Oldalak

2014. április 16., szerda

Szeptember 15., hétfő


Újra suliban. Reggel vidáman ébredtem, de mivel hűvösebb volt, egy vékony kardigánt is felvettem reggel. A hullámos, vállig érő barna hajamat, ma békén hagytam és kiengedve ért a vállamhoz. Egy egyszerű fehér póló, semmilyen mintával, rá egy barna kardigán, farmernadrág és egy hosszúszárú Converse cipő. A reggelim egy nutellás gofri volt, és kaptam anyutól pénzt uzsonnára. A bejárati ajtón kilépve beleszagoltam a még kellemes őszi levegőbe, majd elindultam gyalog. Jó érzés volt a jó időben sétálgatni a gyér napsütésben. 
- Sziasztok! – Intettem a suli előtt álló Zoénak és Dorcinak.
- Csak te lehetsz olyan szerencsétlen, hogy már a második héten lebetegedsz? – „Köszöntött” Zoé.
- Úgy látszik – vontam vállat – Történt valami izgalmas?
- Igen. Ani és Hanga összevesztek rajtad – motyogta Dorci.
- Ja, igen, ezt már tudom – vontam vállat.
- Mindenesetre ez az Anett egy eléggé unszimpatikus személy a számomra. Túlságosan szeret a rivaldafényben lenni. – Töprengett Zoé.
Elmélkedésünk közepette egy fekete kocsi érkezett az iskola elé, amiből Hangus szállt ki mosolyogva, majd felénk vette az irányt.
- Hali – köszönt.
- Szia – köszöntünk egyszerre.
- Huh, lemásolhatom valakiről az angol házit? Elfelejtettem megcsinálni – vakarta a fejét.
- Kizárt! Hanga, a házi feladat arra való, hogy otthon csináld meg – rázta a fejét Zoé.
- Tényleg? Én azt hittem, hogy tök mindegy, hogy hol vagy mikor, csak órára kész legyen.
Dorcival mindketten mosolyogtunk, Zoé pedig, hosszú Bridget Mendleres haját meglendítve bement a suliba. Gyorsan odaadtam Hangusnak a házit, majd mi is bevonultunk az aulába. Leültünk a kis székekre és úgy beszélgettünk, amikor megjöttek Anették és eléggé utálatos arckifejezéssel halaftak el előttünk, majd megjött Áron és Kincső is. Én és Hanga csak mosolyogva intettünk nekik, mert tudtuk a lényeget, hogy miért vannak újra együtt. Dorci persze nem tudta, így ő szitkozódott is egy sort, hogy „Má’ megint járnak?”. Hangus sikeresen lemásolta az angol házit és mehettünk is az angol terembe. Mr Smith már bent volt és vidáman üdvözölt, főként engem, mert örült, hogy meggyógyultam. Megkérdezte, hogy betudtam-e pótolni a tananyagot, amire bólintottam, majd leültem a helyemre. Végül becsengettek és megkezdődött a tanítás. A folyosóról beszűrődő zaj fokozatosan elhalkult, a teremajtók becsukódtak, a székek ki-be tolódtak és Mr Smith is magyarázni kezdett. Mindenki figyelt és gondolkodott egy-egy kérdésen, a tanár pedig elégedetten bólintott, ha jó válasz hangzott el, ami egyébként a mai órán nem volt ritka. Végül kicsöngettek és a folyosókat újra elözönlötték a diákok, akik óriási hangzavart csiholtak, abból a csendből, ami az órák alatt volt. Visszamentünk a termünkhöz, de csak a tornazsákunkért mentünk és már is indultunk az öltözőbe, hogy átöltözzünk tesi órára. Amikor kirántottam a szekrényemből a zsákot, véletlenül hason találtam a mögöttem elhaladó Kincsőt, aki nyomban sipákolni kezdett. Áron kijött a teremből a visításra, de csak megveregette „barátnője” vállát, majd ő is kivette a tornazsákját és ment öltözni. Kincső egy darabig lefagyott arccal bámult maga elé, aztán ő is elvonult öltözni. Az öltözőben, azért megemlítette, hogy milyen bunkó vagyok, amiért bocsánatot is kértem, de őt nem érdekelte, így én is egy vállrántással elintéztem a dolgot, majd ráhagytam. Suli körök…. suli körök minden órán! Egész órán csak futottunk, mert Orovecznek nem volt kedve máshoz. Egész héten nem lesz kedve máshoz, ezt meg is mondta. A fáradalmas óra után totál kimerülve vettem vissza a hétköznapi ruhámat és úgy vonaglottam vissza a tanteremhez. Irodalomóra következett. Beültem a padom mögé és arra vártam, hogy Robi felérjen a terembe.
