg haza megyek.

- Azt kötve hiszem.

- Hülye vagy! 

- Mondja az, aki nyilvánosság előtt fejelte le egy fiú seggét.

Erre nem tudtam mit mondani, csak elröhögtem magam, majd Ricsivel együtt bementünk az étterembe. Mivel nem szerettem volna megterhelni a pénztárcáját, valami olcsóbb ételt választottam, de mégis finomat, hogy jól lakjak, Ricsi viszont majdnem az egyik legdrágábbat választotta. Amikor befejeztük az evést, nagyban megindultam a kijárat felé, de Ricsi megfogta a vállam. 

- Még mindig zuhog, először is veszünk neked egy kabátot.

- Ugyan már, kibírok egy kis zuhit. 

- Nem szeretném, hogy megfázz, na gyere! – fordult is meg egy bolt felé. Mivel nem tudtam mást tenni és nem szerettem volna egyedül hazamenni, ezért eleget tettem a kérésnek és Ricsi után mentem. A boltban tömérdek mennyiségű ruha volt, de én céltudatosan a kabátokhoz loholtam és kiválasztottam a legegyszerűbbet. 

- Te komolyan ezt szeretnéd? 

- Igen.

- Nem hinném. Nem is áll jól neked, meg szerintem szörnyen néz ki. Mit szólnál ehhez? – Emelt ki egy barna kabátot egy virágmintás, halvány rózsaszín sállal. Azonnal beleszerettem a választott kabátba (főleg a sálba), de úgy éreztem, hogy nem engedhetek meg ennyit magamnak (legfőképpen Ricsinek). A kabáton csüngött az árcédula és iszonyú drágának tűnt.

- Ezt nem veheted meg nekem! Túl drága… - húztam el a szám.

- Ugyan már! Ne nevettess! Megveszem, mert látom, hogy tetszik neked, ráadásul még jól is áll.

- És, ha nem ennyi a méretem?

- Próbáld fel.

Azzal felpróbáltam a kabátot a sállal együtt, ami pontosan a méretem volt. Ahogy kiléptem a próbafülkéből, Ricsi egy szerény mosollyal jelezte, hogy rám öntötték. Gyorsan levettem, aztán indultunk is fizetni. Szegény Ricsit jól megkopasztottam, mert az eddig telipakolt pénztárcája totál üres lett. A boltból kilépve felkaptam magamra a kabátot és a sálat, majd odasétáltam Ricsi mellé.

- Majd visszafizetem.

- Ugyan, úgy sem fogod, meg nekem nincs szükségem a pénzedre, vedd úgy, hogy ajándék.

- Dehogynem! Vissza fogod kapni! 

- Nézd már! – Hagyta figyelmen kívül a mondatomat – Beszarok, hogy ezek még mindig smaciznak! 

- Nem hiszem el! Szakad az eső ezek meg megvártak minket.

Hipersebességre kapcsolva kirohantam a szakadó esőbe és szétugrasztottam őket.

- Ú, jó a kabid – dicsérte meg Hanga az újonnan szerzett kabátomat.

- Kitalálom, Ricsi vette neked. Pff… Ez a nyomorék minden nőjének vesz valamit, de ti meg se háláljátok! Kivéve az én szerelmem – kapta le újból a barátnőjét. Most komolyan, ezek mindenáron be akarják bizonyítani, hogy együtt vannak vagy mi? De engem már eléggé idegesít. Ráadásul hála ennek a Tibinek, lelkiismeret furdalásom lett a mondandója miatt, hogy kicsaltam Ricsiből egy csomó pénzt. 

- Ugyan már Tibi. Megláttam ezt a kabátot és elképzeltem benne, inkább megvettem neki, mert tök jól állt rajta – füllentett.

- Mondjuk, ahogy mondod, tényleg remekül nézel ki benne! Fú, nem hittem volna, hogy még kabát alatt is kidomborodik a melled! – „dicsért” meg Tibi.

- Na, én most már tényleg megyek. Sziasztok! – Integettem, majd gyorsan hazaloholtam.

Otthon anyu várt az ajtóban.

- Végre, hogy itt vagy! Hol a csudában jártál? Egy szót sem szóltál, hogy elmész itthonról! És mi ez a kabát? 

- Őőőő… - na erre totál nem számítottam. Gyorsan végigfutattam az agyamon egy egyszerű gondolatmenetet, arról, hogy mit kéne beadnom. Végül emellett döntöttem – A plázában voltam, mert úgy gondoltam, hogy ideje kimozdulnom. Úgyis folyton panaszkodtál azon, hogy mostanában be vagyok zárkózva a szobámba. Úgy döntöttem, hogy nem unatkozok, így elmentem. Nem vittem dzsekit és elkezdett szakadni az eső, nem akartam megázni, ezért vettem egy kabátot.

- Enni ettél? Mert az ebéd az asztalon van, bár szerintem már kihűlt. 

- Igen, ettem. 

- Örülök, hogy nem a szobádban rostokolsz, de mielőtt elmész, igazán szólhatnál, vagy máskor vigyél magaddal mobilt és értesíts! 

- Volt nálam, csak lemerült. 

- Akkor indulás előtt mindig nézd meg, hogy fel van-e töltve.

Miután újradumáltuk anyuval vagy hatszor, hogy máskor szóljak, legyen nálam telefon témát, felmentem a szobámba és bekapcsoltam a laptopom. Felmentem Facebookra böngészni és egy ismerősnek jelölés fogadott. Fazekas Richárd ismerősnek jelölt. Rámentem az adatlapjára és egyből rájöttem, hogy ez az a Ricsi, akivel ma találkoztam. Gyorsan visszajelöltem és egyből bevillant egy ablak.

Fazekas Richárd: Szia cica:$

Izabella Róner: Nem vagyok macska.

Fazekas Richárd: Tudom.

Fazekas Richárd: J

Izabella Róner: Amúgy nagyon köszi a kabátot és az ebédet is!:) Majd visszafizetem az árát. Eskü!

Fazekas Richárd: Mondtam, hogy ajándék volt te lüke;D

Fazekas Richárd: Egyébként mi a Skype neved?

Megírtam neki, aztán rögtön fel is hívott és beszélgettünk. Nagyon sokat nevettem, mert mindig mondott valami vicceset, közben meg kérdezgettem kicsit. Tizenhét éves, hamarosan tölti a tizennyolcat és imádja a rock zenét a rappel együtt. Hamarosan elkezd vezetni tanulni, egyetemben is gondolkodik. Milyen érdekes, hogy ez a Ricsi milyen normális és mégis egy olyan tapló a barátja, mint Tibi, aki ráadásul beszédítette az én barátnőmet is… Mindenesetre majdnem tízig beszélgettünk és küldtünk egymásnak linkeket (én természetesen a Linkin Parktól küldtem zenét J ). Mikor már iszonyatosan fáradt voltam, elköszöntem tőle és kinyomtam a gépem. Elterültem az ágyamon és mosolyogva bámultam a plafonra. Jó ötlet volt követni Hangát, mert így megismertem Ricsit, aki igazán figyelmes velem és még akkor is megvesz nekem dolgokat, hogyha én nem kérem. Nem lehet neki nemet mondani! De én akkor is ki fogom fizetni!