Hiába mondják azt, hogy péntek tizenhárom a
balszerencsék napja, ez a csütörtök semmivel sem különb ennél a babonás
dátumnál. Mármint, nem éppen balszerencsés napom volt, csak szimplán… hogy is
fogalmazzak… szar. Éppen az udvaron játszottam Bikficcel (igen, a reggeli hideg
sem tántoríthat vissza az új lakóval való játéktól), amikor ordibálásra lettem
figyelmes. A hangot egyből felismertem. Leeresztettem a földre az eddig
karjaimban tartott állatot, majd az utcaajtóhoz tipegtem. Hanga Tibivel
várakozott egyre türelmetlenebb arckifejezéssel. Ezek meg mit keresnek itt?
- Na, végre már, hogy ideértél. Nem működik a csengőtök vagy mi van? Mert már egy órája csengetünk és semmi reakció. – Háborgott Hanga.
- Nem kértem, hogy elém gyertek, eltalálok egyedül is a suliba.
- Ha már itt vagyunk, akkor fogadd el – nézett rám Tibi. Mondjuk igaza volt, elvégre már itt vannak, meg én is indulni szerettem volna, szóval a legjobb (és a legillendőbb) dolog, amit tehettem, hogy velük együtt elindulok. Mielőtt viszont berohanhattam volna a házba a táskámért, Bikfic hangos ugatásba kezdett, az ismeretlen látogatóktól.
- Ez meg micsoda? – nézett le a földre Hanga, ahol a kiskutyus rohant felénk, majd amikor odaért hozzánk, elcsöndesült és ugrálni kezdett.
- Nem micsoda, hanem inkább kicsoda! – mondtam hátra sem nézve. A táskám az ebédlőben volt ledobva a földre. Betrappoltam érte és erős rántással vettem fel a hátamra. Mire kiértem (nem volt túl sok idő ez a folyamat), addigra Bikfic már nyállal áztatta a váratlan vendégeimet, akik nevetgéltek. Hű, nem hittem, hogy Tibit még nevetni is látom.
- Nem is mondtad, hogy van kutyád. Ráadásul, hogy ilyen aranyos – simogatta továbbra is Hanga.
- Nem is nagyon mondhattam, mivel tegnap kaptam – mosolyogtam rá. Ő is bólintott egyet és elindultunk a gimibe. Én hátul baktattam, ők ketten pedig elvoltak, mint ahogyan szoktak. Már javában kopasz fák uralták az utcákat és az idő is egyre nyirkosabb és fagyosabb volt, ahogy közeledett a december. Igazából szeretem a telet… ha belegondolok, rettentően imádom, olyan jó elképzeléseim vannak, főleg a szünettel kapcsolatban. Egész szünetben, pizsamában, forró kakaót szürcsölgetve ülni a kanapén, rajtad egy takaró, hogy ne fázz és a kedvenc műsorodat bámulni a tévében. Vagy egy jó filmet a családoddal, barátnőddel, barátoddal nézni és ha az utóbbival történik mindez, akkor romantikusan összebújva simogatjátok egymást és minden egyes reklámnál puszit nyomtok a másik fejére. Illetve, ha a saját elképzelésemre gondolunk, akkor folyamatosan nevettetne és elvonná a figyelmemet a filmről. Igen, ez az én pasi ideálom. Na, de mivel még november közepe volt és semmi hír nem volt a téli szünetről, így muszáj volt felébrednem és hirtelen a kopasz fák, a sáros föld és az előttem bandukoló Hangáék voltak jelen. Tibi hátranézett, gondolom leellenőrizte, hogy megvagyok-e még. Fizikailag jelen voltam, de lelkileg teljesen máshol jártam. Például Új-Zélandon. Milyen jó is lenne, ha ott lennék! Jobb, mint itt sétálni egy tökéletesen boldog szerelmes pár mögött, akik néha hátralesnek, de egy szót sem méltatnak hozzám. Értem miért utálnak gyertyatartók lenni az emberek.
A kapu előtt szomorú búcsú következett: Tibi megpuszilta Hanga homlokát és elment. Igazán romantikus. Persze, Hanga meghatódva libbent be a suli épületébe, én meg felvont szemöldökkel ácsorogtam a kapuban. Hangának eszébe sem jutott megkérdezni, hogy esetleg miért nem megyek be vagy valami. Már éreztem, hogy egyre jobban fázok és a tüsszögés sem kímélt. Pedig maximum tíz percet ácsoroghattam tök egyedül a kapuban a nagy semmit bambulva, de így is átfagytam.
- Hát te? – állt meg mellettem Ádám, aki éppen akkor érkezett meg. Hirtelen kérdése miatt, teljesen lefagytam és nem tudtam mit mondjak, elvégre nem várok senkit sem és csak azért maradtam kint, mert kíváncsi voltam Hanga reakciójára. Azt, hogy miért maradtam tovább, magam sem tudom megmagyarázni.
- Csak megmértem mennyi ideig bírom idekint, anélkül, hogy fáznék.
- Aha, értem, mesélj még…
- Na, nincs időm mesélni, mert megfagyok! Bent találkozunk – köszöntem el tőle, és azzal a lendülettel berohantam és meg sem álltam a termünkig. A jó meleg terem két perc alatt felmelegített. Előkészítettem az irodalom felszerelésemet, szépen gondosan pakoltam elő minden egyes könyvet, füzetet. Nem tudom miért csináltam ilyen lassan és igényesen ezt az egyszerű műveletet, de a mai napon ez a legnormálisabb dolog, ami történt velem. Dorci is megérkezett. Kiengedett, hullámos haj, egy bordó pulcsi, fekete cicanadrág és bakancs volt rajta, no meg a szemüvege. A haja kicsit világosabb volt, gondolom születésnapjára megcsinálta a frizuráját. De ő még szépen is nézett ki, mert aki utána jött be a terembe, az olyan szinten megváltozott, hogy megismerni is alig lehetett. Zorka megmondta, hogy megváltozik és így is tett. Extravagáns külsejére senki sem számított, még én sem, pedig tudtam róla, hogy ez a nagy álma. Rövid, hidrogén szőke haj, a vastag keretes fekete szemüveg eltűnt, egy átlátszó ingben volt (igen, átlátszott a fekete melltartója), elöl arany flitterekkel díszített cicanadrág, ami hátul fekete volt és egy fekete telitalpú cipő. Kétségkívül Miley Cyrus új hasonmása. A teremben lévők közül mindenki ledermedt a látványtól, amit Zorka azonnal észrevett.
- Nem tetszik az új külsőm? – kérdezte bosszúsan.
- Nem éppen a legszebb, különben sem csípem Miley Cyrust – mondta Bence. Remek, akkor nem csak én gondoltam Miley-ra.
- Ne butáskodj, egyáltalán nem Miley stílust szerettem volna – legyintett. – Egyszerűen így érzem magam jól és az, hogy ez kinek tetszik és kinek nem, az hidegen hagy. – Mondta, majd fogta magát és leült a helyére. Tekintetemmel folyamatosan Dorci szemét kerestem, de persze ez így lehetetlenség, hogy jóval előttem ül, és nem fordul hátra. Inkább hagytam a francba és gondoltam, majd kicsengetéskor rákérdezek a dolgok alakulására. Az órán amúgy párokban dolgoztunk, én Ádámot kaptam, akivel tökéletesen együtt tudtunk működni, így a feladatmegoldás nem okozott gondot.
