Szeptember 29., hétfő

Nem gondoltam volna, de egyáltalán nem, hogy ő valójában nem is  az a személy, akit én megismertem. Értem már miért mondják azt, hogy az első hónap a megfigyelő hónap. De csak szépen sorjában. Az iskolához érve a kapuban állt Zoé és természetesen azt várta, hogy egyedül jövök-e vagy éppen Áronnal. Hála Istennek eszemben volt, hogy Zoé képes lesz megfigyelni azt, hogy most igazat mondok-e vagy csak kamuzok, úgyhogy a tegnapi chatelésünk következtében elmondtam Áronnak, hogy ma ne menjünk együtt, mert vannak megfigyelőink, szóval Robival érkeztem elé.

- Szia – köszöntem.

- Ó, sziasztok – méregetett zavarodottan.

- Rendben vagy? Mintha valami másra számítottál volna…. 

- Á, dehogy! Tőled mit várhat az ember? 

- Ha engeded, bemennénk – próbálta kikerülni őt Robi, aki egyre kellemetlenebbül érezte magát a társaságunkban.

- Márpedig innen senki sem megy sehová! Mi ez a játszma itt? Iza, mesélj egy kicsit legyél olyan szíves…

- Ha engeded, ha nem bemegyünk! – Löktem odébb és Robi karját megfogva indultam az épület felé. Még hallottam Zoé hangját, de úgy éreztem, hogy helyesen cselekedtem. A terembe lépve megdöbbenve tapasztaltam, hogy csak Endre és Edit van bent, majd kétségbeesve nyúltam a telómért, hogy megkérdezzem Áront, hol maradt. Éppen fordultam ki a teremből és tárcsáztam volna, mikor megláttam azt, akit ha meglátok, mindig elkezdek úgy mosolyogni, hogy amíg ő a színen van, nem bírom abbahagyni. Mivel tudjuk, hogy iskola és, hogy nem szabad nyilvánosan csókolózni, meg ilyenek, hanyagoltuk a témát, ráadásul az is fokozta az egészet, hogy mi elméletileg titokban járunk (még is tudja az igazgatóhelyettes és Vivien, és ha úgy vesszük Zoé is..). Csak intettünk egymásnak, gyorsan visszacsúsztattam a telefonomat a zsebembe és az angol cuccommal együtt indultam meg az angol terembe. De a nagyobb hír az most nem az angolhoz tartozik, úgyhogy most ki is hagynám az unalmas részleteket, mivel ez egy napló és a saját akaratom szerint írom, tehát az kerül bele, amit én bele akarok írni. 

    Matekóra után fel kellett volna hívnom anyát, hogy megkérdezzem, mikor visz a fogorvoshoz. Nyúltam a zsebemben lévő telefonomért, de nem volt ott. Hirtelenjében elkezdtem keresni a másik zsebemben, majd a táskámban és úgy mindenhol, majd egyre értelmetlenebb helyekre is bekukkantottam. De semmi. Iszonyúan zaklatott voltam, no nem azért, mert ellopták a telefonom és, hogy nem lehet helyette másik meg ilyenek. Hanem a telefonomon volt egy csomó közös képünk Áronnal (van amikor ellőttünk pár selfiet, meg néha levideózott, nem ezt csinálják a szerelmesek?). És a telefonomon van mobilnet és alkalmazás formájában le van töltve a Facebook és az Instagram is. Egész szünetben kerestem a telefonomat, de sehol nem találtam meg. Már az összes osztálytársam azt kereste, de senki nem találta, végül Molly előszedte a női mosdó padlójáról. Össze volt törve. Egyenesen kettétört. Az összes telefonról le nem mentett kép/videó kárba veszett. Fájdalommal az arcomon fordultam „becses” megtalálóm felé.

- Ezt, mégis ki tette? – Kérdeztem, elfojtott hanggal. 

- Őőőőőő én tudom…. – hallottam egy hangot, ami mögöttem jött – Én voltam. 

És kész, ennyi, abban a pillanatban megfordultam és Tomit láttam magam mögött, akit mintha kettős érzelem hajtott volna: a cinizmus és a bűnbánás. Döbbenten és csalódottan fordultam felé. De mégis miért? Mi oka volt arra, hogy ellopja, majd tönkre is tegye a telefonomat? 

- Mielőtt bármit is kérdeznél, egy igazán nyomós okom volt. Áron. – Jelentette ki.

- Mi van? 

- A telefonodat azért csentem el, mert megígérted, hogy ideadod angol után, hogy küldjek magamnak zenéket. Még „igent” is mondtál rá én meg elvettem. Viszont elfelejtetted azt az apró dolgot, hogy mi a háttérképed. – És itt ugrott be, hogy a csókolózós kép volt a hátterem… - Először nem tudtam, hogy csak egy netről leszedett kép, de felismertelek téged, majd bementem a galériába és szétnéztem kicsit…. És felismertem az illetőt. 

- És ez miért volt olyan nagy ok, hogy most a felismerhetetlenségig szétverd e telefonom? Az összes emlékem, az összes kép és videó, mind eltűnt csak, mert egy egyszerű ténytől, miszerint egy ilyen lúzernek is lehet barátja valamiért nehezen viseled. Ja, de miért is, ha szabad tudnom? 

- Mert…. mert… egyszerűen idegesít, hogy egy olyan személy, aki megalázott az egész iskola előtt, letépett rólad egy nyakláncot és hol így, hol úgy viselkedett veled, mégis megkaphat téged „csak úgy”! – Jelentette ki. Az osztály nagy része döbbenten nézte a jelenetet.

- Ennyi? Ezért szét kell cseszni a telóm? 

- Ó, a kis vaksi…. – mormogott Molly.

- Miért is?

- Hoppá, becsengettek, irány órára… - Felelte Áron és már indult is kémiára. Megértem, hogy kényes téma, de attól még igazán nem kéne elzárkózni előle, vagy talán cikinek tart? Mindegy most nem rajta vagyok meglepődve, hanem Tomin. Ő nem ilyen! Na, majd kifaggatom. Óra közben egész végig az utóbbi jeleneten rágódtam, majd az előttem ülő Tomi székét kezdtem el rugdosni, amire hátrafordult:

- Figyelj, majd óra után megbeszéljük!

- Nem! Ezt most kell megbeszélnünk!

- Nem érdekel! Óra van és így sem értem a kémiát…. – harapdálta a száját.

- Tudod engem a nyamvadt kémiád nem érdekel! Összetörted a telefonomat, egy egészen természetes dolog miatt. – Suttogtam összetörve.

- Te meg engem törtél össze…. – bukott ki a száján,majd előre fordult és hiába szólítgattam, rugdostam a székét vagy bökdöstem ceruzával, már nem fordult hátra, csak a kémia tanárnő mordult rám, hogy fejezzem be diáktársam piszkálását.

    Csöngetés után Tomi karját megfogva rángattam ki a teremből egyenesen a női vécébe. Egy kicsit furcsállta a helyzetet, majd a falnak dőlt és megkért rá, hogy kezdjek mesélni.

- Nézd, nem tudom, hogy mi a fene bajod van a barátommal, de attól még nem kell tönkre tenni a telóm…

- Nézd, ha huszadjára is ugyanezzel a mondattal kezdesz el faggatni nem megyünk semmire…

- Akkor mesélj magadtól! 

- Rendben van, ugye már meséltem, hogy miért volt nálam a telód… Szóval azt is meséltem, hogy mi volt a háttered, hogy kutakodtam a képeid közt és ez felcseszte az agyvizemet és ezért tettem, amit tettem.

- Jó, de mégis miért voltál féltékeny azokra a képekre?

- Mert féltelek.

- Féltesz? Mitől? Nem is tudod, hogy Áronnal igazából mennyire megértjük egymást! Azok a félreértések csak a szerelemből adódtak, abból, hogy nem tudtuk eldönteni, hogy mit érzünk. Kapizsgálod már? Áron nem akar semmi rosszat nekem!

- De én jobban szeretnélek! – Mondta olyan érzelmekkel teli, mintha most helyben meg akarna csókolni.

- Mi van? Hogy teee…

- Igen, elárulom, hogy nagyon megtetszettél. De úgy éreztem, hogy barátságnál soha nem lehet több a mi kapcsolatunk. Végül sikerült legyűrnöm magamban ezt az érzést, de amikor megjelent Áron… Látszott rajtad, hogy te mennyire odavagy érte, még ha mások nem is látták én igen, sőt azt is, hogy ő is odavan érted, szóval újra felébredt bennem egy vágy, hogy talán ha tennék valamit… De nem tettem, és amikor kölcsön vettem a telefonod…

- Nem vetted kölcsön, hanem elloptad! – Szakítottam félbe.

- De te azt mondtad, hogy odaadod nekem, csak nem figyeltél…

- Nem is mondtam semmit!

- De igen, mert megkérdeztem tőled, csak te valamit nagyon írtál és csak egy cinikus „igent” dobtál felém, de ez most mind lényegtelen, mert folytatom, amit elkezdtem. Szóval igen, amikor megláttam a képeket, el sem hittem, hogy te összejöttél azzal a féreggel, miközben rohadtul nem ismered…. 

- Mert te annyira ismered… Pff….

- Befejezhetem? Igen rosszul érintett, hogy te tényleg vonzódsz az ilyen taknyokhoz, akik szeretnek felvágni, és ott telt be nálam a pohár. Nem bírtam tovább türtőztetni magamat, így nekivágtam a telefont a tükörhöz, aztán meg kettétörtem, mert hát annyira nem vagyok gyenge. Ennyi lenne.

