Borzalmasan eseménydús nap a javából! De haladjunk csak szépen sorjában.
Az utóbbi két napot nem érdemes említeni, csak annyi történt, hogy suli után
bezárkóztam a szobámba és zsepihegyek mellett erősen szomorú dalokat
hallgattam. Mivel amúgy is nagy Naruto fan vagyok így leszedtem a gépemre a Sadness and sorrow-t és még jópár másik
Naruto-s szomorú zenét. Anyuék ritkán benyitottak, hogy „kész a vacsora”, „kész
a házid?”, „újabb fejlemény van? Mert ha igen megbeszélhetjük”. Erre a mondatra
felálltam a gépemtől és anyuhoz rohantam, akit szorosan átöleltem.
- Jó lenne, de hamarosan mész dolgozni.
- A „hamarosanig” még van egy másfélóra, addig van időnk megbeszélni a
dolgokat.
- Igazából nincs túl sok, csak annyi, hogy egyre jobban bánom, hogy ennyi miatt
szakítottam vele.
- Honnan gondolod?
- Huszonegyedik század, Facebook – válaszoltam egyszerűen.
- És mit láttál a Facebookon, hogy ennyire bánsz mindent és félnapokat a
szobádban töltesz? – Kérdezte anyu.
- Hát egy lánnyal volt rajta és mosolyogtak meg ökörködtek. A képek címe
„Hiányoztál már” volt. A csaj szivecskéket meg ilyen smiley-kat írt neki, Áron
is írt egy csomó mosolygós smiley-t.
- Jaj, azt a képet én is láttam!
- Neked ismerősöd Áron? – Ijedtem meg anyától.
- Nem! A lányt Kittinek hívják és egyszer vakbélgyulladása volt, ezért műteni
kellett és én voltam az ápolója. Sokat beszélgettünk, amikor bent voltam
mellette és mesélte, hogy van egy unokatestvére, aki abba a gimibe jár majd,
ahová te.
- Te meséltél neki rólam? – Döbbentem le újból.
- Mondtam, hogy sokat beszélgettünk. Szóba kerültél te is. Aztán jött a
huszonegyedik század és a Facebook. Amikor kikerült a kórházból bejelölt, azóta
ismerősök vagyunk. Aranyos kislány én nagyon kedvelem, amikor jóban lettünk
folyton várta, hogy ott legyek a betegágyánál, hogy tudjunk beszélgetni.
- Ezt honnan gondolod?
- Ő mondta. Sokszor unatkozott, a tévében sem ment jó film, sorozat, amit
nézhetett volna, így jó volt amikor odamentem, mert megtörtem az unalmat és
sokat megtudtunk egymásról. Tulajdonképpen Áron már ismert engem mielőtt még te
ismerted volna. – Mondta, majd kuncogott egy jóízűt.
Ez volt tegnap. De azóta egy újabb
fél nap eltelt, addig ismételten a szobámban döglöttem (az alvás nem számít) és
ugyanazt tettem, amit eddig. Böngésztem az adatlapját, megnéztem a Kitti
adatlapját is. Meg kell mondjam eszméletlen szép a lány! Szép, egyenesre vasalt
szőkésbarna haj, ami a háta közepéig ér, enyhe, de még is gyönyörű smink és
hozzáillő ruhadarabok. A Tolnai család meglehetősen jó stílusú, akármilyen rokonság
is van a két illető között, ha köze van a Tolnaiakhoz, akkor jól néz ki és
kész.
Ma reggel nehezen keltem fel. Forgolódtam és a taknyos zsebkendőim közt
turkáltam, hátha találok még használhatót, de kénytelem voltam az íróasztalomon
lévő zsepisdobozomból venni, mivel már mindegyiket tövig fújtam. Nagy
nyögdécselések árán, de fel tudtam ülni az ágyamban és a karomat kinyújtva
elértem a zsepisdobozt is. Az utolsó zsebkendő. Ügyesen kell bánni vele! Nem
szabad teljesen elhasználnom! Túlságosan erőtlen vagyok egy újabb doboz
zsepiért lemenni a fürdőszobába, szóval csak okosan a sok fújással! Mivel
mégsem szerettem volna teljesen unatkozni, ezért nézegettem filmeket a neten
végül a Schlinder listájára esett a választásom. Anyu már látta és az a kedvenc
filmje, csak már annyiszor látta, hogy nem nézi mostanában, szóval most itt az
ideje, hogy én is megnézzem. Három röpke órácska az egész. Úgyis ráérek. Éppen
indítanám a filmet, amikor megcsörren a telóm. Hanga volt az és azt kéri
engedjem be a szobámba. Mi van? Mit keres ez a szobámnál? Gyorsan felpattantam
és kinyitottam az ajtót.