- Szerinted melyik válasz a helyes?
- Egyértelmű, hogy a C.
- Szerintem is az, de azért nézzük meg a többi megoldást is, az is lehet, hogy félrenéztük a feladatot.
- Totális tévedésben vagy. Már, hogy rontottuk volna el? Olvasd el újra a kérdést! – utasított. Gondolom nehezére esett elfogadni, hogy túlzottan alapos vagyok. Végül elolvastam a kérdést, majd arra jutottam, hogy igaza van. Körülbelül így telt az óra, egészen addig, amíg egy férfi énekhang meg nem csapta a fülünket.
- Mi ez a ricsaj?
- Szerintem próbálnak az énekkarosok – tippelgetett Tomi.
- Az udvaron? – hitetlenkedet Tóth.
- Most miért ne tanár úr? – kérdezett vissza. Tóth sóhajtott egyet, majd az ablakhoz ment, ami érthetővolt, hiszen onnan jött az éneklés. Engem különösebben nem izgatott a dolog, egészen addig, amíg meg nem hallottam a saját nevemet is a dalban. Ösztönösen Ádámra néztem, akinek szintén feltűnt ez és mi ketten is az ablakhoz siettünk. Ahogy kinéztem rajta, megláttam egy fekete bakancsban, bordó csőfarmerban, egy bőrdzsekiben álldogáló fiút. Sapka nem volt a fején, így látszott a belőtt szőke haj, aminek következtében elkapott a felismerés. Ricsi, ahogyan meglátott egyre több mozgást vitt a dalba én meg ijedtemben visszaültem a helyemre. A lábujjam tövéig piros voltam. Tóth persze folyamatosan ordibált, hogy hagyja abba ezt a kornyikálást és menjen vissza órára (gondolom szegény tanár úr nem jött rá, hogy Ricsi nem ebbe az iskolába jár), de ő persze fittyet hányt a kiabálásra és egészen a dal végéig folytatta. Ádám is visszahúzódott az ablaktól és szembe ült velem.
- Mióta beszéltek újra ezzel a taggal? – mutogatott az ablak felé.
- Nem beszélünk… ez… ez engem is meglepett – hebegtem még mindig vöröslő fejjel. Tóth nyugodtabban ült vissza a helyére és intett, hogy folytassuk a munkát. Nekem persze ez nehezen ment, elvégre most énekeltek el egy dalt, ami nekem szólt, jó hogy nem megy a koncentrálás. Mikor kicsöngettek azonnal kivágtattam az udvarra és Ricsit kerestem. Simán megtaláltam, a fal mellett ácsorgott.
- Ez mi volt? – álltam meg előtte csípőre tett kézzel.
- Mi? – nézett rám.
- Egyáltalán mit keresel itt? Iskolában kéne lenned…
- Iskolában vagyok – mosolygott.
- De nem ebben a suliban – csaptam a homlokomra. Megőrjített a humora. Beszélgetésünket azonban nem tudtuk folytatni, mert hamarosan csapódott az ajtó és rajta kirohant Ádám.
- Mi a rák volt ez? – állt meg mellettem, ugyanúgy Ricsivel szemben.
- Neked meg mi a franc bajod van? – vonta fel a szemöldökét Ricsi.
- Mit jössz ide a suliba énekelgetni? Ilyen olcsó trükkel a kutyámat szoktam etetni. Kezdjük ott, hogy nincs is kutyám… - mondta, persze ezen akaratlanul is mosolyra húztam a számat. Úgy gondoltam, hogy hagyom Ricsit, remélhetőleg hamarosan elhúzza a csíkot innen és minden mehet tovább normális kerékvágásban. Persze, ahogyan ezt én elképzeltem. Ádámban valami hirtelen fellángolás gyúlt és kényszerből behúzott egyet Ricsinek. Én persze csak bámultam a két fiúra. Végül Tóth is kiért az udvarra, jó pár diákkal és az igazgatóval együtt, akik körénk gyűltek. Az igazgatónő behívta a két fiút az irodájába. Az incidens végét nem várhattuk meg, mert becsöngettek és nekem pont franciára kellett mennem. Szünetben persze azonnal felkerestem Ádámot.
- Mi lett Ricsivel?
- Visszaküldték a sulijába, majd ott kapja meg a magáét a lógásért.
- És te…?
- Egy szimpla igazgatói – vonta meg a vállát.
- Mondd csak, mióta lettél te ennyire hősies?
- Talán zavar? Egyszerűen csak irritált ez a tag, már régi vágyam volt leütni.
- Hiszen még nem is találkoztatok, akkor meg mi okod lett volna bántani?
- Iza, ne kérdezősködj már! Inkább te is csak… csak úgy… Menj a francba! – jelentette ki határozott hangon, én meg értetlenül bámultam utána. Nem értettem az iménti jelenetet. Ádám minek intézkedett helyettem? Főleg úgy, hogy még nem is találkozott Ricsivel. Ráadásul eléggé zaklatottnak tűnt. Hiába terveztem elmélkedni a történteken, a folyosón Dorci talált rám, akinek halaszthatatlan megbeszélni valója volt. Berángatott egy vécébe és leültetett a földre. Természetesen nekem már akkor is gyanús volt a csempe színe, de először nem törődtem vele.
- Mi történt Zorkával? – kérdeztem tőle.
- Erről szerettem volna mesélni.
- Kezdheted is – sürgettem. Dorci bele is vágott a dolgokba. Zorka végül is (mint ahogyan láthattuk) már megváltoztatta külsejét, hogy még több fiút hódítson meg, bár Dorci szerint semmivel sem lesz vonzóbb, mint eddig. A szemüvegét is lecserélte kontaktlencsére.
- Amúgy… lehet, hogy az utóbbi időben többet veszekedtünk, főleg én, emiatt az egész átalakulósdi miatt, de most, hogy megtörténtek a dolgok… valahogy jobban eltűrjük egymást.
- Ezt én most nem igazán értem. Egészen addig veszekedtetek, amíg meg nem változtattátok a külsőtöket? Ez igazán… érdekes – találtam meg a megfelelő szót némi gondolkodás után.
- Valóban. De így végre lecsillapodtak a kedélyek. Zorka végre nem nyavalyog, mert megkapta, amit akart, én meg beletörődtem, hogy hiába vagyunk ikrek, nem lehetünk ugyanolyanok. Így most én is úgy nézek ki, ahogyan eddig akartam – mosolygott. És valóban, Dorciról tényleg ezt az aranyos, de mégis nőies stílust lehet elképzelni. Feltápászkodott mellőlem (a földön ültünk), majd felém nyújtotta a kezét, hogy vele együtt menjek ki, de én megráztam a fejem.
- Még maradok.
- Miért?