- Na végre! – Kiáltottam neki.
- Jól van, akkor vegyek neked csokis sütit? – Kérdezte, az előre eltervezett szünetünket.
- Nem. Kivételesen most én hívlak meg. 
- Juj, mi történt? Hirtelen nem akarsz a pénzemen élni? – Ironizált.
- Megtört a jég! 
Mindketten felnevettünk és mentünk a büfébe. Vettem kettőnknek egy finom csokis sütit, majd kimentünk a padhoz beszélgetni. Egy kicsit már hűvösebbre fordult az idő, érződött is, hogy kell a kardigán, de még annyira nem volt vészes. Kiültünk a padra és dumáltunk. Megköszöntem neki, hogy elhozta a leckét, ő meg a combomra csapva jelezte, hogy neki nem tesz semmit. Végül becsöngettek és felmentünk a terembe, hogy elkezdődhessen az irodalomóra. Tóth tanár úr belépett a terembe, beült a tanári asztal elé és megkezdte az órát. 
- Múlt órán eléggé bunkók voltatok, így ígértem egy felelést! Mindenkinek, kivéve az egyetlen hiányzónak, Izabellának. – Akadt meg a tekintete rajtam, majd folytatta – Szóval, az első felelő….. Karsai! Fáradjon ki a táblához! – Nézett rá Bencére, aki elfehéredett és óvatos léptekkel ment a táblához.
- Mivel még nem nagyon haladtunk az anyaggal, ezért az általános iskolaiból kérdeznék. Mégpedig Arany János életrajza lenne a téma. Mesélj róla egy kicsit.
- Huh…. Született Nagyszalonnán..... A feleségét Erecskey Julinak hívták!! Ó igen! – Kezdett el virulni Bence, amikor eszébe jutott a „válasz”. 
- Most őszintén – nézett végig rajtunk a tanár – ki készült az én órámra? – A kérdés elhangzását követően néma csend következett. – Nagyszerű! Karsai, a helyedre! Kíváncsi vagyok, hogy valaha eljutsz Nagyszalonnára, de ha mégis, hozzál szuvenírt. Ma nem hallgatok meg több felelőt, a túlzott lelkesedésetek miatt nem nagyon akarom hallani a többi feleletet. Megúsztátok, de csak mára!! – Mutatott felénk fenyegetően a mutatóujjával.
Az óra további részében tovább vettük az anyagot, majd csengőszóra kicsörtettünk a teremből. 
    Délután bementem színjátszó körre, ahol már sokan ott voltak, én leültem Robi mellé, mellém ült Áron, Anett pedig a tőlünk legtávolabbi helyre ült. Ami ez esetben az Áron mellett lévő széket jelentette, mivel ő volt az utolsó, aki bejött a terembe, így neki már csak az a hely maradt. A tanár már ki is osztotta az október 23-i ünnepség forgatókönyvét. Nekem összesen 5-ször van jelenésem. Nem mondok olyan hosszú szövegeket, egyszer szavalok és az énekkar fog még énekelni. Felolvastuk a szövegünket és átbeszéltük, hogy nagyjából hogyan kéne mondani. A végén egy szituációs gyakorlattal fejeztük be és mehettünk is haza. Robival együtt indultunk el Áron és Kincső társaságában. 
- Nyelvtanból is lesz ilyen felelés? – Néztem Robiékra.
- Igen.
- Óóó ne már, én nem akarok tanulni!! – Sipákolt Kincső. Mindhárman kérdőn néztünk rá, mivel tudtunkkal ő nem a mi osztályunkba jár. De nem nagyon foglalkoztunk vele, had tanuljon, rá fér.
- Na én itt lekanyarodom – mutattam a mellettem levő utcára.
- Én meg az ellenkező irányba tartok – indult el Robi a másik utca felé.
- Én egy utcával feljebb megyek.
- Én meg Ároncival! – Nyomott egy puszit „Áronci” arcára Kincső. 
Ahogy hazaértem, megcsináltam a leckét holnapra, majd anyuval csináltam sütit, mert holnap délután átjön a nagyi. Dani a nappaliban volt és valami mesét nézett. Leültem mellé és rákérdeztem a sulira, majd leragadtam a tévé előtt és én is néztem vele a Robotboy-t.

4 megjegyzés: