November 10., hétfő

Sziasztok! Most egy hétre elutazom Párizsba, így gondoltam, hogy hagyjak valamit magam után, írtam egy részt. Nem túl hosszú, de legalább addig is van mit olvasni. Jó olvasást!:)

És igen, elérkezett az angol TZ, amire be kell vallanom alig készültem. Túl egyszerűnek tűnt, nem éreztem szükségét annak, hogy tanuljak. Amint megkaptam a lapot, írni kezdtem, de egy némelyik feladat problémásnak bizonyult, de alig két perces fejtörés után ráeszméltem a megoldásra. A szerintem helyes megoldásra. A sikeresnek érzett angol doga után siettünk öltözni, hiszen tesi következett. Az öltözőben ment sutyorgás, amit én csak bamba fejjel figyeltem. Mikor Hanga belépett az öltözőbe, lehuppant mellém és mosolyogva fürkészett.

- Mit figyelsz ennyire? – Pislantott kettőt.

- Szerinted mi lehet a téma ott? – Mutattam az a-s lányok felé. 

- Jaj, hát tudod! Ugye a Kincső elment és úgy volt, hogy vesznek fel a helyére mást, de még nem találtak jelentkezőt. 

- Nem! Te is csak a buta pletykákat hallgatod! – Fordult felénk az egyik a-s lány. – Pont arról van szó, hogy megvan az új osztálytársunk. 

- Nem úgy volt, hogy egyel kevesebben lesztek? – Értetlenkedett továbbra is Hanga. 

- Hjaj, nehéz eset vagy – legyintett a lány, majd visszafordult a tornacipőjét kötni és úgy folytatta – túlságosan a pletykáknak hiszel. Ki mondta neked, hogy nem kapunk új osztálytársat?

- Hát, igazából senki, csak hallottam, ahogy mondják. 

- Mindig is utáltam az ilyen hülye pletykákat.

- Ez végül is nem akkora dolog. Mi lett volna, ha másról pletykálnak? Például, hogy miért szakítottál a pasiddal, amiből aztán „miért hagytad ott a pasidat?” lesz. 

- A pasikról jut eszembe, – fordult újra felénk – A te barátodat véletlenül nem Tibornak hívják? – Mutatott Hangára.

- De, de ő tizennyolc éves, nem hinném, hogy ő lesz az új osztálytársatok – nevetgélt kínosan.

- Ó, értem. Csak mert Tibornak hívják a mi kedves újoncunkat – mosolygott ördögien, majd kiment az öltözőből. Hangával egymásra néztünk, aztán úgy döntöttünk, hogy nem foglalkozunk az egész üggyel. Ha jön új diák, akkor had jöjjön. 

    A tesi végén a dráma tanárnő lépett be a tornaterembe. Nagy izgalommal az arcán folyamatosan keresett egy személyt, aki nem más, mint én voltam.

- Jaj, Izukám! Csak egy percre! – Kiáltotta felém. Álljunk csak meg! Mióta vagyok „Izuka”? Ráadásul az ő Izukája? Kérdőn felvontam az egyik szemöldökömet, majd amikor kíjebb húzott, lelkesen belekezdett a mondandójába.

- Csak annyit szerettem volna, hogy ma neked meg Árikának maradnia kellene még szakkör után gyakorolni azt a jelenetet. 

- De Áron nincs suliban – ráztam a fejemet. Ma ő és Endre hiányoznak. 

