Szeptember 2., kedd

Egy átlagosnak ígérkező nap. Reggel csak úgy kipattantam az ágyból, mert vártam a mai napot. Így van ezzel az ember vagy két hétig, utána meg mégis csak iskola az iskola, így a tanulás is el fog kezdődni. Mivel a meteorológus azt mondta, hogy ma is kellemes idő várható, így csakugyan ujjatlan felsőbe bújtam és egy farmer sortot választottam mellé. A szandi maradt, a táska a nagyobb, sötétkék válltáskára váltódott, ami teli volt könyvekkel. Anyu még otthon volt és csinált nekem szendvicset. Egy tányér müzli volt a reggelim, majd az elkészült szendvicset betettem a táskámba, nyomtam anyu arcára egy puszit és elindultam. A biciklimet lelakatolva rápillantottam a kulcstartómon csüngő szekrénykulcsra is és rögtön elmosolyodtam. A bejárati ajtóhoz lépve megpillantottam Zoét, aki telefonált, így jobbnak láttam, ha nem zavarom, ezért csak intettem neki és tovább mentem. Az aulán áthaladva kakaós csiga illat csapta meg az orrom, de mivel nem hoztam pénzt nem vehettem, kénytelen voltam ellenállni az eszméletlenül csábító illatoknak. A terembe beérve elfoglaltam a helyem és mosolyogva körbenéztem a termen. Robi Endrével tárgyalt valamiről, Bence Tomival hülyült, Molly pedig egymagában ült és engem vizslatott. Mikor ránéztem egy szimpla „Mi van?” kijelentéssel üzente, hogy ne bámuljam. Aha, szóval ő ok nélkül bámulhat, de én nem nézhetem. Érthető. Szép lassan érkeztek a többiek is, Zoé is beténfergett a terembe és a padjára tette a töri könyvét, majd elegánsan elhelyezkedett a székén és várta, hogy becsengessenek. Háromnegyed nyolckor. Hanga is megérkezett, köszöntünk egymásnak és elkezdtünk csevegni.

- Nézd – vett ki a táskájából pár képet – én ezeket ragasztom a boxomba.

- Juj, én teljesen elfelejtettem, pedig akartam nyomtatn
i –mondtam csalódottan.

- Esetleg adhatok neked – nyújtotta felém a képeket – ha valamelyik tetszik, akkor szívesen odaadom. – mosolygott.

- Köszönöm! – bólintottam vidáman. – Hmm… Lássuk csak… Ez! Ez a kedvencem! – mutattam az egyik képre, ahol kedvenc karakterem félig átváltozva volt.

- Rendben odaadom – nyomta a kezembe a képet.

- Amúgy, köszi, de nem kérek többet, majd holnapra nyomtatok úgyis. – jelentettem ki.

- Ahogy gondolod – bólintott.

Nyolc óra előtt tíz perccel már mindenki megérkezett. Éppen a képet nézegettem, amit Hangától kaptam, amikor fél füllel hallottam egy beszélgetést:

- Az a csaj nagyon bejövős! Szőke, egyenes hajú, érett lányról van szó! – mondta szinte elájulva az egyikük.

- Nem gondolod, hogy ez még korai?

- Á dehogy, ha lányokról van szó, sosincs korán.

- Amúgy hányadikba jár?

- Tizenegyedikes – ámult el újból.

A két fiú, akik beszéltek Ádám és Áron voltak. Áron már is a lányokra koncentrál. Talán Robinak igaza van és lehet, hogy nem éppen a tanulásra fognak figyelni, de attól még nem hiszem, hogy olyan rossz emberek lehetnének. Mindenesetre tovább vizsgáltam a kezemben tartott képet és újra arra a megállapításra jutottam, hogy a kedvenc képem. Egy pillanatra behunytam a szemem és sóhajtottam. Mikor kinyitottam, egy árnyékot láttam. Tomi volt az.

- Rajongó vagy?

- Igen, ez a kedvenc képem – újságoltam el neki a megállapításomat.

- Én is bírom ezt az animét, de inkább mangában olvasom.

- Úgy is érdekes lehet – értettem egyet.

