Október 9., csütörtök

Utolsó óra előtti szünetig teljesen lazán telt a nap, hiszen más dolgom sem volt, mint zenét hallgatni, az órákon odafigyelni és tanulni, Dorcit nyugtatni, Zorkát pedig lenyugtatni, hogy majd biztosan feloldódik a magassarkú tilalom, csak idő kell Bácskainak. A szünetben sem terveztem mást csinálni, így indultam is le az aulába, hogy folytassam ezt a rendkívül fontos tevékenységet, de Zoé állt az utamba.

- Iza, lennél szíves velem jönni? – nézett rám és természetesen a beleegyezésemre várt, mert úgy tűnt, ha nemet mondok, akkor nem lesz nyugtom a mai nap további részében.

- Leszek szíves veled menni – mondtam gúnyosan, ami miatt egyből leszólt.

- Ne humorizáljál Róner gyerek! Inkább gyere! – majd elrángatott, mily meglepő módon a női mosdóba. 

- Egy fontos dologról lenne szó.

- Kérlek, azt mond, hogy nem egy fiúról van szó! – kérleltem.

- De, egy fiúról van szó.

- Kérlek, ne Áronról!

- De, Áronról van szó – jelentette ki egyszerűen, én meg csődtömegnek érezve magamat, hallgattam a további mondókáját. Miért kell minden egyes nap hallanom róla? Még akkor is, amikor nincs itt. Ekkora igazságtalanságot!

- Nyugodj le, most nem te kapcsolódsz hozzá, hanem az ikrek – hűtött le.

- Te meg honnan tudsz arról, hogy Dorcinak bejön Áron? – néztem rá.

- Mondjuk, ha rá nézek, látom rajta. Nem nehéz kivenni, hogy kire hogyan reagál. 

- De erre te hogyan vagy képes? 

- Pálffy-Nagy technika. Szóval észrevehető volt, hogy a mai napon az ikrek mennyit vitatkoztak, nem? Szerinted ez miért van?

- Talán, mert Zoé nehezen tudja elfogadni, hogy nem az ő cipőjével balfékeskedett Áron?

- Részben. Izabella, gondolkodj egy kicsit! Ez miért jelentene neki ekkora problémát, ha nem azért, mert neki is bejön a törpe! 

- Mi vaaaan? – döbbentem le, de igazat adtam Zoé meglátásának, mert visszagondolva a történtekre valóban Zoé bepipult attól, hogy nem az ő cipőjét kérte el Áron. Meg a fenék listás sorrend, a kiakadás, hogy neki mostanában nem jönnek össze a fiú ügyei, amik ráadásul teljesen kimaradtak nála. Mindig mesélte a gólyatáborban is, hogy mennyi fiúja volt meg, hogy a helyes osztálytársaink közül válogat (ezt a részt nem írtam bele a naplómba, mert gondoltam, hogy felesleges, de eszembe sem jutott, hogy újból előjöhet a téma). De amint elkezdődött az év és megérkezett az osztályba Áron, mintha nem is akart volna pasit fogni magának. Soha nem mondta, hogy „ez a fiú mennyire helyes” meg „majd őt megkaparintom magamnak”. Mindez kimaradt, pont a nagy pasifaló Zorkánál, aki mindig meglesi a fiúkat. Tegnap is csak Áron tökéletes hátsóján csámcsogtunk, és Zorka általában meg szokott említeni ilyenkor más fiúkat is, hogy az ő testrészükben mi a csúcsszuper, de most ezt nem tette, csak a „Tolnai-féle” tökéletes faron volt a hangsúly. 

- Itt vagy még? Föld Izabellának! – játszott a kezével a szemem előtt Zoé.

- Ja, persze csak megemésztettem, amit az előbb mondtál. Vagyis inkább végig gondoltam Zorka viselkedését. De egyszerűen nem értem, te ezeket honnan tudod? Kierőszakolod belőlük vagy mi? – néztem rá, mert már eléggé kíváncsi voltam a Pálffy-Nagy technikára.

- Egyszerűen megfigyelem. Egy csomó dologról tudok. Tudtam az első naptól fogva, hogy tetszik Áron, én már akkor is tudtam, amikor te magad nem. Áronnál is ugyanez volt, tudtam az egészet, tudtam Dorcit, Zorkát ugyanígy. Tudtam, hogy összejöttetek Áronnal. 

- De ezeket hogyan? – csodálkoztam.