- Már elértem a mobilkészülékén keresztül. – Micsoda?! A tanárnőnek megvan Áron telefonszáma?! – Azt mondta, hogy háromra visszaérnek arról a vizsgálatról vagy miről és így el tudjuk próbálni. – Nem úgy volt, hogy tegnap hazaengedik a kórházból? Esetleg még nem volt jól, ezért maradnia kellett? Tök értetlen fejet vághattam, mert a tanárnő még meg is suhintotta a kezét előttem, hogy akkor rendben van-e a délután. Egy apró bólintással indultam (volna) vissza a többiekhez, mikor feltűnt, hogy a kilencedikesek többsége kifelé tart, így egyértelművé vált számomra, hogy az órának vége. Gyorsan visszaöltöztem, nem időztem sokat és előpakoltam irodalomra. Óra közben ment a beszélgetés, Zorka és Dorka összekaptak valamin, Hanga rajzolgatott a füzete hátuljába, Bence röhögött valamin, Edit pedig figyelt. Én is firkálgattam a tolltartómat, a bal kezemmel támasztottam meg az államat és végig futottam egy gondolatmenetet arról, hogy túl sokat gondolkozok és, hogy le kéne róla szokni. Nem is koncentráltam tovább a magam gondjaira, hanem az órára pillantottam és megpróbáltam lerajzolni magamat mangafiguraként.

    Órák után megebédeltem és indultam is drámára. Az aulában láttam a már várakozó diákokat, közöttük is megpillantottam a kicsit megviselt fejű Áront, aki jót nevetett valamin az egyik felsőbb éves sráccal. Robi mellettem ténfergett, Anett pedig csevegett néhány lánnyal. A tanárnő már suhant is felénk, hogy induljunk a foglalkozásra és szépen beterelt mindenkit a drámaterembe. Nagy izgalommal ültem le, elővettem a szerepemet és átolvasgattam. Rájöttem, hogy sok szerelmes szövegem van. Egy apró nyelvnyújtás után (nem vagyok az a nyálas fajta, de hát ez van, el kell játszani és kész), kezdtük is a próbát. A darab arról szólt, hogy én, mint a nemes hölgy dühöngök, hogy az apám egy olyan férfihoz akar hozzáadni, akit nem szeretek. Egyszer viszont meglátom, hogy megüt egy másik asszonyt, így még jobban meggyűlölöm és elmegyek világgá. Útközben találok egy családot, akik nagyon szegények és mégis befogadnak magukhoz, mivel otthonom nincs. Elég hideg van, tél, fogy a fa is, így sokszor fagyoskodnak, majd a család barátja lesz az én választottam. Most úgy nagyjából ennyi. Izgalmasan hangzik az biztos. A próba annyiból állt, hogy kétszer elolvastuk a szöveget, utána az első részét gyakoroltuk. Vagyis azt, amikor én bosszankodok a férjjelöltemen. Amikor ezt úgy ahogy tökéletesre csiszoltuk, még éppen el tudtuk kezdeni a második részét is, de azt már nem tudtuk teljesen kidolgozni, mert lejárt az idő. Legalábbis a többieknek mindenképp. Én meg Áron még ott maradtunk. A tekintetemmel folyamatosan kerestem, hogy hová tűnt, mert akkor csak a tanárnőt láttam, de Áront sehol sem. Míg egyszer csak éreztem egy leheletet a nyakamnál. 

- Nézz körül jobban – suttogta, majd előbukkant mögülem. Úgy éreztem magamat, mint egy krimiben, amikor a gyilkos váratlanul mögéd settenkedik és belesúg valamit a füledbe, utána pedig megöl. Értetlenül bámultam rá, mire megfordult és mélyen a szemembe nézett.

- Tudom, hogy engem kerestél a szemeddel – kacsintott egy megnyerő mosoly kíséretében, amikor is nem a dráma tanárnő kettőt tapsolva vezetett minket magához. 

- Na, akkor gyerekek tudjátok miért vagytok itt nem? – Tette csípőre a kezét a tanár. 

- Persze. 

- Mindketten csókolóztatok már, nem igaz?

- Ja – rántott vállat Áron. Én csak Áronnal csókolóztam. Legalább az előkészületek megvoltak. Pff.

- Akkor meg tudnátok nekem mutatni, hogy körülbelül milyen stílusban csináljátok? – Kérdezősködött a tanár. A mellettem álló Áron nem szólt, hanem felém hajolt és megcsókolt. Váratlanul ért meg minden, de ez teljesen más volt, mint amit korábban kaptam. Nem volt varázsa, elvégre csak egyfajta „színészi” csók volt. Nem érződött benne az, ami korábban. A tanárnő utasítására persze többször is elismételtük különböző pózokban, majd megtaláltuk a tökéletest. 