- Hát te? – Néztem rá karikás szemekkel.
- Ahj, jöttem, hogy rendbe szedjelek. Most azonnal elmegyünk a plázába!
- De szerdán is ott voltunk. Meg nincs is nagy kedvem hozzá…
- Ne kéresd magadat! Vegyél fel valami normi rucit és indulunk is a plázába.
- De már épp kezdtem volna filmet nézni…
- Magasról teszek a filmedre! – Jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.
- De ez Oscar-díjas! Anyu kedvence! Ideje lenne nekem is megnéznem!
- Majd megnézed az új barátoddal este, de most sürgősen keress valami divatos
göncöt és induljunk máááár! – Nyávogott.
- Milyen újdonsült pasi? Mi ez Hangus? Egyáltalán veled beszélek?
- Mi az talán nem lehetek egy kicsit erőszakosabb? Hallod nem akarom, hogy
hónapokig leépülve járj iskolába csak, mert szakítottál az első barátoddal. Úgy
érzem, hogyha hagylak, akkor megemészted saját magadat. Szerintem egy új fiú
segíthet a dolgokon.
- Pont te említed a fiúkat, mikor még neked sem volt barátod…. – forgattam a
szememet utalva arra, hogy Hanga csöppet furán viselkedik.
- Ezek a ruhák jók is lesznek – dobta le elém a csíkos hosszú ujjúmat a fekete
kardimmal és csőnacimmal, majd egy összegyűrt papír fecnit vágott a Spongya
Bobos kukába. Hirtelen a szívemhez kaptam, majd a szekrényemhez ugrottam és a
nyitott ajtón benézve konstatáltam, hogy az eddig odaragasztott Áronos képem
hűlt helye látszik és bizonyára jó helyen van a kukában.
- Mi van veled Hangus? Tisztára máshogy viselkedsz most…
- Hát ő… izé… meglehet.
- Csak nem… – vonogattam a szemöldököm.
- És ha igen? Te se avattál be a szerelmi életedbe csak utólag… - legyintett.
- Miért vagy ilyen bunkó? Tudod mit? Menj egyedül abba a nyomorult plázába, de
nekem nincs kedvem hallgatni ezt a stílust.
- Nekem sem az örökös nyavalygásodat! Nekem is van százszor fontosabb dolgom,
de neeem jóbarátnő módjára elhívtalak plázázni, hogy ne érezd magad egyedül és
esetleg bepasizhass! Plusz ingyen is vehetted volna a rucikat, meg minden
cuccot is, mert nem én fizettem volna, de te elutasítottad! Sírjál csak Áron
miatt léci, sírjál még! – „utasított”, majd a szobám ajtaját becsapva
elviharzott. Nem tudom ki ez a fiú, de már is utálom. Hangussal már másodjára
vesztünk össze szerda óta. Azért, mert hirtelen szókimondóbb lett és ez eléggé
zavar, mert könnyen megmond mindent. Gondolom a fiúja miatt van ez az egész. De
várjunk csak! Mi az, hogy nem ő fizetett volna? Lehet, hogy az a fiú!
Nagyon érdekelt, hogy ki Hanga
megrontója, így amikor kiment a szobámból, gyorsan összekaptam magam és az
ágyamra dobott összeállítást választottam, mivel nem volt időm arra, hogy most
gondosan kiválasszam a megfelelő ruha összeállítást, majd rohantam is Hanga
után. Még sminket sem tettem fel magamra, a hajamat is lóhalálában kötöttem fel
és rohantam is (persze tartottam a tisztes távolságot, hogy ne sejtsen semmit
se). Az utcából kiérve a liget felé tartott. Aha! Szóval a ligetben találkozik
a fekete lovaggal és úgy indulnak a plázába. Engem ebbe akart belerángatni,
hogy én legyek a harmadik, aki csak úgy lesz? De jó, hogy nem mentem bele!