- Megfigyelem az arcokat, hogy ki kire hogyan reagál, mi az első dolog amit tesz, ha a közelében van. Mielőtt mondanád, hogy hú azt én is kipróbálom, szólok, felesleges, mivel nem lenne elég türelmed ehhez, mert jobban érdekelnek a barátnőcskék, az idegesítő zenék és a szenvedés.

- Naaa, nem is szenvedek!... Tegnap óta.

- Erről beszélek – mondta, majd indult is ki a budiból.

- Hé, Zoé! Ezeket miért mondtad el nekem?

- Mert, úgy gondoltam, hogy tudnod kell róluk. – Ejtett el egy halovány mosolyt, majd kiment a vécéből.

    A szünet hátralevő részét a vécében töltöttem és magamat néztem a tükörben. A hajam bénán kunkorodott összevissza, a szemem alatt hatalmas lila karikák, az enyhe sminkem semmit nem szolgált, csak úgy volt az arcomon. Úgy éreztem, hogy én engem soha nem érdekelt a külsőm és mégis jól éreztem magam a bőrömben. Soha nem akartam megváltozni. Az, hogy volt egy pár szenvedésem… ugyan! Az mindenkinek van. Mindenkivel megtörténik. Egészen sokáig elmélkedtem, mígnem a budiba léptek be az a-s lányok. 

- Szia, most egy kicsit ki mennél? –nézett rám az egyikőjük. 

- Persze, úgy sem terveztem sokáig maradni – vontam vállat, majd kimentem a vécéből.

De amint kiléptem, megszólalt a csengő, így a lányok bosszankodó visongását hallgattam én meg röhögve indultam töri órára. A helyemen ülve pakolgattam, amikor Dorci éppen Zorkával vitatkozott, gondolom a szerelemről. Zoé hátrafordult és rám nézett, a szájáról azt olvastam le, hogy most vallotta be Zorka, hogy kibe szerelmes. Eddig csak jeleket tett és amiatt volt veszekedés, most meg konkrétan elárulta. Nem sokáig tartott a vitatkozás, mert Kocsis azonnal rendre intette őket és megkezdődött a töri óra. Mivel a telefonom soha nem szólal meg, mert általában én szoktam hívni embereket, ezért nem szoktam kikapcsolni, mígnem megszólalt a csengőhangom. Megint lefagytam, de most hamar elkezdtem keresni a telefont és megláttam a kijelzőt. Áron hívott! De miért? 

- Róner, most akkor felveszed a telefont, vagy én vegyem fel?

- Az osztálytársunk hív, aki kórházban van. – Feleltem, a többiek meg mind tágra nyílt szemekkel figyeltek. Dorka és Zorka vörös fejjel.

- Nem bánom, akár ki is hangosíthatod, de siess! 

Megnyomtam a zöld gombot és kihangosítottam Áront. Köszönt, majd a lényegre tért.

- Bocsi a kellemetlenségért tegnap. Tudod, hogy nem voltam magamnál.

- Gondoltam – röhögtem el magam.

- Amúgy milyen óra van?

- Töri.

- Így van, történelem óra van kedves Áron, szóval siess a mondanivalóddal! – idegeskedett Kocsis.

- Először is ez volt, amit szerettem volna, másodjára, ha Dorka ott van, akkor megköszönném neki, hogy eljött tegnap a kórházba. – Mondta, én meg felvont szemöldökkel figyeltem Dorcit, aki iszonyat vörös volt. Zorka csak hátat fordított a telefonomnak, majd helyet foglalt. Végül letettem a telefont és Kocsis hálálkodó pillantásokkal illetett, hogy letettem és nem folytattam a csevegést, mert még Áron szeretett volna dumálni, de úgy éreztem, hogy már így is sokat köszönhetek Kocsisnak, hogy ennyit megengedett. Az óra unalmasan telt, mert Kocsis haladt az anyaggal és a telefon miatt beígértetett egy felelést nekem és Áronnak is a jövő heti órára, mert Áron addigra rendben lesz, úgyhogy ő is simán felelhet. Óra után Dorka magával hívott, végre nem a budiba, hanem a csak úgy félre, egy eldugott szegletbe.

- Figyelj, ma igazi botrány derült ki! – nézett a szemembe. – Zorka is szerelmes Áronba!

- Komolyan? Úúúú…. – tettettem ijedséget, azért mégsem árulhattam el, hogy tudom.

- Igen! Én tudod, hogy kibuktam? Lehet, hogy azért mondta, hogy öltözzek ki annyira tegnap, hogy ne szeressen belém? Valószínűnek tartom! Tisztára kiborultam rá! – idegeskedett.

- Megértelek, viszont lenne egy kérdésem. – Néztem rá.