- Kedveseim, úgy csináljátok, mint a profik! Majd ha szólok, akkor még összeülünk és gyakoroljuk kicsit, de az is lehet, hogy erre nem lesz szükség. Majd meglátom, rendben? Most pedig indulhattok haza! – Mosolygott ránk, majd integetett, mi meg kimentünk a teremből. 

- Jössz velem? – Nézett rám. 

- Miért ne? – Mosolyogtam rá, aztán elindultunk. 

A suliból kiérve, a kapun át egészen csendesen baktattunk egymás mellett, míg nem kibukott belőlem egy kérdés. 

- Mi volt a kórházban? 

- Pihentem – érkezett a válasz. 

- Mikor engedtek ki?

- Tegnap délután már otthon voltam.

- Akkor ma mégis milyen kivizsgáláson voltál?! – Néztem rá kétségbeesett arccal. Ő csak hidegen felém fordult és hosszas szünet után válaszolt.

- Egy egyszerű kivizsgáláson – mondta, mintha semmi rossz dologról nem lenne szó. Legbelül tudtam, hogy valami nincs rendben Áronnal. De a ridegsége miatt nem meredtem részletesebben kérdezgetni. Onnantól kezdve némán sétálgattunk egymás mellett. Ott, ahol el kellett válnia utunknak, el is vált. Hideg volt, és átfagytam, de mégis utána néztem. A kezét zsebre dugta és úgy sétált el. Egy hatalmas sóhajjal fordultam az én otthonom irányába és kezeim dörzsölése közben folyamatosan fújtam ki a hideg levegőt a számon. 

    A szobámban csendben feküdtem, aztán amikor meguntam a fekvést, a könyveimet néztem a polcon. Levettem egy könyvet a polcról, aztán elkezdtem lapozgatni, mígnem magával ragadott a történet és sikerült az egész napot mellette töltenem. Este kilenckor jöttem rá, hogy még van leckém is, amit hamar összecsaptam és úgy dobáltam bele a könyveket a táskámba. A gépen bekapcsoltam néhány zenét és úgy mélyedtem bele az olvasásba. Hajnali kettőkor sikerült letennem a könyvet, amit sikeresen kiolvastam. Most ilyen kedvem volt. 

November 8., szombat

A mai nap mentünk forgatni Ádámékhoz. Én kettőre mentem, anyuék hatkor jöttek a vacsorára. Ádáméknál már mindenki ott volt, aki akkor számított, én voltam az utolsó, aki hiányzott. 

- Mi lenne, ha a deszkázással kezdenénk? 

- Persze, dögöljek itt amíg ti leforgatjátok azt a szart… - mormogta Áron.

- Én úgyis kíváncsi vagyok a deszkás tudásodra – bólogatott Molly.

- Áron, neked úgy sincs más programod mára, minthogy kiverd magadból a másnaposságot, nekem viszont van programom – mosolygott elégedetten Bence.

- Nem a Denisszával randizol? – kérdezett rá Ádám, folyamatosan a vállát bökdösve.

- Deeee.

- Azért még igazán nem kell sietni… 

- Mondtam, hogy ne igyál, de te…. – rázta meg a fejét Ádám.

- Nem én választottam a piát, a pia választott engem – viccelte el Áron.

- De most nem kéne…

- Hagyjá’ má’! 

- Ilyenkor hagylak is… 

- Akkor csá – állt fel a székből és vánszorgott az ajtó felé.

- Nem ezt értettem az „ilyenkor hagylak is” alatt! Ezt le kell forgatnunk.

- Komolyan, nem értem, mi a francért vállaltad el a reklám készítést baszd meg?!

- Gondoltam hírnevet szerezhetnénk az egyesületeknek… te is belementél, úgyhogy maradj a seggeden! 

- Pff – pöfékelt, majd ledőlt a kanapéra.