- Hát… izé… igazából… franc tudja… csakúgy – tártam szét a karomat. Dorci kiszökkent a budiból, én pedig a telefonom után nyúltam, ami egészen idáig a zsebemben pihent. Most éppen gombos telefonom van, mivel az előzőnek sikeresen elhagytam a töltőjét, anyu pedig azt mondta, hogy ezért nem fog új telefont venni. Sőt még egy új töltőt sem hajlandó, azt mondta, hogy majd én vegyem meg magamnak, ha annyira kell, de mivel annyira nem tartottam fontosnak, így megelégszem anya régi, működőképes, gombos telefonjával, amit igazándiból nem értek miért cserélt le, de ebbe most inkább nem megyek bele. Mikor feloldottam a billentyűzárat, a telefon máris kijelezte, hogy egy új üzenetem érkezett. Egyenesen Robitól, akinek megadtam a számomat. Rajta kívül Dorci és Zoé tudja, Hangának nem adtam meg, úgy voltam vele, ha akarja a számomat, majd kéri. Az SMS a hétvégén érkezett, úgy látszik azóta nem nagyon vettem elő a telómat, na mindegy. Gyorsan visszadugtam a zsebemben, felkászálódtam a hideg csempéről, amin eddig ücsörögtem fogalmam sincs miért, majd fogtam magamat és az ajtó irányába indultam, mikor feltűnt, hogy a vécébe egy fiú lép be. Mindkét szemöldököm a magasba emeltem, majd a fiúr arcán is kirajzolódott az a fajta döbbenet, ami rajtam is. Szótlanul a hátam mögé mutatott, ahol piszoárok helyezkedtek el. Tátott szájjal a homlokomra csaptam, majd hálát adtam az istennek, amiért most nem volt büdös és ráadásul a srác sem volt túl csúnya. Viszont a múltbéli események eléggé elgondolkodtattak a „pasi fogásról” ugyanis most ha ránézek egy-egy helyes fiúra, akkor azonnal az a kérdés fogalmazódik meg bennem, hogy vajon milyen lehet utána a vécé. Szóval, azt hiszem itt egy darabig nem lesz fiúkereső hadművelet. Kilibbentem a fiú vécéből, majd egyenesen franciaórára loholtam.
Az órák után Hanga meginvitált egy plázás délutánra hőn szeretett barátjával, Tibivel együtt. Kezdett idegesíteni ez az egész… Mármint, hogy meghív, de utána leszar engem. Egyelőre még elmentem velük, de csak azért, mert jobb dolgom úgy sincs. Jó, persze a tanulás. De, majd arra ráérek később is, nem? Végül is most előttük baktattam, de hallottam, ahogy mögöttem viháncolnak.
- Jaj, te Tibi! Mit sikabálgatsz itt? – majd egy pillanatra megtorpantam. Az én elszólásom. Én voltam az első, aki megemlítette a „sikabálás”-t. Erre… erre mit hallok?!
- Mi a baj Iza?
- Semmi, csak ennyire megtetszett ez az elszólásom? – fordultam feléjük.
- Aha, tök vicces, azóta ezt mondogatjuk egymásnak, ha valamelyikünk vinnyog. – Csípett bele Hanga játékosan Tibi arcába. Nevetve megráztam a fejemet, majd folytattuk utunkat a pláza felé. Mire odaértünk, Tibi ijedten nézett az órájára, majd szomorúan közölte velünk, hogy sietős dolga akadt. Szerelmesen megsimította Hanga arcát, majd egy puszit nyomott a homlokára. Az arcáról olyan furcsa dolog jött le nekem, de igazából úgy voltam vele, hogy ez tökre természetes, hogy egy srác, búcsú puszit ad a barátnője homlokára. Jó, mondjuk nekem azalatt a hat nap alatt, nem volt ilyenben részem, de akkor is gyanús volt. Nem, nem azért, mert nem lehet egy lány homlokára puszit adni (na, jó, azért ha én adnék egy lány homlokára puszit az csöppet durva lenne…), hanem azért, mert ahogyan Tibi adta. Olyan dologról tanúskodik, mintha valami rosszat tett volna és ezzel akarja kiengesztelni, vagy tudatni, hogy ő bizony értékeli a lányt, csak nem eléggé, mint a… a… a másikat! Hát persze! Hanga szembefordult velem, majd mosolyogva közölte, hogy ő most felkeres egy vécét. Reménykedtem benne, hogy ő legalább nem lesz olyan béna, hogy a férfit találja meg a női helyett. Viszont abban a pár percben volt alkalmam Tibi után koslatni, aki nem nagyon változtatott helyszínt a másik randinak, inkább itt maradt. Talán csak lusta volt elmenni. Egy pár percig láttam, ahogyan vissza-visszatekintget, de óvatosan bujdosva követtem, így nem vett észre. Láttam, ahogy kislisszolt a pláza elé, majd egy szerelmes csókkal jutalmaz egy másik lányt. Szóval nem tévedtem. Hamarosan mosolyogva fordultak vissza a bejárat felé és Tibi arcára kiült a döbbenet. Később sikeresen rájöttem, hogy észrevette a bambuló tekintetemet, de elfutni nem akartam, mert az olyan béna lett volna. Tibi és szeretője elém léptek, majd a fiú bemutatott minket egymásnak. De nem is akárhogy!
- Szia, Iza! Tudod, mondtam, hogy van egy mostoha unokatestvérem – fordult a barátnőcskéjéhez Tibi, aki egyébként igen szép volt. Hosszú fekete haja, kicsit húzott szeme volt, gondolom ázsiai felmenői is lehetnek, de még a ruhák terén is jeleskedik, mert egy fekete szövetkabátban és egy fehér csőnadrágban állt Tibi mellett. A lábán már egy fekete csizma ékeskedett, nyakában pedig egy fehér kötött sál, sapkát nem viselt.
- Igen, tényleg. Szia, Iza! Én Szilvi vagyok, a Tibi barátnője – üdvözölt mosolyogva ezek szerint Szilvi. Én is mosolyra húztam a számat, majd Tibi irányába tekintgettem, aki egyre jobban vakargatta a fejét.
- Hát, akkor illene nekem is bemutatkoznom. Róner Iza.
- Sokat mesélt rólad Tibi. Többek között arról is mesélt, hogy nem mindig vágod mi a szitu – nevetett jókedvűen. Most tökéletesen vágtam az egész helyzetet. De álljunk csak meg egy pillanatra! Mi az, hogy sokat mesélt Szilvinek rólam Tibi? Jó, persze az érdekes lett volna ha Hangáról kezd el áradozni, de engem miért kavart bele ebbe? Úgy éreztem, hogy a nyakam köré tekert sálam mindjárt megfojt.
- Nagyon örülök, hogy bemutattad nekem a barátnődet Tibi… de most… izé, nekem dolgom van – hebegtem és egy zavart sziát köszönve siettem fel a fenti női vécéhez. Hanga türelmetlenül álldogált, azt hittem már régen elbandukolt valamerre, de csak ott ácsorgott a (szerencsére) női vécé előtt.
- Hol voltál? Rád vártam már egy jó ideje… - támadt le azon nyomban, amint meglátott.
- Csak körülnéztem, amíg végezted a dolgod.
- Oké.
- Csinálunk valamit? – kérdeztem bizonytalanul. Hála Istennek Hanga megrázta a fejét, gondolom az egész délutánját eltervezte a barátjával együtt, így most, hogy ő neki más dolga akadt teljesen lelankadt. Velem meg annyira unalmas lenne a plázázás (nem mintha Tibivel jobb lett volna…), ezért inkább abban maradtunk, hogy könnyes búcsút véve egymástól hazamentünk. Egészen addig olyan sebességgel dobogott a szívem, mintha hamarosan fel akarná mondani a szolgálatot, de amint kiértünk a plázából, megnyugodott. Attól féltem, hogy Hanga belebotlik Tibibe és Szilvibe, akik romantikusan andalogva, kéz a kézben baktatnak el előttünk. Erre nem került sor, az is lehet, hogy Tibi nagy szemekkel figyelt minket, hogy még csak véletlenül se fusson belénk.
