November 7., péntek

Tesin csak ültem a kis padon és néztem, ahogyan a többieket osztja ki Orovecz. Mivel megvan tiltva, hogy az órára mobiltelefonokat, vagy egyéb kütyüket hozzunk be, a könyökömmel támasztottam az államat. Egyedül én voltam felmentve, a többiek mind a feladatokat teljesítették, egészen addig, amíg Orovecz ki nem állította Denisszát, mert fájt a hasa. 

- Szia – ült le mellém a hasát fogva.

- Szió – mosolyogtam rá. Ő is eleresztett egy kisebb mosolyt, majd elkezdett mellettem nyögni, amitől néha igen megijedtem. Tök csend volt, csak a tornázók cipőjének trappolását lehetett hallani, meg Denissza igen ritka, de akkor halálosan ijesztő nyöszörgését. Szóval, ez volt a tesi óra. Következő óra után Hanga elmesélte, hogy milyen csodálatos hétvégét terveznek Tibivel és Ricsivel. Szegény Ricsi, már komolyan sajnálom… találhatna valakit, aki nem én vagyok! Csak túltette már magát nem? 

- Először elmegyünk moziba, utána este Tibinél alszom.

- Gondolom Ricsi nem… 

- Persze, hogy nem, egyrészt nincs matrac, amire fektethetnénk, másrészt, ez már két fős este.

- Tudom én. De azért nem gondoljátok, hogy milyen szar lehet szegénynek, hogy míg ti ott nyaljátok egymást, ő csak néz ki a fejéből? 

- Talán, ha nem utasítottad volna el, akkor nem így lenne.

- Azért utasítottam el, mert nem akartam, hogy együtt legyünk… Gondolom tisztában vagy vele, hogy én senkivel nem leszek együtt kényszerből. 

- Jó, de láttad, hogy milyen szomorú… egy esélyt azért igazán adhattál volna neki.

- Minek? Én nem voltam belé szerelmes. 

- Mindegy, hagyjuk… nem a te tered a szerelem.

- Eddig is tudtam.

- De most komolyan, egy jó döntésed sem volt még – rázta csalódottan a fejét. Hagy tudjam már én, hogy mi jó nekem. Kezdett kiakasztani, hogy míg ő a frenetikus hétvégéjéről számol be, én addig csak szépen tovább süllyedek. Kedd óta kételyeim vannak magammal kapcsolatban. Mintha újra és újra követném el ugyanazokat a hibákat, és a legrosszabb az egészben az, hogy még mindig nem tudom mi a hibám. Amikor Anett is hozzánk csapódott, Hanga neki is levázolta programját, én pedig eloldalogtam egy picit távolabbra. Az aulában rápillantottam Áronra, aki egyedül üldögélt és babrálta a telefonját. Cinikus arckifejezés, semmi rejtett mosoly, ugyanúgy bámult, mint csütörtökön. Amikor órákon a szomszéd padra néztem, ugyanezt a fejet vágta, esetleg dobogott a lábával, vagy az ujjaival. Ádám és Molly hülyéskedtek és a felsőbb évesekkel együtt röhögtek valamin. Később Ádám megunta a társaságukat és leült Áron mellé, akivel nyomban elkezdtek dumálni. Ádám arcáról az sugárzott, hogy valami rohadt eszméletlen hülyeség történt és ezt azonnal megosztotta Áronnal, áron egy aprót felnevetett, majd újra a telefonján böngészett valamit. 

- Iza! – kiáltott Dorci. – Lenne egy perced?

- Nekem mindig van.

- Az a jó – azzal karon fogott és elrángatott. Érdekes mód nem a budiba, hanem egy szertárba. Gyorsan körülnézett, hogy nem látnak-e minket, amikor besurranunk, majd az ajtóban maradt kulccsal kinyitotta a helyiséget. 

- Na, mi a baj? – kérdeztem karba tett kézzel. Őszintén? Attól féltem, hogy tőlem kér tanácsokat pasi fronton. 

- Zorka. Mostanában olyan ellenséges velem és semmiben sem értünk egyet. Tudod, amikor kórházban voltál, írtam egy SMS-t, hogy már mindketten kiszerettünk Áronból. Igazából ennek a hírnek csak a fele igaz. 

- Mert te még mindig szereted. – Fejeztem be. 

- Nem, pont hogy Zorka az, akinek még mindig bejön. Igazából Zorka nem is írt az én nevemben Facebookról, hanem mindvégig én veszekedtem vele, engem hordott le mindennek és valahogy szóba került Zorka, őt meg az egekig dicsérte. Akkor már teljesen kiábrándultam, megmutatta Zorkának az üzeneteket, hogy milyen mocskos dolgokat írt, erre ő csak azt egy sort vette figyelembe, ami róla szólt. Annyit mondott, hogy kár, hogy nem fogadtam meg a tanácsait, mert akkor most én is ilyen helyzetben lehetnék, aztán megborzolta a hajamat, amitől tökre kiborultam. Letámadtam, hogy mi az, hogy engem elhordhat mindennek és ezt szó nélkül tűri, bezzeg azt az egy dicséretet pedig olyannyira kiemeli, hogy elkezdi fényezni magát. Ott áradozott, hogy végre tudják a fiúk, ki is az igazi, meg ilyenek, teljesen elszállt magától. 

- De Zorka amúgy is ilyen nem? 

- Nem egészen… egy dicsérettől nem száll ilyen magasságokba. Most folyamatosan szekál, és amikor felvetek valami ötletet, csak legyint egyet. 

- De a héten fel sem tűnt ez az egész…

- Azért, mert annyi esze neki is volt, hogy most nem akar balhét. Csak hát ma reggel is összekaptunk, mert az én ruhám, ami nem mellesleg márkás, az ő cuccaihoz került és, mint valami liba, egyszerűen kidobta a kukába. Nem tudom a mi a franc baja van, de kezd az idegeimre menni. 

- Akkor otthon áll a bál.

- Anya nem győz minden egész órában szétválasztani, ha megvan a békülés, akkor rá negyed óra múlva kezdődik elölről minden. Ennyire még nem tartotta magát nagyra. Most meg azt mondta, hogy a szülinapjára kontaktlencsét kér, mert utálja a szemüveget, plusz nem akar rám hasonlítani. Tehát a haját, le akarja nyíratni rövidre és átakarja festetni hidrogén szőkére.

- Pfuj már, hogy nézne ki?

- Elég szörnyen és mindezt csak azért, mert szerinte ő jobb nő, mint én és attól tart, ha egy kis mennyiségben is hasonlít rám, akkor már a társadalom kirekeszti. De engem sem rekeszt ki senki! – Emelte fel a hangját. Jézusom, ez annyira... ááá ez pfuj! 

- Amúgy – kezdtem, mert nem volt olyan fontos – miért a szertárba hoztál? 

- Hát, mert… őőőő… csakúgy – vakarta meg a fejét, majd kislisszoltunk a szertár ajtaján. Utolsó óránk következett, ami osztályfőnöki volt. Bácskai egy mosoly kíséretében érkezett. Én a körmeimet tanulmányozta, hogy ideje levágni vagy befesteni. Anyu szerint szépen nőnek a körmeim, így nincs is szükségem műkörömre. Miután ezt a nagyon fontos dolgot kielemezgettem magamon, a tanár úr már javában beszélt arról, hogy mennyire örül, hogy minket taníthat. Végre következett valami más infó. 

- Feltűnhetett nektek, hogy elmaradt a Halloween-hét. Ez a rendezvény őszi szünetben van, de ebben az évben egy kis probléma adódott a rendezésében. Jövőre viszont minden bizonnyal lesz. – Mosolygott ránk. – A következő, amit szeretnék mondani, hogy hamarosan itt van az első adventi gyertyagyújtó ünnepség, amit a kilencedikesek gyújtanak meg, a másodikat a tizedikesek, a harmadikat a tizenegyedikesek, az utolsót meg a végzős diákok. December első hétvégéjén lesz a szalagavató, ami titeket nem érint, majd három év múlva. Gondoltam beszámolok ennek a zsúfolt hónapnak az eseményeiről. Jövő hét pénteken szeretném kiosztani mindenkinek azt az egy-két mondatát, amit elmond a gyújtáson. – Mondta, majd amikor befejezte, néhányunk viselkedésére tért ki. Elmondta, hogy nekem javítanom kéne a hirtelen kitöréseimen, nem kéne annyit ordibálnom meg visonganom, próbáljam elkerülni mások figyelmét. De én nem direkt csinálom ezt! Ahj, Zoé is pontosan ugyanezt mondta. Ádámnak és Mollynak azt tanácsolta, hogy elég a hülye történetekből, mert a tanáriban hallott egy-kettőt és nem szeretné, hogy már most a hülyeségünkről legyünk híresek. Tomi és Bence annyit kaptak, hogy fejezzék be az állatkerti viselkedést, mert már többen kiakadtak emiatt. 

- … És Áron. Tőled azt szeretném kérni, amit Izától. Túl sok a figyelemfelkeltés, jó lenne, ha nem csinálnátok hülyeséget. 

- Ígérem, mostantól nem fogok magassarkúban járni – mondta tök komoly fejjel, a többiek elkezdtek röhögni. 

- Nem csak erre értettem. Mintha egy kicsit sokat tudnánk a magánéletedről.

- Arról senki sem tud – zárta le ennyivel a dolgot, de Bácskai tovább feszegette.

- Tényleg? Hangos telefonbeszélgetések, amiket a fél iskola hallgat, a gimnáziumon belüli csókolózás, paráználkodás…

- Tessék? – vonta fel a szemöldökét.

- Csak a tényeket mondom. Értem én, a szerelem ebben a korban mikre képes, de szerintem nem kell mindenkinek tudnia, hogy mennyire boldog vagy – erőltetett az arcára egy mosolyt.

- Egyáltalán nem vagyok boldog, de mindegy. Fogalmam sincs, hogy milyen csókról, meg „paráználkodás”-ról van szó – mutatott idézőjeleket a levegőbe.

- Néhány tanár, meg diák megjegyezte, hogy te és Izabella szerettek kettesben lenni az iskolában. – Lesütöttem a szememet és  újra az ujjaimat táncoltattam magam előtt. Köszönöm Bácskai! Nagyon szépen köszönöm! – Az évfolyamról többek panaszkodtak már, hogy szóljak mindkettőtöknek, hogy fejezzétek be ezeket a hangos vitákat. 

- Ott veszekszek Izával, ahol akarok, ott csókolom meg ahol akarom, és az, hogy ez másokat mennyire zavar, egyáltalán nem érdekel! 

- Áron, ez egy iskola! Ide több diák is jár, nem hiszem, hogy mindenkinek tudnia kell a dolgaidról! – Emelte fel a hangját. 

- ch – dőlt hátra a székén Áron. 

Otthon filmet néztem, már pizsamában feküdtem az ágyamban, egy tál popcornnal az ölemben, amikor csengettek. Hallottam, ahogyan apu ajtót nyit a vendégnek, akit felterel a szobámba. Jó tudni, hogy engem keresnek. A takarót jobban magamra húztam, a filmet, pedig leállítottam. Az ajtón Ádám lépett be. 

- Szia – köszönt nekem. – Te már is alváshoz készülsz? 

- Nem, csak filmet nézek.

- Akkor nem zavarok sokáig – ült le az ágyam szélére. 

- Zavarhatsz, elvégre ráérek, holnap meg amúgy is találkozunk.

- Ez igaz… na, pont erről lenne szó. Van kamerád? 

- Van, de miért?

- Eltudnád hozni holnap a vacsorára?

- Persze, de miért? – ismételtem meg a kérdést.

- Tudod, kéne egy deszkás és egy Hip Hoppos reklámfilmet csinálni. 

- Minek?

- Hogy híreszteljük az egyesületet.

- Milyen egyesület? – Csodálkoztam.

- Túl sokat kérdezel Iza. Na, szóval, holnap nem csak ti lesztek ott, hanem Bence is és… asszem csak Bence, ja igen,mert Áron nem ér rá, így Mollyt nem hívom le feleslegesen. Holnap leforgatnánk a deszkás reklámot, vasárnap meg a Hip Hopposat. Ja és amúgy tudsz vágni? Na, mit szólsz? 

- Oké… amúgy tudok szerkeszteni, meg hát úgyis ráérek, szóval benne vagyok. 

- Reméltem. Számítok rád holnap – kacsintott, azzal el is ment. 

Éppen indítottam volna a filmet, mikor rájöttem, hogy nekem ezt egyáltalán nincs kedvem nézni. Kiterültem az ágyamon és a popcorn egyből bele is borult. Nagyszerű, felkeltem, hogy összeszedegessem a darabokat, amikor hallottam, hogy apu valakikhez beszél. Anyu most sokáig dolgozott, Dani pedig nem volt itthon, gondoltam biztosan telefonál, de mikor más hangot is hallottam, tudtam, hogy más is van itt. Mindenesetre nem törődtem vele, hirtelen visszajött a kedvem a filmnézéshez, így miközben szedtem a popcornt, már ment a film. Aztán feltűnt egy nagy ragacsos folt a nadrágomon, fogalmam sem volt, hogy került rá, gyorsan lekaptam magamról a nadrágomat, így egy hosszabb pólóban voltam, ami hajoláskor felcsúszik és látszik a bugyim. Mindenesetre lehajoltam szedni a kukoricaszemeket, amik lepotyogtak és egyszer csak azt hallom, hogy kinyílik az ajtó és valaki megáll mögöttem. Nem tudtam, hogy ki volt, de egyszerűen lefagytam és csak úgy álltam, ahogy voltam. Pont olyan pózban, hogy hajoltam a kukoricáért, így a pólóm felcsúszott, láthatóvá vált a bugyogóm, plusz melltartó sem volt rajtam. Aztán belém hasított valami… valahol hátulról. Valaki megfogta a derekamat és közelebb húzott magához, még furcsább érzés volt. Azonnal ki egyenesedtem és hátrafordultam. 