- Akkor deszkázásra fel! – tapsolt kettőt Ádám, majd mindenki, aki számított elindult. A deszkás reklámfilmet egy parkban forgattuk le, afféle deszkás parkban. Én, mint operatőr az állványra pakolva a kamerát hallgattam Ádám kívánságait a filmmel kapcsolatban. Még szeptember elején volt az a kívánsága a Hip Hop egyesületnek, hogy legyen egy ilyen reklámja, amivel csalogathatják az embereket, de ugye Molly deszkázik is, így gondolta, hogy a deszkás egyesületnek is lehetne egy ilyen kis videója. 

- De várjatok! – Kértem egy kis figyelmet. – Ti akkor most mind egy helyre jártok Hip Hopra, meg deszkázni?

- Ja. Molly már régóta jár táncra – helyeselt Ádám.

- Akkor hogy lehet, hogy Áron nem ismerte meg első nap? 

- Bulatovicz, ha elmeséled neki….! – Fenyegetőzött Molly. 

- Azért mert Mollynak akkor még a háta közepéig ért a vörösesbarna haja és csak suli előtt sikerült neki átalakítani magát így a gólyatábor napján, amikor beállított én is fiúnak néztem – röhögött Ádám.

- Szóval ti már suli előtt ismertétek egymást? Az tök jó! 

- Valakinek jó, valakinek nem – vonta meg a vállát Ádám.

- Ezzel mire célzol?

- Áron és Imi világéletükben küzdöttek a másik ellen. Mindig a másikban látták az ellenfelet. Mindenben versenyeztek egymással és ha a másik veszített, akkor kitalált valami baromságot, amivel mélyebbre taszította a másikat. 

- Elverlek te barom állat, ha még többet kotyogsz! – Szorította ökölbe a kezét Molly. 

- Na, de elég a csevegésből! Kezdjük a deszkázást. 

- Amúgy, Molly, neked nem lett volna muszáj kijönnöd ide, elvégre te nem deszkázol.

- Mi az, hogy nem?! Én igenis deszkázok, abban is jobb vagyok, mint Áronka! 

- Mondjuk, mert ő nem gördeszkázik? – Tettem fel a költői kérdést.

- Csajok, vagyis Iza és Imi, kezdjük mááár! – Tapsolt kettőt türelmetlenül Bence.

A forgatással nem volt sok gond, Ádám, mint valami rendező, ügyelt arra, hogy mindenki a megfelelő pillanatban lépjen be vagy, hogy én a megfelelő szögből vegyem fel a dolgokat. A tökéletes munkáért mindenki kapott egy amolyan, Ádám-pacsit. J 

    Bence kivételével, aki már indult is készülődni, visszaértünk Ádámékhoz és már készülődtünk is, mert a Hip Hop filmet a nappaliban forgattuk le. 

- Remek, ezzel gyorsan megvoltunk, jöhet is a Hip Hop! – Lelkesült be teljesen a rendező.

- Na én kihiphoppolok a vécére, mert fúúú… - panaszkodott Áron, majd felpattant, mint aki nem lenne másnapos és bezárkózott a budiba. Két perc múlva kitámolygott és egy újabb inger következtében visszarohant. Majd ezt megismételte még kétszer. 

- Asszem engem vegyetek ki a filmből! Nélkülem is lesz olyan jó! Sajnálom ifjú testvéreim, de ilyen rohamokkal nem húzom sokáig eme szikrázó létformában – drámázott Áron a kanapén fekve. 

- Hagyd magad Rómeó és irány táncikálni.

- Ha akarsz egy kis hüsítőt a nyakadba, akkor oké – tápászkodott fel. 

- Isten őrizz! 

- Pedig csokis croissant és pirítós is van benne, szerintem ízlene nektek.

- Pfuj, hagyd már abba – ütögette meg a vállát Ádám. 

- Hééjj, ne ütögess, mert akkor vacsorát osztogatok! 