Otthon éppen tanultam holnapra, amikor anyu felordított, hogy unokatesómék jönnek látogatóba. Levonaglottam a lépcsőn, mögöttem Dani totyogását lehetett hallani. Mondjuk elég régen találkoztunk az unokatesómékkal, utoljára két éve. Akkor még teljes volt a család. Azután pontosan azért nem jöttek látogatóba, mert a szülők időközben elváltak és, hogy emiatt apa és fia elköltöztek Keszthelyre, majd most szeptemberben visszaköltöztek. Az unokatesóm egyébként egyetemista és szintén Tibinek hívják. Az apja, Norbi, aki anyu testvére, Gabi volt a nagynénénk, de ugye ő lelépett, így már nem az. Ez tök logikus volt. Most Mesi az új nagynénénk, akiről eddig csak anyán keresztül hallottunk és a fiáról, aki a mostoha unokatestvérünk, akit szintén Tibinek hívnak. Vicces, nem? Két Tibi egy családban. Hoppá! Vááárjunk csak… Tibi, azaz Hanga… azaz Szilvi… azaz mindkettejük Tibije, úgy mutatott be a lánynak, hogy én Tibi mostoha unokatestvére vagyok, amin először meglepődtem, mivel, ha hazudunk valakiről nem szoktunk így belebonyolódni, mint, hogy „mostoha unokatestvér”, nem? Akkor valószínű… valószínű, hogy ő lesz az a Tibi, akiről már két éve csak anyán keresztül hallotta, hogy az új unokatesónk, aki szintén Tibi. Dani időközben megelőzött a lépcsőn, míg én elmélkedtem, majd én is rohanósra vettem a témát és lesiettem a nappaliba, ahol a rokonok már vártak. Norbi mosolyogva felállt a kanapéról és két puszival köszöntött engem, Danival meg pacsizott egyet. Aztán ott volt Tibi, aki odavetett mindkettőnknek egy mosolygós sziát, aztán Mesi és… és a másik Tibi. A Hanga Tibije, illetve a Szilvié, azaz mindkettejük Tibije. Látszott, hogy zavarban van, mivel ismer és valószínű, hogy már régebb óta tudott erről a dologról, mint én.
- Akkor szeretném bemutatni családunk két új tagját, akik igazából már nem olyan új tagok, mert már jó másfél éve élünk így együtt. – Nevetett Norbi, majd felállt és most élőben is bemutatkozhattunk egymásnak. Mesi néni egy világosbarna, kleopátra frizurás nő volt, zömök testalkattal és egy vidám színekből álló öltözékkel állt meg előttem, és szintén két puszival köszöntött. Kedvesnek tűnt, így még én nekem is sikerült elmosolyodnom a kellemetlen helyzet ellenére is. Tibivel is „megismerkedtem”. A fekete hajú, vastag keretes, szemüveges srác, aki egy fejjel magasabb nálam és már borostával is rendelkezik szintén lenyomott két puszit, de éreztem, hogy iszonyatos zavarban volt még mindig. Én helyet foglaltam az eredeti unokatesóm mellett, aki sötétbarna (mind minden fiúnak) belőtt séróval rendelkezett és a legmárkásabb cuccokba bújva ült mellettem. Norbiék mindig is szórták a pénzt. Már akkor is, amikor még Gabival voltak házasok. Tibi így mindig a legmenőbb, éppen aktuális divatszerinti ruhákban járhat az egyetemre, ennek ellenére igen jó fejű srác. Van humorérzéke és esze is, most is van egy barátnője, akinek fogalmam sincs mi a neve, mert ugyebár két éve nem találkoztunk és anyu nem beszélt ennyire részletesen egészen idáig távollakó rokonainkról. Egész sokáig tartott ez a családi összejövetel, hamar besötétedett, Tibivel felmentünk a szobámba. Meglepetten nézett körül, hogy mennyire kicsinosítottam és milyen hozzám való ez a szoba. Megnézte a falon lévő osztályképeket és megölelt. Lehuppant az ágyra és furcsa szemöldöktornát végzett. A tekintetét követve a falon lévő osztálytársaimat nézte, akiket én fotóztam le. Számolni kezdett az ujján és akkor esett le, hogy valami nem stimmel az osztálytársaim számával. Például egyik képen sem szerepelt Fanni, Edit és Áron. Mondjuk az egyik kép pont a gólyatáborban készült, ahol egyikőjük sem volt, de a többin sem szerepeltek. Egyikőjük sem.
- Akárhogyan is számolom, nem jön ki a tizenöt – rázta a fejét – vagy csak én vagyok ennyire vak és béna? – nevette el magát.
- Nem, nem, jól látod. Három osztálytársam nem szerepel rajta. – Még mielőtt még jobban belemehettünk volna a „hol van az a három osztálytársad a képekről?” témába, megjelent a másik Tibi is.
- Sziasztok! – Ült le az ágyamra. – Szép kis szoba – futotta végig szemével a szobámat. Az eredeti Tibi, azaz az unokatesóm, hamarosan kiment a szobámból és kettesben hagyott minket. Gondolom ismerkedés gyanánt, de egész jól ismerjük mi egymást azt hiszem…
- Mielőtt kérdeznél, elmesélek mindent. – Mondta.
- Tőlem mesélhetsz… De Szilvit nem tudod kimagyarázni!
- Tudom, és sajnálom. De Hanga úgy érzem, hogy neki… neki még nem kéne felnőnie. Mellettem viszont eléggé megváltozott. Felvette azt a stílust, amit nem kellett volna. Ezt a felnőtteset. Már nem olyan, mint amilyennek megismertem, és tudom, hogy én változtattam meg.
- Akkor miért nem szakítottál vele? Miért hagytad, hogy ebbe sodródj, kedves mostoha unokatestvérem? – mondtam olyan cinizmussal a végét, hogy Tibi azonnal felkapta a fejét.
- Figyelj… Tudom, hogy beszarinak és gyávának fogsz nevezni, de nem mertem neki elmondani. Főleg így, hogy ennyire más lett. Nem tudom hogyan fogadná.
- Ezt eltaláltad… Eléggé annak tartalak. Mindkét lányt átvered, ugye tudod?
- Tisztában vagyok vele. Amúgy azt is sajnálom, hogy nem szóltam arról, hogy mi valamilyen szinten rokoni kapcsolatban vagyunk. Vagyis… mostoha rokoni kapcsolatban.
- Mióta tudtál róla?
- Őszintén? Amikor Hanga elmondta, hogy ki a barátnője a suliban, akkor elmondta a nevedet. Tibi meg megemlített már téged, mint unokatestvért. Leírta a külsődet is, azt is elmondta hol laktok és, hogy készüljek fel, mert lassan eljön az idő, hogy személyesen is megismerjük egymást. És amikor a plázában megláttalak, ahogyan lefejeled valakinek a seggét, akkor eszembe sem jutott, hogy az te vagy, csak miután Hanga levezetett téged hozzánk. Mondjuk, akkor is Ricsivel kezdtél el beszélgetni.