Megkezdődött az első óra, ami töri volt. Mivel még nem érkezett meg a tanár, folytattuk a csevegést, így én Tomival csevegtem zenékről, meg sorozatokról. Egyszer csak magassarkú kopogására lettünk figyelmesek. Hamarosan nyílt az ajtó és egy alacsony termetű, szőke hajú, fiatal nő lépett be a terembe. Mosolyogva végig mért minket, majd bemutatkozott:

- Sziasztok! Én Kocsis Enikő vagyok, 26 éves – húzta még nagyobb mosolyra a száját a tanárnő.

- Jó napot tanárnő! Én meg Bulatovicz Ádám vagyok 25 éves! 

- Látom, járnak ide humoros gyerekek is. – jelentette ki, majd a sokadjára elsütött poént, egy szemforgatással díjazva utasított minket, hogy vegyük elő a füzetünket, mert ismétlünk. Valóban nem tréfának szánta, mert egymás után tette fel az ötödikes anyag kérdéseit, amik válaszát a füzetbe kellett írni. A tíz kérdés elhangzása után, újra feltette a kérdéseket és várta, hogy válaszoljunk. Igazából írtam a kérdésekre választ, de nem tudtam, hogy jók-e vagy rosszak, így motyogtam, de erőt vettem magamon és jelentkezni kezdtem. Meglepő módon az én karommal egyszerre lendült fel a szomszéd padban ülő Áron karja is. A tanárnő hálás pillantásokkal köszönte meg, hogy nem hagyjuk cserben és felszólított arra, hogy közösen olvassuk fel az első kérdésre adott választ, ami szinte teljesen megegyezett,  ezután mosolyogva összenéztünk és vártuk, hogy mikor hangzik el a következő kérdés. Na, jó az, hogy először és másodszor is megegyeztek a válaszaink, az még oké, de az, hogy az utolsó kérdésig ugyanaz volt… Mindketten elröhögtük magunkat, Kocsis pedig örömmel firkantott be egy ötöst a naplóba. Éljen az első ötösöm! Az óra következő része annyival telt, hogy átbeszéltük az őskort, meg úgy mindent, amit eddig tanultunk és ezzel vége is lett az órának.

- Ti aztán nem felejtettetek el készülni az órára – veregette meg a vállam Ádám, aki éppen Áronhoz tartott.

- Viccelsz? Törire tanulni? Minek? – röhögött Áron.

- Vááárjatok! Ti azt mondjátok, hogy nem is szoktatok tanulni törire? – Ráncolta a szemöldökét Hanga.

- Igazából nem. Szerettem és még most is szeretem a törit. Így nem nagyon szoktam rá készülni. – vontam vállat.

- Mintha nem lennétek emberek! – nézett rémülten Tomi, aki hátrálva lépett ki a teremből.

Még mindig a törin vihogtunk, amikor valaki megfogta a vállam és elrántott. Robi volt az. A vállamat fogva kitolt a teremből a folyosóra én meg kérdőn felé fordultam:

- Mi a fene bajod van? – kérdeztem eléggé fennhangon.

- Csak gondoltam elmehetnénk beszélgetni a padhoz.

- Ehhez pedig ki kellett, hogy tolj a teremből, mikor éppen beszélgettem? Ha beszélgetni szeretnél velem, akkor kérdezd meg, hogy akarok-e. Különben is eddig nem nagyon voltál szociális lény nemde? – vontam fel a szemöldököm.

- Igaz. Bocs. Menj vissza, ha gondolod – vakarta meg a fejét, majd sarkon fordult és elment.