- Mit tudsz te Áronról? – Akadtam meg egy bizonyos részletnél és most már nem a telefonomról szólt a dolog, hanem arról, hogy Tamás semmit sem tud Áronról, de rohadtul semmit! 

- Sok mindent, képzeld! Ádám jó néhány dolgot mesélt róla, ami igen durva… Többek között tudnod kell, hogy ő már nem…. – Akadt meg. És sajnos tudtam mit jelentett ez a félbehagyott mondat. Óriás gumóval a torkomban és a sírógörcs kerülgetésével bámultam Tomira, aki megvonva a vállát szemtelen mosolyt öltött az arcára – ja, hogy ezt még nem mesélte? Nagyon bizalmas barátod lehet, ha a múltjáról sem mesél, de inkább hagyok neki is pár szót, mert már túlságosan belelendültem ebbe a beszélgetésbe. A legjobbakat! – Intett, majd elhagyta a lány vécét, én pedig egyre pirosló arccal álltam továbbra is a vécében és hallottam, ahogyan az igazgatóhelyettes kérdőre vonja Tomit, hogy mit keresett lány mosdóban. Ahogy az igazgatóhelyettes és Tomi is elmentek, lerogytam a padlóra és bőgni kezdtem. Azon, hogy Tomi képes volt féltékenységből tönkretenni a telefonomat és elárulni egy olyan dolgot, (még ha konkrét nem is mondta ki) amit egyáltalán nem gondoltam volna Áronról, azt hittem most, hogy már együtt vagyunk nem lesz semmi akadály, hiszen minden normálisabb és szebb, mint valaha. A nagy frászt. Utolsó órára hála az égnek nem kellett bemennem, mert anyura vártam, aki elvitt a fogorvoshoz. Legnagyobb meglepetésemre Ádám is leült mellém. 

- Hát te? – Néztem rá gyanúsan.

- Anyukád visz fogorvoshoz – jelentette ki tök természetesen.

- Anyukám? De mikor mondta ezt?

- Bejött a suliba és én pont a saját anyámmal beszéltem, aki nem tudott volna elvinni, az édesanyád ezt meghallotta és felajánlotta, hogy elvisz. Rendes anyukád van. – Mosolygott, bár látta rajtam, hogy nem vagyok a legjobb passzban. – Egyébként miért vagy így elkenődve?

- Tomi éééés Áron.

- Tomi az oké, de mit művelt már megint az a szerencsétlen? – Röhögte ki a „régi” legjobb barátját.

- Hát, Tomi dühében elmondott, vagy legalábbis utalt rá, hogy Áron…. szóval már…. csinálta…. – nyögtem ki.

- Mit?

- Na, szóval, hogy már volt olyan lány, akivel már eljutottak odáig….

- Ja, igen. 

- És ezt te mondtad el Tominak.

- Így van. Tomi egyik nap iszonyúan szomorú volt, én meg odamentem hozzá és akkor kezdett kérdezgetni, hogy Áron mivel jobb, mint ő. A megnyugtatására elárultam pár nem túl szent dolgot róla, hogy megnyugodjon… 

- Szóval akkor igaz…

- Igen, az, de egyáltalán nem azért történt így, mert volt egy lány, akivel eljutottak odáig.

- Szóval a rosszabbik, a „bulis verzió” igaz?

- Aha. A nyáron volt egy buli, egy kicsit benyomott, nem volt magánál, ezt kihasználták és így egy kalandba keveredett.

- Szerinted miért nem mondta el nekem?

- Mert attól félt, ha elárulja ezt a nem túl szép dolgot, akkor nem fogod szeretni. – Jelentette ki. Valószínű, hogy ő már sokkal előrébb tudott a kapcsolatunkról, mint mi magunk. Tomi meg ma tudta meg. Ez így nem lesz titokban, sőt egy darabig úgy érzem, hogy sehogy sem lesz, mert ez az egész sok volt egy napra. Áron nem mondott el jó sok mindent, Tomi szerelmes volt belém én pedig csak egyetlenegy fiúért éltem-haltam, aki igazából egy ilyen „jó segg, jó mell, benyomok, oszt majd kell” srác. Tomi meg az, aki nem szeret nyíltan beégni és félénkebb típus, akivel jó barátságot kötöttem, de úgy látszik, most jobb lenne, ha megszakítanék minden szálat vele és Áronnal is. Nem, nem a szakításra gondolok, csak egy kicsit elhanyagolom, ő majd megkérdezi mi a bajom én azt mondom, hogy ő még nem mesélt a múltjáról és majd ő szépen elmond mindent. Az elméletszövésem közepette megjött anyu, és indultunk a fogorvoshoz.