Sok vitát követően eldöntöttük, hogy Áront kihagyjuk a filmből, mert egyszerűen nincs olyan állapotban, hogy benne legyen, mondjuk végül már ellenkezett, mert akkor tök feleslegesen jött el és, hogy ez így hülyeség, így bemutatta tánctudását, ami a vécéhez vezette. Végül lefektettük a kanapén, ami igen nehezen ment mivelhogy pofozkodott, de úgy, mintha öt éves lenne. Ádám belecsípett a karjába, de csak később kezdett el fájni neki… egyből gyanakodni kezdtem, hogy valami nincs rendben.

- Mióta viselkedik így? – Kérdeztem hangosabban, mert Áron folyamatosan ordibált Mollyval.

- Tegnap este óta.

- Tegnap nem bulizni voltatok? 

- De.

- Mennyit ivott? 

- Csak elmentem pisilni és addig szerintem leitta magát a sárgaföldig.

- Meddig tart neked egy rohadt pisilés, hogy azalatt így leissza magát?! 

- Jóó, még utána megigazítottam a sérómat, ami nem egy kétperces meló.

- Hol van a számítógép? – Kérdeztem türelmetlenül.

- Fent a szobámban van, be is van kapcsolva, de miért olyan fontos ez?

Nem válaszoltam, csak felszaladtam a lépcsőn és a gépet letámadva, máris pötyögtem be a megfelelő szavakat. Ahogy gyanítottam! A tünetek alapján, csakis ez lehet. Alkohol mérgezés. 

- Ki tud itt vezetni? – Loholtam le a lépcsőn.

- Áruld már el, hogy mi a franc van?! – Türelmetlenkedett Molly.

- Anyaaaa! – Ordított fel a lépcsőn Ádám.

Ádám édesanyja lesiet a lépcsőn és kérdőn a fia felé fordul, mivel Ádámnak fogalma sincs, hogy mi a probléma, így rám néz én meg mesélni kezdek. Ádám anyukája megerősítésre várt, de a többiek eltöprengtek azon, amit mondtam, majd igazat adva nekem fogták a kanapén tomboló Áront, akit Molly fogott le, és berakták a kocsiba. Onnantól kezdve rám és Mollyra nem volt szükség, így hazamehettünk. 

    Egyedül baktattam az úton és úgy figyeltem az egyre hűsülő levegőt. Aztán hirtelen egy autót láttam velem szemben jönni. Ismerős volt, olyan volt, mint a miénk, majd leesett, hogy elvégre én nekem még maradnom kéne Ádáméknál a vacsora miatt. Csak hát közbejött ez a dolog, és nem szóltunk anyuéknak, hogy még sincs vacsora. Mivel apu megismert, lehúzódott az autóval.

- Hát te? Hová sederegsz így egyedül?

- Haza, mert a forgatás közben történt egy kis baj – ültem be a kocsiba és mesélni kezdtem. Anyuék bólintottak, majd ugyanúgy Ádámék felé mentek, mert hát jó lenne megkérdezni erről őket is, hogy most akkor hogyan lesz ez az egész vacsora. Odaérve apu felhajtott a bejáróra. Ádám anyukája már is fogadott minket és elnézést kért, hogy hazaküldött engem, mert a nagy sürgés-forgás közben teljesen kiment a fejéből a vacsora.

- Na és, hogy van a fiú? – Kérdezte apa.

- Már jobban van, ott lenyugtatták, pihen egy kicsit és ha minden igaz, holnap haza is engedik. Viszont eltiltották az alkoholtól.

- Amitől én is eltiltottam, csak nem hallgatott rám – rázta a fejét nagy bölcsen Ádám.

- Ha jól tudom, te éppen azt a nyomorúságos frizurádat szépítgetted… az alatt az idő alatt simán betolhatott 1-2 sört.

- Ugyan anya, 1-2 sörtől senki nem kap alkohol mérgezést! Áronból kitelik, hogy össze-vissza igyon. 

- Ez az a fiú? – Hajolt közelebb anyához apa, de még így is hallottam a sutyorgást.

- Igen, ez az a fiú.