- Már megbocsáss, de eléggé ellenszenvesnek tűntél.
- Az lehet.
Tibi bűnbánó fejet vágott, de én nem tudtam, hogy higgyek-e neki vagy sem. Mindenesetre, most hittem neki és reménykedtem benne, hogy megteszi, amit tennie kell: szakít Hangával.
- Na, végre már, hogy ideértél. Nem működik a csengőtök vagy mi van? Mert már egy órája csengetünk és semmi reakció. – Háborgott Hanga.
- Nem kértem, hogy elém gyertek, eltalálok egyedül is a suliba.
- Ha már itt vagyunk, akkor fogadd el – nézett rám Tibi. Mondjuk igaza volt, elvégre már itt vannak, meg én is indulni szerettem volna, szóval a legjobb (és a legillendőbb) dolog, amit tehettem, hogy velük együtt elindulok. Mielőtt viszont berohanhattam volna a házba a táskámért, Bikfic hangos ugatásba kezdett, az ismeretlen látogatóktól.
- Ez meg micsoda? – nézett le a földre Hanga, ahol a kiskutyus rohant felénk, majd amikor odaért hozzánk, elcsöndesült és ugrálni kezdett.
- Nem micsoda, hanem inkább kicsoda! – mondtam hátra sem nézve. A táskám az ebédlőben volt ledobva a földre. Betrappoltam érte és erős rántással vettem fel a hátamra. Mire kiértem (nem volt túl sok idő ez a folyamat), addigra Bikfic már nyállal áztatta a váratlan vendégeimet, akik nevetgéltek. Hű, nem hittem, hogy Tibit még nevetni is látom.
- Nem is mondtad, hogy van kutyád. Ráadásul, hogy ilyen aranyos – simogatta továbbra is Hanga.
- Nem is nagyon mondhattam, mivel tegnap kaptam – mosolyogtam rá. Ő is bólintott egyet és elindultunk a gimibe. Én hátul baktattam, ők ketten pedig elvoltak, mint ahogyan szoktak. Már javában kopasz fák uralták az utcákat és az idő is egyre nyirkosabb és fagyosabb volt, ahogy közeledett a december. Igazából szeretem a telet… ha belegondolok, rettentően imádom, olyan jó elképzeléseim vannak, főleg a szünettel kapcsolatban. Egész szünetben, pizsamában, forró kakaót szürcsölgetve ülni a kanapén, rajtad egy takaró, hogy ne fázz és a kedvenc műsorodat bámulni a tévében. Vagy egy jó filmet a családoddal, barátnőddel, barátoddal nézni és ha az utóbbival történik mindez, akkor romantikusan összebújva simogatjátok egymást és minden egyes reklámnál puszit nyomtok a másik fejére. Illetve, ha a saját elképzelésemre gondolunk, akkor folyamatosan nevettetne és elvonná a figyelmemet a filmről. Igen, ez az én pasi ideálom. Na, de mivel még november közepe volt és semmi hír nem volt a téli szünetről, így muszáj volt felébrednem és hirtelen a kopasz fák, a sáros föld és az előttem bandukoló Hangáék voltak jelen. Tibi hátranézett, gondolom leellenőrizte, hogy megvagyok-e még. Fizikailag jelen voltam, de lelkileg teljesen máshol jártam. Például Új-Zélandon. Milyen jó is lenne, ha ott lennék! Jobb, mint itt sétálni egy tökéletesen boldog szerelmes pár mögött, akik néha hátralesnek, de egy szót sem méltatnak hozzám. Értem miért utálnak gyertyatartók lenni az emberek.
A kapu előtt szomorú búcsú következett: Tibi megpuszilta Hanga homlokát és elment. Igazán romantikus. Persze, Hanga meghatódva libbent be a suli épületébe, én meg felvont szemöldökkel ácsorogtam a kapuban. Hangának eszébe sem jutott megkérdezni, hogy esetleg miért nem megyek be vagy valami. Már éreztem, hogy egyre jobban fázok és a tüsszögés sem kímélt. Pedig maximum tíz percet ácsoroghattam tök egyedül a kapuban a nagy semmit bambulva, de így is átfagytam.
- Hát te? – állt meg mellettem Ádám, aki éppen akkor érkezett meg. Hirtelen kérdése miatt, teljesen lefagytam és nem tudtam mit mondjak, elvégre nem várok senkit sem és csak azért maradtam kint, mert kíváncsi voltam Hanga reakciójára. Azt, hogy miért maradtam tovább, magam sem tudom megmagyarázni.
- Csak megmértem mennyi ideig bírom idekint, anélkül, hogy fáznék.
- Aha, értem, mesélj még…
- Na, nincs időm mesélni, mert megfagyok! Bent találkozunk – köszöntem el tőle, és azzal a lendülettel berohantam és meg sem álltam a termünkig. A jó meleg terem két perc alatt felmelegített. Előkészítettem az irodalom felszerelésemet, szépen gondosan pakoltam elő minden egyes könyvet, füzetet. Nem tudom miért csináltam ilyen lassan és igényesen ezt az egyszerű műveletet, de a mai napon ez a legnormálisabb dolog, ami történt velem. Dorci is megérkezett. Kiengedett, hullámos haj, egy bordó pulcsi, fekete cicanadrág és bakancs volt rajta, no meg a szemüvege. A haja kicsit világosabb volt, gondolom születésnapjára megcsinálta a frizuráját. De ő még szépen is nézett ki, mert aki utána jött be a terembe, az olyan szinten megváltozott, hogy megismerni is alig lehetett. Zorka megmondta, hogy megváltozik és így is tett. Extravagáns külsejére senki sem számított, még én sem, pedig tudtam róla, hogy ez a nagy álma. Rövid, hidrogén szőke haj, a vastag keretes fekete szemüveg eltűnt, egy átlátszó ingben volt (igen, átlátszott a fekete melltartója), elöl arany flitterekkel díszített cicanadrág, ami hátul fekete volt és egy fekete telitalpú cipő. Kétségkívül Miley Cyrus új hasonmása. A teremben lévők közül mindenki ledermedt a látványtól, amit Zorka azonnal észrevett.
- Nem tetszik az új külsőm? – kérdezte bosszúsan.
- Nem éppen a legszebb, különben sem csípem Miley Cyrust – mondta Bence. Remek, akkor nem csak én gondoltam Miley-ra.
- Ne butáskodj, egyáltalán nem Miley stílust szerettem volna – legyintett. – Egyszerűen így érzem magam jól és az, hogy ez kinek tetszik és kinek nem, az hidegen hagy. – Mondta, majd fogta magát és leült a helyére. Tekintetemmel folyamatosan Dorci szemét kerestem, de persze ez így lehetetlenség, hogy jóval előttem ül, és nem fordul hátra. Inkább hagytam a francba és gondoltam, majd kicsengetéskor rákérdezek a dolgok alakulására. Az órán amúgy párokban dolgoztunk, én Ádámot kaptam, akivel tökéletesen együtt tudtunk működni, így a feladatmegoldás nem okozott gondot.
- Szerinted melyik válasz a helyes?
- Egyértelmű, hogy a C.
- Szerintem is az, de azért nézzük meg a többi megoldást is, az is lehet, hogy félrenéztük a feladatot.