Mindenesetre ott leszek mögöttük, szóval tökre olyan, mintha elfogadtam volna
az ajánlatot. Mindegy. Várjunk csak! Senki sincs a ligetben, csak Hanga sétál
és meg sem áll. Hm… talán csak kitérőt tett? De minek? Legszívesebben utána
kiáltottam volna, hogy most akkor hogy is van ez, de nem tehettem, mert
lebuktam volna. Szóval csak csendben követtem és próbáltam halkan lépkedni,
hogy a nagy csendben ne hallja meg a cipőm trappolását. Már majdnem ott voltunk
a plázánál, mikor lekanyarodott egy utcára. De miéééért?! Ó, ide már nem
követem! Egészen biztos, hogy a pasijához ment! Inkább megyek a pláza elé, ott
úgyis sok az ember és el tudok vegyülni. De mennyit kellett várnom! Azt a
türelmetlen és felőrlő félórát, amit a pláza előtt ácsorogtam! Közben még egy
kisfiú ráejtett valami ragadós cukorkát a cipőmre. Végre megjöttek! Nem is,
csak Hanga jött meg. Egyedül. Nem hiszem el, akkor minek tett ennyi kitérőt?
Gyorsan be a plakát mögé! Amíg ott ácsorogtam egy kislány megszólította az
édesanyját, hogy milyen életű plakátokat csinálnak, mikor elindultam a plakát
mögül. Akkorát sikított, hogyha nincs vele az anyja, kirohan a kocsik közé.
Végre bejutottam a plázába. Vacogva dörzsölgettem a kezeimet (elfért volna egy
dzseki, de a nagy rohanásban elfelejtettem felvenni) és figyeltem a
folyamatosan mozgó tömeget. Hangát viszont már nem láttam, teljesen eltűnt a
látóhatárról. Nem hiszem el! Azért fagytam meg egész idáig, hogy elveszítsem?!
Hurrá! Még pénzt sem hoztam, így most megfagyva vacoghatok egyhelyben és
várhatom Hangát, amíg nem végez. De mi ez a csörgés a zsebemben? Nem hiszem el!
Egy kis pénz! Ó már emlékszem honnan van. Anyu múltkor elkérte a kardimat, mert
nem találta a sajátját és egy a méretünk. Pénztárcát viszont nem vitt, így a
pénzt a zsebbe tette. Remek, akkor menjünk is és igyunk valami kellemesen
meleget! Ahogy beálltam a sorba, megszámoltam mennyi apró maradt a zsebemben,
de nem csalódtam, mert pont elég volt egy forró csokira. Ahogyan odafértem a
pulthoz és megkaptam a forró csokimat már rontottam is ki a folyosóra. Csak a
csokit bámultam és úgy sétáltam a tömeget kerülgetve, mígnem megcsúsztam és
kiejtettem a kezemből. Szerencsétlenségemre egy fiú állt előttem én meg olyan
pechesen csúsztam meg, hogy lefejeltem… a fenekét. Gyorsan felpattantam, de már
mindegy volt, mert a forró csokim a fiú feje búbján landolt én meg vörösre
váltott arcszínnel léptem volna elé, hogy tisztázzam a dolgokat, mikor
megláttam, hogy kivel van dolgom. Áron felvont szemöldökkel fordult felém én
meg legszívesebben fejvesztve menekültem volna a plázából, de nem tehettem,
mert akkor azt hitte volna, hogy megvisel a szakítás, pedig én szakítottam
vele, meg ilyenek. Bár mondjuk rá kellett jönnöm, hogy mindegy lett volna, mert
ő maga is tudja, hogy megvisel a dolog, de azért égő lett volna így lerázni.
- Őőőő… izé… Bocs, csak megcsúsztam és… kiesett a kezemből a csoki forró…
mármint a forró csoki! – Magyarázkodtam. Csoki forró? Hogy lehetek ilyen béna?!
Áron még mindig felvont szemöldökkel vizslatott, majd elröhögte magát.
- Tőled nem vártam volna mást – nevetett – amúgy az arcod is olyan.
- Mi?
- Csoki forrós az arcod – röhögött, de nem sokáig, mert Kitti (az unokatesója,
aki mellette sétált) közbeszólt.
- Neked meg a feneked! De nem kis helyen!
- Basszus! Pedig ez új gatya! Te még mindig rá vagy kattanva a faromra –
röhögött.