- Mondjad csak.

- Mit kerestél te tegnap a kórházban? – kérdeztem felvont szemöldökkel.

- Hát bocsánatot kérni, elvégre az én magassarkúm miatt került kórházba.

- Szerintem a saját hülyesége miatt került kórházba. – Ismételtem meg a mondatot, némi variációval.

- Képzeld, annyira aranyos volt! Ott feküdt az ágyban és a haja tök borzos volt és amikor beléptem a szobájába, először megdöbbent, de utána egy félmosolyt elengedett! Olyan helyes volt! Még a kórházban is. Szóval odamentem hozzá és megkérdeztem, hogy hogy van.

- Erre ő…

- Azt mondta, hogy egy kicsit fáj a feje, de jövő héten már jön. És azt mondta, ha azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek a cipő miatt, akkor felesleges volt eljönnöm. Erre mondtam, hogy márpedig én azért jöttem és mindketten elnevettük magunkat. Még beszélgettünk kicsit, de sokszor volt kínos csönd. Olyankor majdnem felálltam, hogy elköszönjek, de hála Istennek megtörte a csöndet. 

- Na látod! Haladás! 

- Te amúgy melyikünk pártját fognád ebben a témában? 

- Hogyhogy melyikőtökét? – értetlenkedtem.

- Hát Zorkáét vagy az enyémet? 

- Nem is tudom. A szerelem olyan dolog, hogy nem tehet róla az ember, ha megtetszik neki az ember. Miért kéne itt pártot fogni? Az, hogy azt állítod te szerettél bele hamarabb, még nem feltétlenül lehet igaz. Lehet, hogy Zorka is szerelmes volt már az első naptól kezdve, csak nem vallotta be.

- Igazad lehet. Bocs, hülye kérdés volt.

- Ugyan, semmi baj – simítottam meg a vállát.

Hamar hazaértem, anyu éppen takarított, de amikor meglátott, kikapcsolta a porszívót és elmondta, hogy holnap el kell kísérnem Danit a suliba, mivel apa is hamarabb megy dolgozni. Rábólintottam, majd a szobámba siettem jó szokásomhoz híven. Megtanultam holnapra, majd felmentem a gépre. Még be sem töltött a gép, a Skype ablak már villogott. Ricsi várt engem, mert tegnap nem tudtunk beszélni, mert az apján segített dobozokat hordani. Garázst pakoltak és ő az egyetlen fiú a háznál (van két húga) ezért ő segített neki, így nem tudott lenni. Kattintottam is a hívás gombra, és már Ricsi fel is vette.

- Szia, Izamon! – köszöntött.

- Szia, Ricsi, mi lett a garázzsal?

- Felégettük – jelentette ki. Mi van? 

- Miii? Hogyan?

- Szerinted mi lett vele? – röhögött a kamerába – Kivittük a dobozokat és kitakarítottunk, rendben van az egész. Edit egész végig nyöszörgött, hogy csináljam meg a haját, mert randija lesz a barátjával.

- Hány éves a húgod?

- Tizennégy úgy, mint te és Hanga.

- Te szoktad megcsinálni a haját? – mosolyogtam a kamerába, mert szerintem ez tök aranyos, hogy ő csinálja meg a húga haját. J

- Igen, tudod, én fodrásznak készülök – vakarta meg a fejét.

- Az tök jó! – vigyorogtam.

- Ja, Eszternek is én szoktam. Ő a másik húgom és 10 éves.

És elkezdtünk beszélgetni a kistesókról. Ugye én arról, hogy van egy öcsém és, hogy imádom, de néha tényleg az agyamra tud menni. Mondtam neki, hogy suli előtt volt vakbélműtétje szegénykémnek. Erre Ricsi mesélte, hogy Eszter a nyarat szinte végig kórházban töltötte, mert agyhártyagyulladása volt. Innen következtek a mi baleseteink és betegségeink. Ricsi már törte el a lábát és nyakát (!) is. A nyaktörés az elég durva tud lenni, úgyhogy mázlija volt. Azt mondta, hogy régebben motorozott és elesett a motorral és így történt a csúnya baleset. Én meséltem neki, hogy egyszer a kulcscsontom tört el, amikor általánosban fociztam a fiúkkal. Véletlen felrúgtam vagy két fiút és a második annyira ideges lett, hogy direkt fellökött és ráestem a kezemre. Ezek után áttértünk az általános iskolára, hogy milyen volt az osztályunk. Ricsivel iszonyú sokat beszélgettünk, mert megint este volt, mikor letettük a Skype-t.