- Totális tévedésben vagy. Már, hogy rontottuk volna el? Olvasd el újra a kérdést! – utasított. Gondolom nehezére esett elfogadni, hogy túlzottan alapos vagyok. Végül elolvastam a kérdést, majd arra jutottam, hogy igaza van. Körülbelül így telt az óra, egészen addig, amíg egy férfi énekhang meg nem csapta a fülünket.
- Mi ez a ricsaj?
- Szerintem próbálnak az énekkarosok – tippelgetett Tomi.
- Az udvaron? – hitetlenkedet Tóth.
- Most miért ne tanár úr? – kérdezett vissza. Tóth sóhajtott egyet, majd az ablakhoz ment, ami érthetővolt, hiszen onnan jött az éneklés. Engem különösebben nem izgatott a dolog, egészen addig, amíg meg nem hallottam a saját nevemet is a dalban. Ösztönösen Ádámra néztem, akinek szintén feltűnt ez és mi ketten is az ablakhoz siettünk. Ahogy kinéztem rajta, megláttam egy fekete bakancsban, bordó csőfarmerban, egy bőrdzsekiben álldogáló fiút. Sapka nem volt a fején, így látszott a belőtt szőke haj, aminek következtében elkapott a felismerés. Ricsi, ahogyan meglátott egyre több mozgást vitt a dalba én meg ijedtemben visszaültem a helyemre. A lábujjam tövéig piros voltam. Tóth persze folyamatosan ordibált, hogy hagyja abba ezt a kornyikálást és menjen vissza órára (gondolom szegény tanár úr nem jött rá, hogy Ricsi nem ebbe az iskolába jár), de ő persze fittyet hányt a kiabálásra és egészen a dal végéig folytatta. Ádám is visszahúzódott az ablaktól és szembe ült velem.
- Mióta beszéltek újra ezzel a taggal? – mutogatott az ablak felé.
- Nem beszélünk… ez… ez engem is meglepett – hebegtem még mindig vöröslő fejjel. Tóth nyugodtabban ült vissza a helyére és intett, hogy folytassuk a munkát. Nekem persze ez nehezen ment, elvégre most énekeltek el egy dalt, ami nekem szólt, jó hogy nem megy a koncentrálás. Mikor kicsöngettek azonnal kivágtattam az udvarra és Ricsit kerestem. Simán megtaláltam, a fal mellett ácsorgott.
- Ez mi volt? – álltam meg előtte csípőre tett kézzel.
- Mi? – nézett rám.
- Egyáltalán mit keresel itt? Iskolában kéne lenned…
- Iskolában vagyok – mosolygott.
- De nem ebben a suliban – csaptam a homlokomra. Megőrjített a humora. Beszélgetésünket azonban nem tudtuk folytatni, mert hamarosan csapódott az ajtó és rajta kirohant Ádám.
- Mi a rák volt ez? – állt meg mellettem, ugyanúgy Ricsivel szemben.
- Neked meg mi a franc bajod van? – vonta fel a szemöldökét Ricsi.
- Mit jössz ide a suliba énekelgetni? Ilyen olcsó trükkel a kutyámat szoktam etetni. Kezdjük ott, hogy nincs is kutyám… - mondta, persze ezen akaratlanul is mosolyra húztam a számat. Úgy gondoltam, hogy hagyom Ricsit, remélhetőleg hamarosan elhúzza a csíkot innen és minden mehet tovább normális kerékvágásban. Persze, ahogyan ezt én elképzeltem. Ádámban valami hirtelen fellángolás gyúlt és kényszerből behúzott egyet Ricsinek. Én persze csak bámultam a két fiúra. Végül Tóth is kiért az udvarra, jó pár diákkal és az igazgatóval együtt, akik körénk gyűltek. Az igazgatónő behívta a két fiút az irodájába. Az incidens végét nem várhattuk meg, mert becsöngettek és nekem pont franciára kellett mennem. Szünetben persze azonnal felkerestem Ádámot.
- Mi lett Ricsivel?
- Visszaküldték a sulijába, majd ott kapja meg a magáét a lógásért.
- És te…?
- Egy szimpla igazgatói – vonta meg a vállát.
- Mondd csak, mióta lettél te ennyire hősies?
- Talán zavar? Egyszerűen csak irritált ez a tag, már régi vágyam volt leütni.
- Hiszen még nem is találkoztatok, akkor meg mi okod lett volna bántani?
- Iza, ne kérdezősködj már! Inkább te is csak… csak úgy… Menj a francba! – jelentette ki határozott hangon, én meg értetlenül bámultam utána. Nem értettem az iménti jelenetet. Ádám minek intézkedett helyettem? Főleg úgy, hogy még nem is találkozott Ricsivel. Ráadásul eléggé zaklatottnak tűnt. Hiába terveztem elmélkedni a történteken, a folyosón Dorci talált rám, akinek halaszthatatlan megbeszélni valója volt. Berángatott egy vécébe és leültetett a földre. Természetesen nekem már akkor is gyanús volt a csempe színe, de először nem törődtem vele.
- Mi történt Zorkával? – kérdeztem tőle.
- Erről szerettem volna mesélni.
- Kezdheted is – sürgettem. Dorci bele is vágott a dolgokba. Zorka végül is (mint ahogyan láthattuk) már megváltoztatta külsejét, hogy még több fiút hódítson meg, bár Dorci szerint semmivel sem lesz vonzóbb, mint eddig. A szemüvegét is lecserélte kontaktlencsére.
- Amúgy… lehet, hogy az utóbbi időben többet veszekedtünk, főleg én, emiatt az egész átalakulósdi miatt, de most, hogy megtörténtek a dolgok… valahogy jobban eltűrjük egymást.
- Ezt én most nem igazán értem. Egészen addig veszekedtetek, amíg meg nem változtattátok a külsőtöket? Ez igazán… érdekes – találtam meg a megfelelő szót némi gondolkodás után.
- Valóban. De így végre lecsillapodtak a kedélyek. Zorka végre nem nyavalyog, mert megkapta, amit akart, én meg beletörődtem, hogy hiába vagyunk ikrek, nem lehetünk ugyanolyanok. Így most én is úgy nézek ki, ahogyan eddig akartam – mosolygott. És valóban, Dorciról tényleg ezt az aranyos, de mégis nőies stílust lehet elképzelni. Feltápászkodott mellőlem (a földön ültünk), majd felém nyújtotta a kezét, hogy vele együtt menjek ki, de én megráztam a fejem.
- Még maradok.
- Miért?