- Na, gyere már! Majd a vécében leszeded – karolta át a nyakát Kitti és
elirányította a mellettünk lévő mosdóhoz, ahol elég sokáig ácsorogtunk, de végül
Kitti megtörte a csendet – Na én nem várom meg ezt az idiótát, mert nem érek
rá. Szia Iza! – Köszönt el.
- Szia! – Köszöntem mosolyogva, majd utána kiáltottam – Honnan tudtad, hogy Iza
vagyok?
- Szerintem anyukád már mesélte! – Mondta hátra sem nézve.
Így történt, hogy újra találkoztam Áronnal. Most már értem! Ő nem haragszik
rám, csak annyit mondott, hogyha megoldható ne nagyon találkozzunk, de ha egy
véletlen baleset történik, akkor megmaradunk ugyanolyannak. Ennek valamilyen
szinten örülök, de azért egy romantikusabb befejezésre számítottam. Mondjuk,
amikor megszólalok, elhallgattat egy csókkal vagy csak megölel és szerelmes
szavakat súg a fülembe. De kezdetnek ez is megteszi. Végül is jobb mintha egy
szót sem szólt volna hozzám. Úgy gondoltam, hogyha már a vécénél vagyok
bemegyek a női mosdóba is leellenőrizni magam, mert kíváncsi voltam, hogy
látott Áron. A mosdóba belépve máris elborzadtam a látványtól. A hajam izzadtan
és kuszán meredezett az égnek, az orrom totálisan piros volt az arcommal
egyetembe, amin barna csoki csík folydogált le. Gyorsan rendbe szedtem magam,
majd a budiból kilépve kiabálásra lettem figyelmes. Valaki a nevemet kántálta.
Hátrafordultam és Hangát pillantottam meg felém loholva.
- Iza! Végre már, hogy megtaláltalak! Az egész plázát végigüvöltöttem, és a
budira gondoltam utoljára.
- Miért?
- Mert nem vagy abban az állapotban, hogy a budiban intézd a külsőd? - Csípett
belém egyből – különben is, nem ez a lényeg, hanem nézd meg ezt! – Mutatott a
telefonja képernyőjére, ahol az látszott, ahogy eltaknyolok és lefejelem Áron
hátsóját a forró csokis arcommal, ő rá meg ráesik a csokim.
- Hogyan lehet meg ez neked videón?
- A Tibi vette fel a telómmal.
- A Tibi?
- A barátom. Tudom, reggel lehordtalak, hogy ne kérdezgess róla, meg minden, de
muszáj, hogy elmondjam neked! Nagyon jó fej! Gyere bemutatlak titeket egymásnak
meg a Ricsinek is!
- A Ricsinek?
- A legjobb haverja, ő is eljött, na gyereee már! – Kérlelt izgatottan.
Megmarkolta a karomat és elrángatott. Egy pillanatra még visszapillantottam a
vécék irányába, ahol Áron mosolyogva figyelte, ahogyan elhurcol Hanga. De nem
csinált semmit. Nem jött oda, hogy segítsen, nem ordított utánam, hanem hátat
fordított és elment. Sóhajtva visszafordultam és nehezen viselve a rángatást,
figyeltem hová visz Hanga. Egy szinttel lejjebb, valami butiknál álltunk meg
(ahonnan tökéletesen lehet látni azt a helyet, ahol leégettem magam…) ahol két
ürge várakozott, az egyik nagyokat szívott a cigijébe, a másik meg nyomkodta a
telefonját. Mivel nem bírtam ki, hogy rendre intsem a szabályszegőt (tilos a
plázán belül dohányozni) megszólaltam:
- Akármelyik is vagy Tibi vagy Ricsi, a plázán belül nem lehet cigizni.
- Leszarom – vonta meg a vállát. Hűha, gondoltam, hogy nem lehetnek valami jó
emberek, na de hogy ennyire!
- Csak nem te vagy az a bula, aki eltaknyolt ott? – Bökött a fejével a felettünk
lévő szintre a telefonos srác.
- De, ő az! Iza ő itt Ricsi, Tibi legjobb haverja. Ricsi ő itt a barátnőm, Iza.