- Te meg? – néztem rá Áronra, fogalmam sem volt, hogy került oda, de belém állt a frász. Ő nem szólt semmit, csak leült az ágyamra.

- Látom eszel. 

- Igen… de te, hogy kerülsz ide. 

- Csak benéztem. Ádámmal jöttem, de amíg ő beszélt veled, én az apukáddal voltam és képzeld… miért akart leverni? – bámult rám kérdőn.

- Őőőőő… le akart verni? 

- Igen! Először, amikor bemutatkoztam, elkezdett prédikálni arról, hogy miket tettem veled… 

- Egy apának ez a dolga és valljuk be, hogy azért voltak durva pillanataid.

- Jó, ez igaz, de nem is ezért jöttem. – Feküdt ki kényelmesen az ágyamon, kezét a tarkója alá téve.

- Hanem? – néztem rá kérdőn.

- Csakúgy, hogy ne unatkozzak. Valamivel el kell ütni az időt. 

- De apám ki fog dobni titeket – válaszoltam, miközben helyet csináltam magamnak az ágyamon.

- Mi a baj? Miért nem szeded tovább a popcornt? – kérdezte szemtelen pimasz mosollyal az arcán. 

- Amikor kedden azt mondtad Ádámnak, hogy megpróbálasz önmagam lenni a közelemben… az azt jelentette, hogy ilyen paraszt vagy valójában? – kérdeztem, de ő válasz helyett megfogta az egyik kezemet és magára rántott.

- De szereted az ilyen parasztokat nem? – mondta, alig pár méterre az arcomtól. Érződött a lehelete, ami alkoholtól volt büdös. Mélyen a szemébe néztem és felidéztem magamban a keddi napot, amikor meghallottam miről beszélnek Ádámmal. Egyszerűen jó érzés volt, hogy tetszek valakinek, hogy valaki ennyire vonzódik hozzám. Nem érdekelt, hogy spicces volt, megcsókoltam. De ő máshogy ragált.

- Nem, nem ezért jöttem Iza… - tolt el magától, majd felült az ágyamon és megtörölte a száját. – Teljesen más dologhoz van kedvem – markolta meg a fenekemet, majd elkezdte lehúzni a bugyimat, én meg… én meg… felébredtem. 

    Az egész csak egy álom volt, amikor Ádám mondta a reklámot, utána meg bealudtam, mert még ott ült mellettem. Nem tudom, hogy sikerült Áronnak is ott lennie, de egy ordítás közepette ébredtem fel. Szóval Áron a valóságban is ott volt, de a telefonját nyomkodta, amikor felébredtem és egy hatalmas sikoly hagyta el a számat, kiejtette a kezéből a telefonját. 

- Nyugi, csak bealudtál – simította meg a karomat Ádám. Áron motyogott valamit, úgy hajolt le a telefonjáért.

- Áron, te amúgy miért vagy itt. 

- Csak elkísértem Ádámot, mert innen megyünk bulizni. 

- Ja… nekem ez a buli – mosolyodtam el a kimerevített képernyő felé pillantva. 

- Aha – mondta, újra  a telefon képernyőjét bámulva. 

- Amúgy még annyit szerettem volna mondani, hogy Áron mégis jön. 

- Oké. Ezért vártátok meg, hogy felkeljek vagy mi? – Nevettem fel.

- Ja, csak gondoltam mondom, mert akkor így mindkét reklámot holnap forgatnánk le. 

- Ja, persze, oké. Ja, amúgy Áron…

- Hm? – kérdezett vissza, fel sem nézve rám.

- Milyen programod lett volna holnap? – Kérdeztem rá.

- Pont olyan – kacsintott rám egy apró, de múló mosoly kíséretében. Nem tudom, hogy az utóbbi napokban mi baja volt, azt tudom, hogy szerdán nem jött suliba, mert ment valami vizsgálatra. Ennyire ki lenne bukva tőlem? Én már ezen nem segíthetek. Az álombeli tettem egy hülyeség volt. Persze, hogy nem kezdeném újra vele… De milyen programja lett volna holnap? Bizonyára csajos program, újabb felejtési kísérlet vagy… franc tudja mi, már nem tudom követni a dolgokat. 

- Na, mehetünk? – Pattant is fel. 

- Igen, de tudod, hogy most mellőznöd kell az alkoholt – figyelmeztette Ádám. 

- Tudom… de nem érdekel, egy este nem a világvége – túrt bele a hajába, azzal felálltak, Ádám jó hangos köszönés kíséretében távozott, Áron egy alig hallhatót köszönt, csak a szája mozgását láttam. Végig dőltem az ágyamon (a popcornt előtte kiraktam az ágyból), majd be is aludtam.