- Hát… izé… igazából… franc tudja… csakúgy – tártam szét a karomat. Dorci kiszökkent a budiból, én pedig a telefonom után nyúltam, ami egészen idáig a zsebemben pihent. Most éppen gombos telefonom van, mivel az előzőnek sikeresen elhagytam a töltőjét, anyu pedig azt mondta, hogy ezért nem fog új telefont venni. Sőt még egy új töltőt sem hajlandó, azt mondta, hogy majd én vegyem meg magamnak, ha annyira kell, de mivel annyira nem tartottam fontosnak, így megelégszem anya régi, működőképes, gombos telefonjával, amit igazándiból nem értek miért cserélt le, de ebbe most inkább nem megyek bele. Mikor feloldottam a billentyűzárat, a telefon máris kijelezte, hogy egy új üzenetem érkezett. Egyenesen Robitól, akinek megadtam a számomat. Rajta kívül Dorci és Zoé tudja, Hangának nem adtam meg, úgy voltam vele, ha akarja a számomat, majd kéri. Az SMS a hétvégén érkezett, úgy látszik azóta nem nagyon vettem elő a telómat, na mindegy. Gyorsan visszadugtam a zsebemben, felkászálódtam a hideg csempéről, amin eddig ücsörögtem fogalmam sincs miért, majd fogtam magamat és az ajtó irányába indultam, mikor feltűnt, hogy a vécébe egy fiú lép be. Mindkét szemöldököm a magasba emeltem, majd a fiúr arcán is kirajzolódott az a fajta döbbenet, ami rajtam is. Szótlanul a hátam mögé mutatott, ahol piszoárok helyezkedtek el. Tátott szájjal a homlokomra csaptam, majd hálát adtam az istennek, amiért most nem volt büdös és ráadásul a srác sem volt túl csúnya. Viszont a múltbéli események eléggé elgondolkodtattak a „pasi fogásról” ugyanis most ha ránézek egy-egy helyes fiúra, akkor azonnal az a kérdés fogalmazódik meg bennem, hogy vajon milyen lehet utána a vécé. Szóval, azt hiszem itt egy darabig nem lesz fiúkereső hadművelet. Kilibbentem a fiú vécéből, majd egyenesen franciaórára loholtam.
Az órák után Hanga meginvitált egy plázás délutánra hőn szeretett barátjával, Tibivel együtt. Kezdett idegesíteni ez az egész… Mármint, hogy meghív, de utána leszar engem. Egyelőre még elmentem velük, de csak azért, mert jobb dolgom úgy sincs. Jó, persze a tanulás. De, majd arra ráérek később is, nem? Végül is most előttük baktattam, de hallottam, ahogy mögöttem viháncolnak.
- Jaj, te Tibi! Mit sikabálgatsz itt? – majd egy pillanatra megtorpantam. Az én elszólásom. Én voltam az első, aki megemlítette a „sikabálás”-t. Erre… erre mit hallok?!
- Mi a baj Iza?
- Semmi, csak ennyire megtetszett ez az elszólásom? – fordultam feléjük.
- Aha, tök vicces, azóta ezt mondogatjuk egymásnak, ha valamelyikünk vinnyog. – Csípett bele Hanga játékosan Tibi arcába. Nevetve megráztam a fejemet, majd folytattuk utunkat a pláza felé. Mire odaértünk, Tibi ijedten nézett az órájára, majd szomorúan közölte velünk, hogy sietős dolga akadt. Szerelmesen megsimította Hanga arcát, majd egy puszit nyomott a homlokára. Az arcáról olyan furcsa dolog jött le nekem, de igazából úgy voltam vele, hogy ez tökre természetes, hogy egy srác, búcsú puszit ad a barátnője homlokára. Jó, mondjuk nekem azalatt a hat nap alatt, nem volt ilyenben részem, de akkor is gyanús volt. Nem, nem azért, mert nem lehet egy lány homlokára puszit adni (na, jó, azért ha én adnék egy lány homlokára puszit az csöppet durva lenne…), hanem azért, mert ahogyan Tibi adta. Olyan dologról tanúskodik, mintha valami rosszat tett volna és ezzel akarja kiengesztelni, vagy tudatni, hogy ő bizony értékeli a lányt, csak nem eléggé, mint a… a… a másikat! Hát persze! Hanga szembefordult velem, majd mosolyogva közölte, hogy ő most felkeres egy vécét. Reménykedtem benne, hogy ő legalább nem lesz olyan béna, hogy a férfit találja meg a női helyett. Viszont abban a pár percben volt alkalmam Tibi után koslatni, aki nem nagyon változtatott helyszínt a másik randinak, inkább itt maradt. Talán csak lusta volt elmenni. Egy pár percig láttam, ahogyan vissza-visszatekintget, de óvatosan bujdosva követtem, így nem vett észre. Láttam, ahogy kislisszolt a pláza elé, majd egy szerelmes csókkal jutalmaz egy másik lányt. Szóval nem tévedtem. Hamarosan mosolyogva fordultak vissza a bejárat felé és Tibi arcára kiült a döbbenet. Később sikeresen rájöttem, hogy észrevette a bambuló tekintetemet, de elfutni nem akartam, mert az olyan béna lett volna. Tibi és szeretője elém léptek, majd a fiú bemutatott minket egymásnak. De nem is akárhogy!
- Szia, Iza! Tudod, mondtam, hogy van egy mostoha unokatestvérem – fordult a barátnőcskéjéhez Tibi, aki egyébként igen szép volt. Hosszú fekete haja, kicsit húzott szeme volt, gondolom ázsiai felmenői is lehetnek, de még a ruhák terén is jeleskedik, mert egy fekete szövetkabátban és egy fehér csőnadrágban állt Tibi mellett. A lábán már egy fekete csizma ékeskedett, nyakában pedig egy fehér kötött sál, sapkát nem viselt.
- Igen, tényleg. Szia, Iza! Én Szilvi vagyok, a Tibi barátnője – üdvözölt mosolyogva ezek szerint Szilvi. Én is mosolyra húztam a számat, majd Tibi irányába tekintgettem, aki egyre jobban vakargatta a fejét.
- Hát, akkor illene nekem is bemutatkoznom. Róner Iza.
- Sokat mesélt rólad Tibi. Többek között arról is mesélt, hogy nem mindig vágod mi a szitu – nevetett jókedvűen. Most tökéletesen vágtam az egész helyzetet. De álljunk csak meg egy pillanatra! Mi az, hogy sokat mesélt Szilvinek rólam Tibi? Jó, persze az érdekes lett volna ha Hangáról kezd el áradozni, de engem miért kavart bele ebbe? Úgy éreztem, hogy a nyakam köré tekert sálam mindjárt megfojt.
- Nagyon örülök, hogy bemutattad nekem a barátnődet Tibi… de most… izé, nekem dolgom van – hebegtem és egy zavart sziát köszönve siettem fel a fenti női vécéhez. Hanga türelmetlenül álldogált, azt hittem már régen elbandukolt valamerre, de csak ott ácsorgott a (szerencsére) női vécé előtt.
- Hol voltál? Rád vártam már egy jó ideje… - támadt le azon nyomban, amint meglátott.
- Csak körülnéztem, amíg végezted a dolgod.
- Oké.
- Csinálunk valamit? – kérdeztem bizonytalanul. Hála Istennek Hanga megrázta a fejét, gondolom az egész délutánját eltervezte a barátjával együtt, így most, hogy ő neki más dolga akadt teljesen lelankadt. Velem meg annyira unalmas lenne a plázázás (nem mintha Tibivel jobb lett volna…), ezért inkább abban maradtunk, hogy könnyes búcsút véve egymástól hazamentünk. Egészen addig olyan sebességgel dobogott a szívem, mintha hamarosan fel akarná mondani a szolgálatot, de amint kiértünk a plázából, megnyugodott. Attól féltem, hogy Hanga belebotlik Tibibe és Szilvibe, akik romantikusan andalogva, kéz a kézben baktatnak el előttünk. Erre nem került sor, az is lehet, hogy Tibi nagy szemekkel figyelt minket, hogy még csak véletlenül se fusson belénk.
