Szeptember 30., kedd

Szomorkás nap. De hát milyen is lehetett volna ennyi dráma után? Reggel nem várt senki a kapuban, úgyhogy egyedül vágtam neki a nem túl hosszú útnak. A fülhallgatót bedugtam a fülembe és benyomtam rajta James Arthur Impossible-jét. Úgy éreztem ez passzol a hangulatomhoz a leginkább. A sulihoz érve Zoé várt engem a kapuban, amire igazándiból nem tudtam mit mondani, mert egyáltalán nem számítottam rá. De azért mélyen örültem annak, hogy gondolt rám. Egészen addig, amíg meg nem szólalt:

- Ide tudnád adni a töridet? – Támadt le azonnal.

- Igen, de miért kell?

- Mert hiányzik az egyik vázlat, amit nem adtál meg.

- Miért nem tudtál tegnap szólni?

- Mert, későn értem haza és akkor kezdtem el tanulni a törit. Vagyis kezdtem volna eltanulni… - Húzta össze résnyire a szemét.

- Bocsánat, de kiment a fejemből – vontam meg a vállam.

- Mindegy, csak add már! – Sürgetett, én meg jó kislányok módjára előhalásztam a történelemfüzetemet és odaadtam neki. Mivel egy „na végre!”-nél nem kaptam többet, inkább bementem az aulába, ahol a két „szerelmemet” találtam. Próbáltam elsuhanni mellettük, anélkül, hogy észrevegyenek, de ez sajnos nem jött össze:

- Szia! – Köszöntek rám egyszerre és már rohantak is felém. Nem vártam meg még odaérnek, inkább felrohantam a lépcsőn és egyenesen a termünkhöz siettem. Úgy éreztem, hogy most nincs kedvem csevegni velük. A tegnapról meg végképp nincs. Szóval a terembe érve levágtam magam a helyemre, a füldugót újra a fülembe helyeztem és most Christina Perri nyugtatgatott a Jar of hearts című számával. Tomiék még próbáltak hozzám szólni, de mikor látták, hogy már a szememet is becsuktam, csak azért, hogy ne kelljen velük beszélnem, inkább abbamaradt a dolog. Bár mondjuk kár volt, mert egyszer csak valaki odajött hozzám és kitépte a fülemből a fülhallgatót. Kocsis volt és nem tűnt túl boldognak.

- Róner Izabella, megmutatnád nekem az órai füzetedet?

- Természetesen…. – nyúltam hátra a táskámban heverő töri cuccomért, és már éppen idegrohamot kaptam volna, hogy nem találom a füzetemet, mikor rájöttem, hogy óra előtt Zoénak adtam. Éppen ordítottam volna Zoénak, hogy adja vissza a füzetemet, amikor megpillantottam a padom legtetején. Kocsis összehúzott szemekkel méregetett, amikor mondtam, hogy ott a füzetem és, hogy nézzen bele.

- Már megnéztem, amíg a történelem felszerelésed előkotrásával foglalatoskodtál. Hagytam benne egy kis ajándékot. – Fejezte be, majd sarkon fordult és folytatta az anyag magyarázását. Belelestem a füzetembe és az utolsó vázlatomnál egy akkora karó várt, hogy majdnem kilógott a füzetemből. Ó, remek, ennél jobban nem is indíthattam volna a napot. De miért nem szólt senki, csengetéskor, hogy vegyem ki a fülest a fülemből? Mindegy most már, mert lesütött szemekkel hallgattam Kocsis egyébként kellemes hangját és, amikor felém tartott mondandója közben, inkább az arcát bámultam, mintha most iszonyatosan érdekelne az anyag. Közben meg egy cseppet sem azon járt az agyam. Tomin és Áronon, meg Áron és Ádám barátságán. 

    Szünetben Hangával és Robival voltam, akik mellettem majszolták a csokis muffinjukat, amiből én nem kértem, mert nem voltam éhes, ezért inkább csak üldögéltem és gondolkodtam. Robiék befejezték a kajálást és elkezdtünk beszélgetni, amikor megérkezett Áron. Nem terveztem vele beszélgetni, mert, hogy is mondjam eléggé kavarogtak bennem a „hogy lehet valaki ennyire gusztustalan!” és az „ezt művelted te tizennégy évesen? Nekünk ez még nem való!” meg a „visszataszító vagy számomra, rád sem bírok nézni” mondatok. Majd végül megtörte a csöndet.

- Beszélnünk kellene.

- Nincs mit megbeszélnünk.

- Azt nem értem, hogy én most miért vagyok már megint rossz fiú, amikor semmit nem tettem.

- Egy olyan dolog miatt, amit nem árultál el nekem. Húzz is el innen, rossz rád nézni!

- Mi van? Tamás tette tönkre a telód, akkor most mi bajod van?

- Közben elárult egy kis ízelítőt a múltadról!

- Honnan tud egyáltalán a múltamról?

- Egy olyan személytől, aki elméletileg közel állt hozzád, de te azt is, mint minden mást tönkretettél! Tizennégy évesen benyomni, és tudat alatt szexelni valakivel? Te normális vagy? – Erre a mondatomra mindenki tátott szájjal bámult, Áron meg rákvörösen magyarázkodni kezdett, de még mielőtt bármit is tudott volna szólni, befejeztem – elegem volt a marhaságokból, azt hittem, hogyha járunk, akkor minden más lesz, akkor nem lesznek balhéid, akkor olyan leszel, mint amilyennek elképzeltelek, de egy ilyen múltbeli dolog iszonyatosan felfordította a gyomromat, olyan szinten, ha rád nézek, a hányinger fog el! Undorító, hogy erre vetemedtél! – Akadtam ki teljesen, majd amikor láttam, hogy indulna, még utána kiáltottam – Ja és legyél jó apuka, ha netán összejönne egy s más! 

- Te meghibbantál? – Üvöltötték Robiék totál egyszerre.

- Igen, talán ez túlzás volt, de elegem van! – Fakadtam ki.

- Egyáltalán mi volt ez az egész? Ti jártatok? – Nézett rám Hangus.

- Fogjuk rá…

- Nem vagy normális! – Fogta a fejét Robi.

- Magam is tudom. – Mondtam a könnyeimmel küszködve.

Néha az ember csak hibázik, elhallgat egy-két dolgot, hogy a jövőben könnyebb dolga legyen, viszont egy titok sem marad örökké titok. Egyszer úgyis minden kiderül. A teljes megsemmisülés közepette, barátaim vigasztalásával ültem a kis széken és csak fogtam a fejem, hogy hogyan voltam képes egy ilyen alakot szeretni, csókolgatni, járni vele. És a másik jómadárról, Tomiról meg miért gondoltam, hogy remek barát, miközben képes volt mindent elrontani. De mit is mondhatnék? Ha ő nem lett volna, akkor ez a dolog nem derült volna ki és lehet, hogy egyszer én leszek az, akivel benyomva tinglitanglizik vagy, akit így csal meg tizennégy évesen.