Szeptember 27., szombat

Az előző két nap semmi izgalmas nem történt, úgyhogy nem szenvedtem azzal, hogy írjak róla bármit is. A mai nap viszont valamicskét több írást igényel, szóval nem is húznám a szót, inkább belekezdek. Reggel (ami nálam ilyenkor a tíz óra utáni időszakot jelenti) felébredtem, megreggeliztem és felvettem valami itthoni ruhát, majd felnéztem Facebookra. Csak úgy pörgött az egész portál, mindenki írt ki valami bánatos, vagy éppen vidám idézetet, képek százai jelentek meg a kezdőlapon és jó páran írtak, hogy lájkoljam a képeket. Persze nem tettem, mivel nem hiszem, hogy az én lájkom bármit jelentene. Plusz, ha annyira szeretné, hogy sokan kedveljék a képét, akkor tegyen fel olyat, amin szép és normálisan néz ki. Az ujjaim már fájtak a folyamatos görgetéstől, a szemem egyetlenegy pontot nézett, amikor bevillant egy ablak. Vivi volt. Megkérdezte, hogy nincs-e kedvem találkozni vele. Abban a pillanatban olyannyira úgy éreztem, hogy unatkozom és, hogy majd meghalok az idiótábbnál idiótább kiírásoktól és képektől, hogy belementem a találkozóba. A ligetben fogunk talizni, utána meg elmegyünk az Aréna Plázába. Hát nem éppen a legjobb barátnőmmel megyek, de legalább nem unatkozok. Meg egyébként is érdekel, hogy mi van Vivivel. A többiek mind vidékre mentek, velük nem tudok csak úgy találkozni, Vivi viszont itt maradt a fővárosban, egyszerű találkozókat szervezni vele, ráadásul ő mindig tudja, hogy mi van a volt osztálytársainkkal, mert tartja velük a kapcsolatot. Igen ez így mind szép és jó lett volna, hogy talizunk és vásárolunk, meg csajos dolgokról, a régi és a mostani osztálytársakról kérdezősködünk, de amint beígértem a találkát, rájöttem, hogy ma Áronnal lenne programom. Mielőtt moziról vagy bármilyen nagy kimozdulásról lenne szó, elárulom, hogy egy egyszerű itthon ülős, Naruto nézős délután lenne. Lehet, hogy nem hangzik olyan nagy és halaszthatatlan programnak, viszont nekem igen is jelentős. Áron az első barátom és szeretnék vele lenni, nagyon sokat, ha már így alakultak a dolgok, meg amíg titokban van ez az egész úgysem tudunk annyit „romantikázni”, szóval most lenn úgy először egy egész délutánunk egymásra. Anyu már tudja a dolgot, apu viszont nem és nem is fogja egy darabig. Viszont visszatérve a lényeges problémára: nem mondhattam le a Vivivel való találkozót sem, mivel egy óra eltelt azóta, hogy megígértem neki és amúgy is, ha lemondom, behisztizik, elhord mindennek és mindenki azt hiszi, hogy egy dög vagyok. A gondolat menetemet anyu szakította meg, azzal az egy szóval, hogy „Ebééééééééééd!” úgyhogy ebédelni mentem.

     Ebéd után már meg is érkezett Áron, akit egy hosszú csókkal köszöntöttem, aztán bementünk a házba és egyenesen a szobámba mentünk. Természetesen a barátom jól nevelt és útközben anyunak is köszönt. A szobámba érve én a szokott módon leültem az ágyam szélére, nem zavart, hogy Áron jelen van, ráadásul az sem, hogy csak egyszer járt itt. Viszont, amikor azt láttam, hogy még mindig az ajtómban áll és csak egy irányba bámul, ránéztem afféle „mi bajod van neked?” stílusban. Hiába néztem rá, nem szólalt meg. Végül én is abba az irányba néztem, ahová ő és megláttam egy közös képet a fél osztályról, amikor fociztunk. Ez aznap készült, amikor Áron és Ádám összevesztek. Majd ránéztem a többi képre is és egyiken sem volt rajta. A másik kép a gólyatábor idejében készült, a harmadikon én, Hanga és Robi voltunk, a negyedik képen pedig egy újabb focis kép, ami szintén abban az időben készülhetett, amikor még nagyon Kincsővel foglalatoskodott. Láttam rajta, hogy egy kicsit elkenődött és, hogy bánja a dolgokat, hogy így kimaradt az első hónapból, majd hirtelen rám nézett és elmosolyodott. Én értettem a mosolyt és én is visszamosolyogtam rá. Leült mellém és átkarolta a vállam. 

- Na, mit csináljunk? – Nézett rám, hihetetlenül édes mosollyal. 