- Szent Isten, de jó hogy nem egy ilyen kis féreg alakkal tervezgetett Iza… Sokkal jobban illik hozzá ez a fiú – bólintott a fejével Ádám felé. Te jó ég, apa beindult pasifronton, amit én nem nagyon díjazok. Ha elrontok valamit, akkor viselem a következményeket, de hahó! Ez az én életem! Mondom! Ha rosszul döntök, akkor majd kapok egy pár pofont. 

    Kényelmetlenül érezve magamat, elkezdtem kavargatni a tányéromon lévő Carbonara-t és egész végig azon tűnődtem, hogy apa miért ellenezte ennyire az első szerelmemet. Ádámot meg miért isteníti? Sikerült kifigyelnem még néhány tanácskozást és folyamatosan Ádámot bámulta és bólogatott. Gondolom ez azt jelenti nála, hogy ő az én tökéletes férjjelöltem. Komolyan, már abba is belegondoltam, hogy mi lenne, ha a Hunor lenne az a fiú, akit apa kiszemel nekem. A világért sem hagynám, hogy rávegyen arra, hogy én Hunorral… jó, szegény, nem bántom többet, nem tehet arról, hogy ő ilyen. Végtelenül gonosz vagyok. De mindenkinek van egyfajta ízlése. Dani mellettem csöndben eszegetett és néha figyelte, hogy miről beszélgetnek a felnőttek. 

    A vacsora elfogyasztása után a szülők még beszélgettek én meg Dani és Ádám társaságában leültem a nappali kanapéjára. Egyszer erős kényszert éreztem, a vécé meglátogatására, de eszembe jutott, hogy azóta nagyon senki nem ment be oda, mióta Áron odaokádott. 

- Mikor fogjuk felvenni a másik reklámot? – Néztem Ádámra.

- Nem tudom. Majd akkor, ha Áron rendbe jön. Jövő hétvége?

- Nekem jó – válaszoltam. 

- Hopp! Bence írt SMS-t! Szerinted összejött Denisszával?

- Fogalmam sincs – ráztam meg a fejem. 

Végig húzta az ujját a kijelzőn és olvasni kezdte a bejövő SMS-t. Az arca széles mosolyra váltott, innen gondoltam, hogy Bencének összejött a randevú. Össze is pacsiztunk, utána elkezdtük vitatni Bence szerelmi életét. Kielemezgettük, hogy meddig tarthat a dolog, aztán rájöttünk, hogy ezt nagyon megsaccolni sem tudjuk, mivel nem ismerjük annyira a lányt. Körülbelül két perc után a suliról kezdtünk el tanácskozni, például, hogy miből írunk témazárót a héten. Elég sok mindenből és én még egyikre sem tanultam. 

Otthon elő is vettem az angol cuccomat és azonnal elkezdtem tanulni a füzetben, tankönyvben lévőket. Igazából nem tartott túl sokáig a tanulás, mert egy húsz perc múlva rájöttem, hogy nekem ez nagyon megy, így nem igényel túl sok ismétlést. Majd holnap még átolvasom és menni is fog a TZ. Az íróasztalomon heverő telefonomra pillantottam. Még mindig nem találtam meg a töltőt, ami már kezdett idegesíteni. Persze anyunak még nem mondtam, meg hát őszintén? Folyton elfelejtem és csak akkor jut eszembe, amikor meglátom a telót az asztalon pihenni. Benyomtam a laptopom és ott tanulmányoztam, hogy mit csináljak. Csatlakoztattam a kamerát és feltettem a gépre a deszkás reklám anyagát, aminek elkezdtem a szerkesztését. A zenét is kiválasztottam, ami elég sok időbe telt, de fél óra múlva megállapodtam a szerintem megfelelő zenénél. Az igazat megvallva, eléggé régen vágtam filmet, és akkor sem szerettem félbehagyni a dolgokat. Tehát körülbelül két óra múlva, annyit mondtam rá, hogy „okés”, majd lementettem a gépre és már csak a Facebookot böngésztem.

Elnézést a kései részért, de teljesen be voltam táblázva, plusz ötletem sem volt nagyon, így most egy rövidebb résszel érkeztem. Remélem nem lett olyan rossz, de most csak ennyit tudtam összehozni. :)