- Csáó – nyújtotta felém a kezét. Abban az egy másodpercben, amíg hezitáltam,
hogy most kezet fogjak-e vele, alaposan szemügyre vettem. Tökéletesen belőtt
szőke haj, kis borosta az arcon, fehér póló, rajta egy farmer mellénnyel, amin
kitűzők lógtak (valaki még ilyenkor sem fázik), sötét farmer csőnaci és fekete
bakancs. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt helyes, de a stílusa abszolút
nem volt szimpatikus. De mivel nem voltam barom, kezet fogtam vele. Rákérdeztem,
hogy dohányzik-e, de ő hála Istennek rázta a fejét és általában a telefonos játékban
elért eredményét mutogatta nekem, hogy mennyire csúcs, hogy ilyen gyorsan
rekordot döntött és, hogy biztosan én vagyok a szerencsecsillaga. Hanga jót kuncogott
rajta, közben a nekem be nem mutatott Tibivel enyelgett. A kis gonosz! Tudom
mit tervezett! Össze akar hozni ezzel a Ricsivel! Hát még mit nem! Ricsi
észrevéve a rosszalló fejrázásomat, felnézett a telefonjából és rám mosolygott.
- Mi az cica, csak nem ki akarod próbálni a Flappy Birdet? – Kérdezte, én pedig
automatikusan lefagytam.
1, Mi az, hogy cica? Nem járok vele, ráadásul nem is ismerem, szóval nekem ne
cicázzon!
2, Most komolyan a fejrázásomból arra következtetett, hogy én játszani akarok a
Flappy Birddel? Mondjuk az a kedvenc telefonos alkalmazásom és a rekordom is
száz felett van, de nem hiszem, hogy egy fejrázásból arra kell gondolni, hogy
én játszani akarok vele. Bár most, hogy belegondolok… Kedvet kaptam hozzá.
- Igen, szeretnék – válaszoltam és Ricsi habozás nélkül a kezembe nyomta a
telefonját. Először tágra nyílt szemekkel gondoltam vissza az iménti jelenetre,
majd feloldottam a telefont (nem volt rajta kód, így nem volt nehéz) és kikerestem
a játékot. Ricsi mosolyogva figyelte, hogy narrátorként kisérem a játék
eseményeit, mint például „hú, ez közel volt” vagy „vigyázz madár, ne menj bele!”.
Egész sokáig elvoltam, mígnem felordítottam:
- Ez az! Megdöntöttem a rekordomat! Sőt, még a tiédet is megdöntöttem – nyomtam
az arcába a telefon kijelzőjét, ahol az eredménynél háromszáz feletti szám
szerepelt.
- Hű, köszönöm, hogy megdöntötted nekem – borzolt bele a hajamba, én meg
hitetlenül ránéztem.
- Mi az, hogy neked? Miért pont neked döntöttem volna meg?
- Hát, mert az én telefonom játszottál.
- Ó, így már mindjárt érthető – nevettem el magam és kezdtem úgy érezni Áron
után először, hogy jól érzem magam. Még ha nem is a legjobb társaságba
kerültem. Tibi továbbra sem tűnt szimpatikusnak, mert a Hangussal való enyelgés
közben is szívta a cigit. Pff… Ricsi viszont tök aranyosan viselkedett
(leszámítva a „bula” és a „cica” szavakat). Elindultunk egy plázában lévő
étterem felé, de én megtorpantam.
- Nos, srácok úgy gondolom, hogy itt elválnak útjaink, mivel én otthon
ebédelek.
- Jaj, mert? Anyuci bepöccen vagy mi? – Röhögött ki azonnal Tibi.
- Nos, nincs is pénzem kajára meg hát… a telóm is lemerült – szemléltem a telefonomat,
amit visszacsúsztattam a zsebembe.
- Ne legyél hülye kislány – tette a vállamra a kezét Tibi – megvársz minket
azon a padon – mutatott egy fehér pad felé, közben röhögött Hangával együtt a
remek poénján.
- Ugyan skacok, majd én meghívlak – kotorta elő a pénztárcáját Ricsi.
- Mondtam, hogy megyek haza…
- Az kéne, hogy újból szétfagyj! Ahogy látom még dzsekid sincsen és odakint meg
esik. - Mutatott a tetőablak felé.
- Csak be van borulva. Attól, hogy szürke az ég még nem biztos, hogy esik.
- Dehogynem! Hallod, ahogy kopog az ablak?
- Még a zenét sem hallom a hangszórókból, nemhogy az eső kopogását…
- Mindegy, akkor is meghívlak!
- Jól van, rendben – fogadtam el végül a meghívást, amire Hanga tapsikolni
kezdett, Tibi pedig belecsípett a fenekébe. Hanga felvisított, majd hihetetlen
természetességgel - mintha nem is plázában lennénk – lekapta a barátját. Sajnos
ezt a jelenetet a közelben járőröző biztonsági őr nem hagyta szó nélkül, így odajött
hozzánk és széthajtotta a turbékoló párt, majd megkérte őket, hogy ne nagyon
csókolózzanak ilyen vadul, mert sok gyerek is tartózkodik itt. De Tibi mit sem
értve a kérésből újból lesmárolta Hangát, ő meg vissza és a biztonsági őr nemes
egyszerűséggel kivitte őket a plázából. Ricsivel ketten maradtunk és még mindig
döbbenten bámultunk a kijárat felé, ahol az őr veszekedett (vagy inkább az
őrrel veszekedtek) Hangáékkal.
- Akkor… megyünk? – Vakarta meg a fejét.
- Inkább indulok haza – mondtam, de aztán megláttam, hogy Hangáék két perc kint
léttől teljesen eláztak, úgyhogy módosítottam – Rendben, mehetünk, de aztán
tényleg haza megyek.
- Azt kötve hiszem.
- Hülye vagy!
- Mondja az, aki nyilvánosság előtt fejelte le egy fiú seggét.
Erre nem tudtam mit mondani, csak elröhögtem magam, majd Ricsivel együtt
bementünk az étterembe. Mivel nem szerettem volna megterhelni a pénztárcáját,
valami olcsóbb ételt választottam, de mégis finomat, hogy jól lakjak, Ricsi
viszont majdnem az egyik legdrágábbat választotta. Amikor befejeztük az evést,
nagyban megindultam a kijárat felé, de Ricsi megfogta a vállam.
- Még mindig zuhog, először is veszünk neked egy kabátot.
- Ugyan már, kibírok egy kis zuhit.
- Nem szeretném, hogy megfázz, na gyere! – fordult is meg egy bolt felé. Mivel
nem tudtam mást tenni és nem szerettem volna egyedül hazamenni, ezért eleget tettem
a kérésnek és Ricsi után mentem. A boltban tömérdek mennyiségű ruha volt, de én
céltudatosan a kabátokhoz loholtam és kiválasztottam a legegyszerűbbet.
- Te komolyan ezt szeretnéd?
- Igen.
- Nem hinném. Nem is áll jól neked, meg szerintem szörnyen néz ki. Mit szólnál
ehhez? – Emelt ki egy barna kabátot egy virágmintás, halvány rózsaszín sállal.
Azonnal beleszerettem a választott kabátba (főleg a sálba), de úgy éreztem,
hogy nem engedhetek meg ennyit magamnak (legfőképpen Ricsinek). A kabáton
csüngött az árcédula és iszonyú drágának tűnt.
- Ezt nem veheted meg nekem! Túl drága… - húztam el a szám.
- Ugyan már! Ne nevettess! Megveszem, mert látom, hogy tetszik neked, ráadásul
még jól is áll.
- És, ha nem ennyi a méretem?
- Próbáld fel.
Azzal felpróbáltam a kabátot a sállal együtt, ami pontosan a méretem volt.
Ahogy kiléptem a próbafülkéből, Ricsi egy szerény mosollyal jelezte, hogy rám
öntötték. Gyorsan levettem, aztán indultunk is fizetni. Szegény Ricsit jól
megkopasztottam, mert az eddig telipakolt pénztárcája totál üres lett. A boltból
kilépve felkaptam magamra a kabátot és a sálat, majd odasétáltam Ricsi mellé.
- Majd visszafizetem.
- Ugyan, úgy sem fogod, meg nekem nincs szükségem a pénzedre, vedd úgy, hogy
ajándék.
- Dehogynem! Vissza fogod kapni!
- Nézd már! – Hagyta figyelmen kívül a mondatomat – Beszarok, hogy ezek még
mindig smaciznak!
- Nem hiszem el! Szakad az eső ezek meg megvártak minket.
Hipersebességre kapcsolva kirohantam a szakadó esőbe és szétugrasztottam őket.
- Ú, jó a kabid – dicsérte meg Hanga az újonnan szerzett kabátomat.