- Elmegyünk a ligetbe – vágtam rá megmeredt arccal.

- Jó, mehetünk, de nem úgy volt, hogy az egész délutánt itt töltjük? – Kérdezte.

- De, igen, persze. Csak közbejött valami…. – motyogtam az orrom alá. 

Áron nem szólt semmit, nem szidott le, hanem megpuszilta a homlokom és azt mondta, hogy nem bánja a hirtelen programváltást. Így volt alkalmam elmesélni, hogy kivel találkozom.

- Ha, szeretnéd, menjünk – vont vállat.

- De, csak ha nincs ellenedre.

- Nincs ellenemre – ismételte meg az utolsó részét a mondatomnak.

- Biztos? – harapdáltam a szám.

- Nem.

- Tessék? – Néztem rá elképedve.

- Igen, azt akarom, hogy terjesszen rólad igaztalan pletykákat, úgyhogy légy szí, mondd le, de rögtön, mert akkor nem nevethetek azon, hogy mennyi hülyeség terjeng rólad. – Hadarta egy levegővel. Mosolyra húztam a számat és örömömben egy nagy puszit nyomtam a szájára. Miután elmondtam neki, hogy mi lenne a program, érezhetően alábbhagyott a lelkesedése. De kitalálta, hogy amíg mi a plázában leszünk, elmegy valamerre és hívjam fel, ha végeztünk. A ligetbe viszont még együtt megyünk és Vivi érkezéséig együtt leszünk. Vivi úgyis késni fog, mindig késig legalább egy fél órát. Leültünk az egyik padra és mosolyogva fogtuk egymás kezét, amikor hirtelen felindulásból rákérdeztem egy ma már átbeszélt dologra.

- Biztosan nem gond ez neked? 

- Mondtam már, hogy nem – sóhajtott.

- És, ha igen? Látom a szemedben! – Mondtam „engem nem tudsz átverni” stílusban.

- Mit látsz te? Most már azzal követek el bűnt, ha valamit érted teszek? – Nevette el magát.

- Mondtam, hogy akkor jövünk, ha te is akarsz. Tudtam, hogy nem akarsz! 

- Tudtam, hogy nem akarsz – utánozott.

- Ez nem vicces! Ne utánozz! – Kértem ki magamnak szerintem jogosan.

- Ez nem vicces! Ne utánozz! – torzította el újból a hangját. Én meg olyan mérges lettem, hogy egyszerűen ráugrottam és birkózni kezdtem vele.

- Hééé! – döbbent le az akciómon, majd elröhögte magát.

- Mondtam, hogy ne utánozz! Nem érdemlem meg az utánozást! Én olyan egyedi vagyok, hogy egy szimpla hangelváltoztatással sem érsz a nyomomba! – mondtam az egómat szabadjára engedve, miközben ütlegeltem.

- Egyedi a seggem! – röhögött.

- Ne röhögj ki! Kikérem magamnak, hogy egy segghez hasonlítasz! – Kiabáltam nevetve, mert ez a kis vita szerintem igen vicces volt – Bááár, mondjuk……. egész formás – méregettem Áronnak azt a bizonyos pontját.

- Na, azért mégis csak egy szép dologhoz hasonlítottalak. Bár jobb lenne, ha ez az enyém maradna, nekem is kell egy szépség a testemre – gondolkodott el. 

- Most is rajtad lógok! – tartottam igazságtalannak, hogy még mindig jobbnak tartja a testének azt a tájékát, ami…. Khm… tényleg eléggé értékes, mert nem olyan lelapult…. Na, jó ezt a témát hanyagoljuk, nem megyek részletekig. Addig birkóztunk, mígnem eldőltünk a fűben, én Áronra estem és mindketten nevettünk a történteken. Majd, felé hajoltam és hosszasan megcsókoltam, ő is többször egymás után. Nagyon jól elvoltunk a fűben, szinte fel sem tűnt, hogy valaki ott áll mellettünk és minket figyel. Vivi megérkezett és éppen a telefonját nyomkodta, vagyis, azt hittem, hogy nyomkodja, mert éppen képeket készített rólunk.

- Szia, Vivi! – Köszöntem zavartan.

- Sziasztok! – üdvözölt minket vidáman.

- Most éppen mit csinálsz? – kérdeztem a fényképre utalva. 

- Csak posztolok egy képet fészre. – Jelentette ki fel sem nézve a telefonjából.

- NEEE! – ordítottam el magam. 

- Miért? Olyan édikék vagytok, gondoltam, jó lenne, ha látnának titeket a többiek is ilyen boldognak.

- De, akkor se rakd ki sehová! Töröld ki légy szíves! – Utasítottam.

- Jóó, akkor törlöm. – Nyomkodta újból a mobilt, majd újra felnézett ránk – Ja, amúgy Krónyik Vivi vagyok, Iza barátnője – mutatkozott be Áronnak.

- Tolnai Áron – nyújtotta a kezét Vivi felé, aki kéznyújtás helyett átölelte és nyomott egy puszit az arcára. Áron döbbenten hagyta, hogy megcsinálja vele én meg rosszallóan figyeltem a jelenetet. 

- Na, jó én léptem is. Érezzétek jól magatokat! – Intett Áron és elment.

Vivivel ketten maradtunk a ligetben és némán álltunk egymás mellett figyelve az egyre távolabbra jutó Áront. 

- Helyes a barátod – törte meg a csendet felém fordulva.

- Szerintem is – Mosolyogtam a távolba.

- Ti hogyan jöhettetek össze? 

- Tessék? – Néztem rá értetlenül.

- Hát, szerintem eléggé különböztök. Stílusosabb, és jobban követi a divatot, te meg leragadtál a rock zenéknél és a béna meséknél. Ő meg szerintem sokkal menőbb dolgokat hallgat, azokat a mai diszkó zenéket és érett filmeket néz, mint A felhők fölött 3 méterrel. És inkább hozzám illik.

- Te komolyan így gondolod? – Néztem rá olyan fájdalmas arccal, hogy szinte megdermedtem.

- Dehogyis, csak viccelek. Nagyon cukkerek vagytok együtt és totál összeilletek. – Mondta nevetve én meg nagyot sóhajtottam.

- Szóval mi történt veled azon kívül, hogy megtaláltad ezt a fiút? – Bökött Áron elhaladásának irányába.

- Igazából nincs nagyon sok mondanivalóm, inkább mesélj te. 

- Szívesen. Nekem még nincs barátom, de már akarok egyet, de nincs sok helyes pasi a sulimban. Viszont nagyon sok jó fej csajszi van és irtó jó barátnőim mindenki. Képzeld el, hogy az egyik osztálytársam már nagyon feltankolt a fiúkkal…

- ezt, hogy érted? – Néztem rá.

- Hááát úgy.

- Ó, az gáz. Esetleg a régi osztálytársakról tudsz valamit? 

- Igen! Tudod a Petra, az ott volt abban a buliban, ahol az osztálytársam is, akinek vagy száz barátja volt már és már megtörtént vele az aktus is. Nos, a Petra sem különb egy dekával sem. 

- Jézusom! Ez komoly? – Rökönyödtem meg egy pillanatra.

- Teljes mértékben…. – bólogatott szomorúan. Tudni kell, hogy a Petra volt Vivi legjobb barátnője az általánosban  - Ja és, ugye te és Áron….. Szóval ugye még nem…? – Próbálkozott.

- Dehogy! – Tiltakoztam azonnal.

- Jól van akkor. Így is gondoltam, te nem vagy olyan – mosolygott rám kedvesen. 

Vivi még tovább mesélt Petra „estéjéről” és kiderült, hogy a barátját csalta meg. Megértem Vivit. Rossz lehet csalódni abban, akit egykor a legjobb barátodnak neveztél, egy olyan személyben, akiben megbíztál és le sem merted fogadni, hogy képes ezt tenni. 

    Nem sokáig maradtunk a ligetben, inkább mentünk a plázába, még útközben beszélgettünk egy sort és beértünk az Arénába. Remek hangulat fogadott, a járókelők csak ide-oda rohangáltak én és Vivi pedig bámultuk a kirakatokat, hátha meglátunk valami olyan boltot, ahol kiüríthetjük a pénztárcánkat. Egy kisebb bevásárlás után leugrottunk a közeli Mekibe és ott ettünk, amikor valaki a vállamra tette a kezét. Vivi csak mosolygott, én viszont teljesen lefehéredtem. El sem tudtam képzelni ki az. Majd óvatosan megfordultam és Áron egy puszival köszöntött (nyilvánosság előtt nem lendülünk bele a dolgokba). 

- Na, jól van akkor én indulok is. Hajni ma ott alszik nálam – vette sürgősre a figurát Vivi – Örülök, hogy tudtunk talizni. Ismétlést valamikor?

- Rendben, majd valamikor megismételhetjük – biccentettem. 

- Sziasztok! – Köszönt el.

Áronnal még maradtunk a Mekiben, mert időközben rendelt kaját, én meg még mindig ettem a sajtburgeremet. Egyszer csak megrezzent a tálcám mellé rakott telefonom. Vivi küldött egy képet. Azt, amin én és Áron voltunk a földön és éppen csókolózunk.♥