Értetlenül néztem utána és egyáltalán nem értettem, hogy mire volt ez jó. Nem is nagyon beszéltünk. Ha elég régóta ismernénk egymást és egy vészhelyzet miatt rángatna el, akkor megérteném, de még alig ismerem és nincs is vészhelyzet, mert csak beszélgetni akart velem. Mindenesetre visszamentem a terembe és a többiekre néztem, akik már nem dumáltak. Leültem a padom tetejére és összekulcsoltam az ujjaimat. Nem tudom, hogy mire volt ez jó nekem, de elfoglalt. Matematika óra következett. Mégpedig dupla óra. Gyorsan lepattantam a padtetejéről és előszedtem a matek cuccom és, mint valami angyal, helyet foglaltam. A terembe egy idősödő nő lépett be és üdvözölt minket. Nem tudni, hogy boldog volt-e vagy ideges, mivel elég monoton tempóban beszélt és a szája is egyenes volt. Mikor elmondta becses nevét, mind leülhettünk a helyünkre (mert eddig állnunk kellett) és elővehettük a régen látott matematika tankönyvet. Jernyik nem teketóriázott, hanem egyből el is kezdte magyarázni az anyagot. Mindenki unottan figyelte a fabábuként magyarázó Jernyiket és nagyokat pislogva azon volt, hogy el ne aludjon. Én első órában még egészen lelkesen koncentráltam, viszont második órára az agysejtjeim abbahagyták a koncentrálást. Így elővettem a kis képecskét, mert még nem sikerült felragasztanom és azt elemezgettem. Ma már sokadszorra állapítottam meg azt a tényt, miszerint ez a kép a kedvencem, és mivel nem volt mit nézni a képen visszatettem a padomba és tettem egy gyors körbetekintést a termen. Szinte mindenki aludt (Bence tényleg bealudt, de úgy látszik, hogy szegény tanárnőt nem nagyon izgatta, hogy érdekel-e minket az órája, csak darálta az anyagot). Már én is a szememet készültem behunyni, mikor csengőszóra mindenki felkapta a fejét és pakolászni kezdett. Szünetben Molly menőzött gördeszka tudásával, amit Ádám értékelt is, de Áron lenézően megjegyezte, hogy „az ő deszkatudása, annyit ér, mint egy arany, amit nem találtak meg”. Erre mindenki egy jóízűt mosolygott, Molly pedig vörösödő fejjel elviharzott, miszerint „szemetek” vagyunk. Ki akartam fújni az orrom, így kutakodni kezdtem a táskámban, mire pénzcsörgésre lettem figyelmes. Előhalásztam a pénztárcámat a táskámból és belelesve láttam, hogy igen teli van. Nyomban lementem a büfébe venni valamit, mert erősen korgott a gyomrom. Kakaós csigát akartam, de addigra elfogyott. L

    Angol órán egy igazi angol származású tanárral ismerkedtünk meg, Smith tanár úrral. A tanár úr vezetékneve eredetileg „Kovács”, de édesanyjával élt Angliában, aki angol volt és angol nevet adott neki és csak nem rég tért vissza Magyarországra. Természetesen tudott magyarul, de a kiejtése nem volt tiszta, így nem sok mindent lehetett érteni, de ügyesen kisilabizáltuk a mondandóját és beszélgettünk egy kicsit magunkról. Nagyjából ezzel el is telt az angol óra, majd jött a rajz. Tudtuk, hogy az osztályfőnökünk lesz a rajztanárunk, így Bácskait mosolyogva köszöntöttük. 

- Gyerekek, tudom, hogy ez nem osztályfőnöki óra, de most fontos megbeszélni valóink vannak! – tapsolt egyet az osztályfőnök – A hátralevő három napban választhatjátok ki a második nyelvet. A héten heti négy órában tanuljátok a másik nyelvet, így holnap dupla óra, csütörtökön és pénteken egy órában lesz. Összevontan lesztek az idősebbekkel, akik már máshol járnak, de két évig foglalkoztok az alapokkal utána az alapfokú nyelvvizsgát teszitek le, majd a hátralevő két évben pedig a középfokúra gyúrtok. Holnap a németet és az orosz órát nézhetitek meg, csütörtökön a franciát pénteken pedig az olaszt. 

- Remek én tuti németet fogok! – csillant fel Hanga szeme.

- Én majd az órák alatt döntöm el, kíváncsi vagyok, hogyan tanítják a nyelveket. Tehát a tanárok munkája is szerepet fog játszani a döntésemben. – közölte Robi.

- Én is németet fogok – mondta Tomi.

Mindenki elkezdte mondani, hogy szerinte melyik nyelvet fogja tanulni. Én a franciára teszem a voksom, de Robinak valamilyen szinten igaza van, mert úgy csak élvezetesebb tanulni egy nyelvet, ha maga a tanár is jól tanítja és közvetlen a diákokkal (nem olyan, mint a matektanár). 

- Amúgy az eddigi órák hogyan teltek? – érdeklődött Bácskai.

- Rendben! – feleltük egyszerre.

- Annak örülök. Na, de akkor a rajzóra az rajzóra, szóval vegyetek elő egy lapot és rajzoljátok le legjobb nyári élményeteket.

Én a „sziklamászást” választottam és megrajzoltam magam, ahogyan a sziklát fogom egy kézzel és az arcomon a rémültség látszik, vállig érő, közepesen hullámos hajamat pedig erősen hátrafújja a szél. Nem is lett olyan rossz, még színezés után sem. Nagy büszkén beadtam a rajzom és visszaültem a helyemre, majd vártuk, hogy Bácskai megnézze őket.

- Gyerekek, attól, mert nem osztályozom le a rajzaitokat lehetett volna igényesebb munka is! Meg például nem hiszem, hogy az a legjobb élményed Iza, hogy le akarsz esni a szikláról! - Nézett rám és körbemutatta a rajzom. – Ja, és Ádám ez a fekete lap, középen egy citromsárgára színezett folttal mi lenne?

- Egy koncert.

- Tessék?

- Csak éjszaka, a feketeség a tömeg, a kis folt pedig a színpadon világító fény. – magyarázta.

- Jó. Zorka, mik ezek a szívecskék benne különböző fiúnevekkel? 

- A fiúk nevei, akik megtetszettek, és akikkel jártam.  Rózsaszín szívben vannak, akik tetszettek, pirosban, akikkel jártam.

Bácskai egy fejcsóválással értékelte műveinket, mire kicsöngettek és mehettünk öltözni, mert tesi óra következett. A suli boxomhoz érve, gyorsan kirángattam a benne lévő tornazsákom, majd, ahogy becsaptam a szekrényajtót, nagy lendülettel fordultam jobbra, de nem láttam, hogy a szomszéd szekrény ajtaja nyitva van, így óriási erővel csapódtam neki.

- Úúúú, jól vagy? – kérdezte egy kicsit aggódva Áron.

- Aham, nem vészes – simítottam végig az orrom.

- Ezer bocs! 

- Á, semmi! – mosolyogtam rá, majd visszafordulva még eszembe jutott valami – Ja, és kövi töri órán megismételjük? – vigyorogtam.

- Mindenképp – válaszolta nevetve.

A tesióra az a-sok társaságában történik. Közös a tesi tanárunk, Orovecz Péter. Sikeresen átöltöztünk és bementünk a tornaterembe, ahol a tanár beállított torna sorba (fiúk és lányok külön). Balról Zoé állt mellettem (ez azt jelenti, hogy magasabb vagyok nála, hah!), másik oldalt meg egy a-s lány, azt hiszem Denisszának hívták. Bemelegítőként két tornatermi kört futottunk, majd gimnasztika és futóiskola. Az óra végére jól elfáradtam, de jól esett. Első rendes tanítási nap, mondjuk, minden jól esik, kivéve a karó. A tornazsákomat visszadobva a szekrényembe, eszembe jutott, hogy a Hangától kapott képet még mindig nem raktam ki, gyorsan visszaszaladtam a terembe, összepakoltam a cuccom és Hangától kértem celluxot, hogy rá tudjam ragasztani. Hangával együtt mentünk haza egy darabig, amikor lekanyarodott balra én meg még egy utcával később jobbra kanyarodva tekertem haza. Otthon átnéztem, hogy holnapra mit kell tanulni, és mivel nem sokat benyomtam a laptopom felnéztem a közösségikre. Facebookon bejelölt Áron. Visszajelöltem és láttam, hogy Hanga fent van.

Hanga Trómer: Na nyomtattál képeket??

Izabella Róner: Még nem, mert anyu ül a másik gépnél. :/

Hanga Trómer: Vigyek még képeket??

Izabella Róner: Nem, nem kell! :D

Hanga Trómer: Ok J Hogy van az orrod??

Izabella Róner: Óóóó szóval mondták? Amúgy miért írsz mindig két kérdőjelet? 

Hanga Trómer: Aha, Áron mondta Ádámnak én meg pont hallottam, miért talán baj??

Izabella Róner: Nem. :D

Hanga Trómer: Skype??

És elkezdtünk Skype-olni. Elkezdtünk vitatkozni azon, hogy miért ír annyi kérdőjelet, és mindketten röhögve keresgéltünk ellenválaszt egymás mondandójára. Ezzel elvoltunk egészen este hatig. Khm.. Ami azt illeti, 2 órát beszéltünk.