- Kitalálom, Ricsi vette neked. Pff… Ez a nyomorék minden nőjének vesz valamit,
de ti meg se háláljátok! Kivéve az én szerelmem – kapta le újból a barátnőjét.
Most komolyan, ezek mindenáron be akarják bizonyítani, hogy együtt vannak vagy
mi? De engem már eléggé idegesít. Ráadásul hála ennek a Tibinek, lelkiismeret
furdalásom lett a mondandója miatt, hogy kicsaltam Ricsiből egy csomó pénzt.
- Ugyan már Tibi. Megláttam ezt a kabátot és elképzeltem benne, inkább
megvettem neki, mert tök jól állt rajta – füllentett.
- Mondjuk, ahogy mondod, tényleg remekül nézel ki benne! Fú, nem hittem volna,
hogy még kabát alatt is kidomborodik a melled! – „dicsért” meg Tibi.
- Na, én most már tényleg megyek. Sziasztok! – Integettem, majd gyorsan
hazaloholtam.
Otthon anyu várt az ajtóban.
- Végre, hogy itt vagy! Hol a csudában jártál? Egy szót sem szóltál, hogy
elmész itthonról! És mi ez a kabát?
- Őőőő… - na erre totál nem számítottam. Gyorsan végigfutattam az agyamon egy
egyszerű gondolatmenetet, arról, hogy mit kéne beadnom. Végül emellett
döntöttem – A plázában voltam, mert úgy gondoltam, hogy ideje kimozdulnom.
Úgyis folyton panaszkodtál azon, hogy mostanában be vagyok zárkózva a szobámba.
Úgy döntöttem, hogy nem unatkozok, így elmentem. Nem vittem dzsekit és
elkezdett szakadni az eső, nem akartam megázni, ezért vettem egy kabátot.
- Enni ettél? Mert az ebéd az asztalon van, bár szerintem már kihűlt.
- Igen, ettem.
- Örülök, hogy nem a szobádban rostokolsz, de mielőtt elmész, igazán
szólhatnál, vagy máskor vigyél magaddal mobilt és értesíts!
- Volt nálam, csak lemerült.
- Akkor indulás előtt mindig nézd meg, hogy fel van-e töltve.
Miután újradumáltuk anyuval vagy hatszor, hogy máskor szóljak, legyen nálam
telefon témát, felmentem a szobámba és bekapcsoltam a laptopom. Felmentem
Facebookra böngészni és egy ismerősnek jelölés fogadott. Fazekas Richárd ismerősnek jelölt. Rámentem az adatlapjára és
egyből rájöttem, hogy ez az a Ricsi, akivel ma találkoztam. Gyorsan
visszajelöltem és egyből bevillant egy ablak.
Fazekas Richárd: Szia cica:$
Izabella Róner: Nem vagyok macska.
Fazekas Richárd: Tudom.
Fazekas Richárd: J
Izabella Róner: Amúgy nagyon köszi a kabátot és az ebédet is!:) Majd
visszafizetem az árát. Eskü!
Fazekas Richárd: Mondtam, hogy ajándék volt te lüke;D
Fazekas Richárd: Egyébként mi a Skype neved?
Megírtam neki, aztán rögtön fel is hívott és beszélgettünk. Nagyon sokat
nevettem, mert mindig mondott valami vicceset, közben meg kérdezgettem kicsit.
Tizenhét éves, hamarosan tölti a tizennyolcat és imádja a rock zenét a rappel
együtt. Hamarosan elkezd vezetni tanulni, egyetemben is gondolkodik. Milyen
érdekes, hogy ez a Ricsi milyen normális és mégis egy olyan tapló a barátja,
mint Tibi, aki ráadásul beszédítette az én barátnőmet is… Mindenesetre majdnem
tízig beszélgettünk és küldtünk egymásnak linkeket (én természetesen a Linkin
Parktól küldtem zenét J ). Mikor már iszonyatosan fáradt voltam, elköszöntem tőle és kinyomtam
a gépem. Elterültem az ágyamon és mosolyogva bámultam a plafonra. Jó ötlet volt
követni Hangát, mert így megismertem Ricsit, aki igazán figyelmes velem és még
akkor is megvesz nekem dolgokat, hogyha én nem kérem. Nem lehet neki nemet
mondani! De én akkor is ki fogom fizetni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése