Szeptember 3., szerda

Átlagos nap, már is égek, egy kisebb beszélgetés, az első orosz és német órám. Az iskolába megérkezve tapasztaltam, hogy most társaságunk nagyobb része az udvaron van. Zoé kiengedett, hullámos szőke haját a lágy szél fújta, miközben ő a szemét forgatta a mellette álló és ökörködő Tomira. Felugráltam a lépcsőn és megálltam mellettük.

- Szia! – köszöntött Tomi.

- Sziasztok! – néztem rájuk vigyorogva.

- Nem találtál ennél jobb szerelést? – vizsgált Zoé.

- Miért, mi bajod van ezzel? – mutattam a sötétkék, rácsmintás, ujjatlan felsőmre.

- Á semmi – legyintett és ezzel le is rendezve a dolgokat bement az épületbe.

Én ráérősen álldogáltam és arra vártam, hogy a szellő belekapjon a hajamba. Behunyt szemmel és kitárt karokkal. Olyan volt, mintha a Titanic –ban én lennék Rose és… és Jack is egyben? Mert elkezdtem magamat ölelgetni. Tomi és Bence ezen elkezdtek szakadni. Amikor két perc múlva kinyitottam a szemem, azt vettem észre, hogy Hanga és Anett is furán néznek rám, Tomiék még mindig szakadnak és Ádámék felvont szemöldökkel „mi a fene?” pillantásokkal néznek rám. Uhh szóval egy kicsit égtem…. Gyorsan berohantam az aulában és kínomban elröhögtem magam. Robi egy csokis muffint fogva nézett rám, majd odajött, hogy megkérdezze mi a bajom.

- Semmi – feleltem két röhögés között – csak történt egy olyan aprócska dolog, ami szóra sem érdemes. Egy jó tanács: ha eszedbe jut egy filmjelenet, ne játszd el! Legalábbis iskolában biztosan ne! – mire újra kitört belőlem a röhögés, Robi pedig meredt rám, majd vállat vonva otthagyott és felment a termünkbe. Az első óra egyébként orosz volt, amit mindenkinek meg kellett néznie az osztályból, tehát hiába nem akart az ember oroszt tanulni, kénytelen volt megnézni az órát, hátha változik a véleménye. Az orosz terembe belépve elfoglaltam az egyik, direkt nekünk kikészített széket és jobbra-balva tekintgettem, hogy mikor kezdődik az óra, mert őszintén? Semmi kedvem sem volt oroszt tanulni sem hallgatni. Végre becsöngettek és beözönlöttek a diákok, majd az óraadó is, akit Szmirnovnak hívtak. Mindenki oroszul beszélt és én egy mukkot sem értettem belőle. Hanga néha odasúgott az előttünk ülő fiúnak, hogy miről beszélgetnek, a fiú pedig elmondta, hogy arról milyen volt a nyári szünet. Tíz perccel később is megkérdezte, a fiú pedig ugyanazt válaszolta. Végre lement az óra és szünet jött én pedig úgy döntöttem, hogy most az aulában töltöm a szünetet és zenét hallgatok. Természetesen nem az történt, amit elterveztem, mert, ahogy leértem az aulába Robi már messziről intett nekem, így tudatva velem, hogy márpedig ő odajön hozzám és oda is jött. 

- Te melyik nyelvet fogod tanulni? – érdeklődött.

- Nem tudom, talán a francia? – kérdeztem vissza.

- Orosz. Az a legjobb. Az óra is érdekes volt számomra.

- Aha – forgattam a szemem.

- Mi a baj? 

- Ááá semmi – játszottam tovább a „sértődött kislányt”.

- Az, ahogyan tegnap kirángattalak a teremből?

- És még kérdezed? Mire kellett az? Mire volt az jó? – kérdeztem egy kicsit kikelve magamból.

- És ez mire jó? – kérdezett vissza jogosan – Egyszerűen hibáztam és kitoltalak a teremből. Nem öltem meg senkit sem és el sem loptam tőled semmit, szóval igazán nem tudom, hogy miért kell egyből hisztériázni ezen. Minden lány egyforma. Mindegyik nyájaskodik az elején, elhív beszélgetni meg minden, utána meg, amikor viszonozná a fiú, besértődik. Egyszerűen nevetséges. – fejezte be, majd felállt és indult volna el, de én megállítottam.

- Állj! Ezzel rám céloztál igaz?

- Kire másra?

- Óóóóó – biggyesztettem le a számat.

- Na, most már mehetek?

- Nem! 

- Jól van, akkor miért maradjak?

- Hát…. beszélgetni. – próbálkoztam.

- Te aztán érdekes vagy.

- Tudom, mondták már – nevettem el magam, majd folytattam – Akkor te az oroszt tanulod. Én nekem egyáltalán nem tetszett az óra, sem a nyelv. Már bocs.

- Miért kérsz bocsánatot? Nem vagyok orosz – röhögte el magát. – Nekem bejön. Érdekes és olyan… olyan rejtelmes. 

- Már akinek.

- Miért a francia mivel jobb?

- Hát, mert nem orosz? – majd mindketten felnevettünk. Igazából Robi egész jó fej, csak nem túlságosan társas lény, de jókat lehet vele beszélgetni. Egész szünetben dumáltunk, majd amikor látta rajtam, hogy nagyon vágyódom a büfésnél látott isler után, egyből meghívott, én meg elfogadtam. J

     Német óra. A német terembe lépve ugyanúgy székek voltak kikészítve, amikre nyomban le is csaptunk. A terembe belépett a tanár, aki egy fiatalos kinézetű, vastag keretes szemüveget viselő fickó volt. Nagyon élveztem az órát, még egyszer-kétszer fel is nevettem (bár nem azért, mert értettem, amit mondtak, hanem mert a hátsó asztalnál ülő fiú folyton fordította az óra anyagát, mert Hanga megkérte rá). A teremből kilépve boldogan siettem le az aulába, hogy most már a tervezett zenehallgatásom idejét töltsem, de természetesen megint felbukkant Robi és megint odajött hozzám, így megint nem hallgattam zenét. 

- Tetszett a német óra?

- Aha. A tanár nagyon közvetlen volt – mosolyogtam.

- Mitől virulsz ennyire?

- Nem tudom, csak egyszerűen jó kedvem van. – tapsikoltam vidáman.

- Következő óra nyelvtan utána ének, majd angol és ma csak ennyi óránk van.

- Hála az égnek! 

- Biztosan nem szeretnél oroszt tanulni? – kérdezte.

- Nem. Előbb németet, mint oroszt!

- Te tudod. Nem tudod mit hagysz ki.

Még egy darabig vitatkoztunk vagy éppen beszélgettünk, amikor menni kellett nyelvtan órára. Mázlink volt, ugyanis a tanár előtt egy másodperccel értünk be. Huh. 

- Szervusztok! Tóth Edvin tanár úr vagyok, magyar szakos tanár. Remélem, hogy ebbe az osztályba alázatos, jól nevelt diákok járnak. – mutatkozott be Tóth tanár úr.

- Ez csak természetes! – bólintott röhögve Bence.

És sikeresen elkezdődött az óra. Mindenki elővette a tankönyvét, amiből olvasni kellett pár dolgot. Írtunk a füzetbe és az óra vége felé beszélgettünk. Nem is volt olyan rossz az óra, de úgy gondolom, hogy nem lesz mindig ilyen jó magyar óránk, mint amilyen most volt… 

    Szünetben Hanga odajött és megkérdezte, hogy hoztam-e már képeket vagy csak egyáltalán valamit a szekrényembe és megint sikeresen eszembe juttatta sokadjára előforduló „bűnömet”. Mire szomorkásan megráztam a fejem, előszedett a táskájából újabb képeket és mondta, hogy válogassak belőlük. Megint csak egyet választottam, mivel annyira nem vagyok nagy rajongója Beyonce-nak vagy Shakira-nak. Újabb Naruto-s kép. Elkértem tőle a celluxot és beragasztottam a képet, majd egy gondolat futott végig az agyamon. Besuhantam a terembe, elővettem egy lapot és szép mesecímnek illő betűkkel írtam rá a nevem fekete filccel. Utána kiszíneztem valahány betűt világoskékre, majd kivágtam és Hangától újra elkértem a celluxot és beragasztottam a szekrényembe. 

- Jó ötlet – bólintott elismerően Hanga.

- Nem rossz, nem rossz. – Érkezett meg Zoé.

- Te meg? Mikor jöttél meg? – Tártam szét a karom.

- Akkor, amikor nem figyeltél. 

- Na, adtam ötletet? 

- Nem. – legyintett Zoé.

- Nekem igen! – csillant fel Hanga szeme – Csinálnál nekem is? 

- Persze! Majd kövi szünetben, mert mindjárt vége a szünetnek – húztam el a szám.

- Jut eszembe! Iza, Hanga, ti melyik nyelvet választjátok? – Kérdezte.

- Német, német, német! – lelkendezett Hanga.

- Én nem tudom. Ezek közül egyiket se igazán választanám. Szerintem franciát fogok. – Magyaráztam. 

- Én is franciára gondoltam. – Értett egyet Zoé.

- Ne máááár! Ti mindketten franciát fogtok tanulni? Velem mi lesz? – kérdezte vinnyogva Hanga.

- Ugyan Hangus egyáltalán nem biztos, hogy ezt tanulom, csak a választhatóak közül ez a legszimpibb. De változhat még ez. Vagy esetleg neked, lehet, hogy majd a francia fog tetszeni – mosolyogtam rá.

- Ááá nem hiszem – biggyesztette le a száját.

Énekórán megismerkedhetünk a fantasztikus hangú Lukács Máriával. Az óra iszonyat gyorsan eltelt, szünetben Robival voltam és vitattuk a nyári könyveket, mert ő is nyáron igen sok könyvet kölcsönöz ki és, így ajánlgatott, meg én is neki. Utolsó órán Mr Smith haladt az anyaggal és elkezdtünk igazából angolozni, ami még nem nehéz, de meglestem a könyvbe néhány leckét és nehéznek tűntek. 

     Hazaértem, átnéztem, hogy mi kell holnapra, megcsináltam a leckét, majd anyu odaadta a telefont, hogy beszélgessek az öcsémmel, mert „beszélhetnékje” van és kíváncsi, hogy mi történt ma velem és én is kíváncsi vagyok, hogy mi van vele, szóval beszélgettünk vagy egy húsz percet. Benyomtam a gépem és megnyitottam pár közösségi portált, majd az egyik villogni kezdett, tehát valaki írt nekem. Hanga volt az, hogy nincs-e kedvem sétálni a közeli ligetben. Persze, hogy volt! Úgy is készen voltam mindennel és semmi dolgom nem volt, szóval összekaptam magam és mentem is.