Otthon éppen tanultam holnapra, amikor anyu felordított, hogy unokatesómék jönnek látogatóba. Levonaglottam a lépcsőn, mögöttem Dani totyogását lehetett hallani. Mondjuk elég régen találkoztunk az unokatesómékkal, utoljára két éve. Akkor még teljes volt a család. Azután pontosan azért nem jöttek látogatóba, mert a szülők időközben elváltak és, hogy emiatt apa és fia elköltöztek Keszthelyre, majd most szeptemberben visszaköltöztek. Az unokatesóm egyébként egyetemista és szintén Tibinek hívják. Az apja, Norbi, aki anyu testvére, Gabi volt a nagynénénk, de ugye ő lelépett, így már nem az. Ez tök logikus volt. Most Mesi az új nagynénénk, akiről eddig csak anyán keresztül hallottunk és a fiáról, aki a mostoha unokatestvérünk, akit szintén Tibinek hívnak. Vicces, nem? Két Tibi egy családban. Hoppá! Vááárjunk csak… Tibi, azaz Hanga… azaz Szilvi… azaz mindkettejük Tibije, úgy mutatott be a lánynak, hogy én Tibi mostoha unokatestvére vagyok, amin először meglepődtem, mivel, ha hazudunk valakiről nem szoktunk így belebonyolódni, mint, hogy „mostoha unokatestvér”, nem? Akkor valószínű… valószínű, hogy ő lesz az a Tibi, akiről már két éve csak anyán keresztül hallotta, hogy az új unokatesónk, aki szintén Tibi. Dani időközben megelőzött a lépcsőn, míg én elmélkedtem, majd én is rohanósra vettem a témát és lesiettem a nappaliba, ahol a rokonok már vártak. Norbi mosolyogva felállt a kanapéról és két puszival köszöntött engem, Danival meg pacsizott egyet. Aztán ott volt Tibi, aki odavetett mindkettőnknek egy mosolygós sziát, aztán Mesi és… és a másik Tibi. A Hanga Tibije, illetve a Szilvié, azaz mindkettejük Tibije. Látszott, hogy zavarban van, mivel ismer és valószínű, hogy már régebb óta tudott erről a dologról, mint én.
- Akkor szeretném bemutatni családunk két új tagját, akik igazából már nem olyan új tagok, mert már jó másfél éve élünk így együtt. – Nevetett Norbi, majd felállt és most élőben is bemutatkozhattunk egymásnak. Mesi néni egy világosbarna, kleopátra frizurás nő volt, zömök testalkattal és egy vidám színekből álló öltözékkel állt meg előttem, és szintén két puszival köszöntött. Kedvesnek tűnt, így még én nekem is sikerült elmosolyodnom a kellemetlen helyzet ellenére is. Tibivel is „megismerkedtem”. A fekete hajú, vastag keretes, szemüveges srác, aki egy fejjel magasabb nálam és már borostával is rendelkezik szintén lenyomott két puszit, de éreztem, hogy iszonyatos zavarban volt még mindig. Én helyet foglaltam az eredeti unokatesóm mellett, aki sötétbarna (mind minden fiúnak) belőtt séróval rendelkezett és a legmárkásabb cuccokba bújva ült mellettem. Norbiék mindig is szórták a pénzt. Már akkor is, amikor még Gabival voltak házasok. Tibi így mindig a legmenőbb, éppen aktuális divatszerinti ruhákban járhat az egyetemre, ennek ellenére igen jó fejű srác. Van humorérzéke és esze is, most is van egy barátnője, akinek fogalmam sincs mi a neve, mert ugyebár két éve nem találkoztunk és anyu nem beszélt ennyire részletesen egészen idáig távollakó rokonainkról. Egész sokáig tartott ez a családi összejövetel, hamar besötétedett, Tibivel felmentünk a szobámba. Meglepetten nézett körül, hogy mennyire kicsinosítottam és milyen hozzám való ez a szoba. Megnézte a falon lévő osztályképeket és megölelt. Lehuppant az ágyra és furcsa szemöldöktornát végzett. A tekintetét követve a falon lévő osztálytársaimat nézte, akiket én fotóztam le. Számolni kezdett az ujján és akkor esett le, hogy valami nem stimmel az osztálytársaim számával. Például egyik képen sem szerepelt Fanni, Edit és Áron. Mondjuk az egyik kép pont a gólyatáborban készült, ahol egyikőjük sem volt, de a többin sem szerepeltek. Egyikőjük sem.
- Akárhogyan is számolom, nem jön ki a tizenöt – rázta a fejét – vagy csak én vagyok ennyire vak és béna? – nevette el magát.
- Nem, nem, jól látod. Három osztálytársam nem szerepel rajta. – Még mielőtt még jobban belemehettünk volna a „hol van az a három osztálytársad a képekről?” témába, megjelent a másik Tibi is.
- Sziasztok! – Ült le az ágyamra. – Szép kis szoba – futotta végig szemével a szobámat. Az eredeti Tibi, azaz az unokatesóm, hamarosan kiment a szobámból és kettesben hagyott minket. Gondolom ismerkedés gyanánt, de egész jól ismerjük mi egymást azt hiszem…
- Mielőtt kérdeznél, elmesélek mindent. – Mondta.
- Tőlem mesélhetsz… De Szilvit nem tudod kimagyarázni!
- Tudom, és sajnálom. De Hanga úgy érzem, hogy neki… neki még nem kéne felnőnie. Mellettem viszont eléggé megváltozott. Felvette azt a stílust, amit nem kellett volna. Ezt a felnőtteset. Már nem olyan, mint amilyennek megismertem, és tudom, hogy én változtattam meg.
- Akkor miért nem szakítottál vele? Miért hagytad, hogy ebbe sodródj, kedves mostoha unokatestvérem? – mondtam olyan cinizmussal a végét, hogy Tibi azonnal felkapta a fejét.
- Figyelj… Tudom, hogy beszarinak és gyávának fogsz nevezni, de nem mertem neki elmondani. Főleg így, hogy ennyire más lett. Nem tudom hogyan fogadná.
- Ezt eltaláltad… Eléggé annak tartalak. Mindkét lányt átvered, ugye tudod?
- Tisztában vagyok vele. Amúgy azt is sajnálom, hogy nem szóltam arról, hogy mi valamilyen szinten rokoni kapcsolatban vagyunk. Vagyis… mostoha rokoni kapcsolatban.
- Mióta tudtál róla?
- Őszintén? Amikor Hanga elmondta, hogy ki a barátnője a suliban, akkor elmondta a nevedet. Tibi meg megemlített már téged, mint unokatestvért. Leírta a külsődet is, azt is elmondta hol laktok és, hogy készüljek fel, mert lassan eljön az idő, hogy személyesen is megismerjük egymást. És amikor a plázában megláttalak, ahogyan lefejeled valakinek a seggét, akkor eszembe sem jutott, hogy az te vagy, csak miután Hanga levezetett téged hozzánk. Mondjuk, akkor is Ricsivel kezdtél el beszélgetni.
- Már megbocsáss, de eléggé ellenszenvesnek tűntél.
- Az lehet.
Tibi bűnbánó fejet vágott, de én nem tudtam, hogy higgyek-e neki vagy sem. Mindenesetre, most hittem neki és reménykedtem benne, hogy megteszi, amit tennie kell: szakít Hangával.